Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

Bartosiewicz László: A badeni kultúra állatcsontleletei Aparhant–Felső legelő településéről

3. objektum, kemence belseje: ad hoc véső (Schibler 4/8), amely juh/kecske medencecsontjának ülőcsonti részéből és ízületi vápájából „készült". Ötletszerűen, valamiféle kaparásra használt csonttöredék. Éle jellegtelen, feltehetőleg a használat során jött létre. Úgy tűnik, hogy a csontot megmarkolva, a hüvelykujjat az ízületi vápába támasztva, meglehetősen nagy erővel forgathatták (I. tábla/6). 4. objektum: kicsi, finom véső (Schibler 4/9), amely juh/kecske bal sípcsontjának diaphysiséből készült. Ez a leletegyüttes legfinomabban megmunkált darabja. Körvonala szimmetrikus, élének mindkét felülete kidolgozott. Környezet és gazdálkodás Bármennyire is kicsi a rendelkezésre álló leletegyüttes, meglehetősen jól tükrözi a nagyobb rézkori lelőhelyek alapján eddig kialakult képet. A töredékek százalékos összetételét állatfajonként Győr-Szabadrétdomb

23 és Gyöngyöshalász-Encspuszta

24 lényegesen nagyobb anyagaihoz viszonyítva, Aparhanton is jól látható a szarvasmarha- és juh/kecskecsontok döntő többsége. Ebben lelőhelyünk anyaga különösen a 48.410 (!) darabot számláló, Győr-Szabadrét-dombon felszínre hozott, Boleráz kultúrához tartozó állatcsontegyütteshez hasonlít. Az egyetlen eltérés a vadállatmaradványok valamelyest nagyobb aránya Aparhanton. A Győr közelében a Rába árterében álló nagy rézkori« település környékén talán komolyabb erdőirtás folyt, ami nem kedvezett a vadállomány megmaradásának. A Völgység erdeinek vadgazdagságát még a közeli VáraljaVárfő középkori állatcsontegyüttese is jól mutatja.

25 Az aparhanti szarvascsontok nagy mérete is a gímszarvas számára igen kedvező élőhelyre utal. Ilyen természeti környezetben a badeni kultúrára jellemző vonásnak tekinthetjük, hogy az erdővidéken jól tartható házidisznó csontjainak száma Aparhanton a juhokénál lényegesen kisebb. Mindemellett AparhantFelső legelő sík vidékének mezőgazdasági müvelésére a feltehetőleg szántóföldi munkában elgyötört nagytestű szarvasmarhák csontjai mellett a nyílt, füves területeket kedvelő mezei nyúl maradványa is utal. Összefoglalás Aparhant-Felső legelő badeni kultúrához tartozó településmaradványának állatcsontjai alapvetően állattartásra és földmüvelésre berendezkedett közösségre utalnak. A leletegyüttesben a vadállatcsontok 15% körüli aránya csak késő rézkori viszonylatban tekinthető magasnak, a húsellátásban mégis a szarvasmarha és a juh volt a legfontosabb. A gímszarvas maradványok tekintélyes méretei ennek a vadfajnak kedvező, erdős környezetre vallanak. Noha a kicsiny leletanyagban csak kevés csonteszköz volt, e szedett-vedett darabok többsége a húsforrásként is fontos juhokból származott. FIGLER et al. 1997, 223, Fig. 6 VÖRÖS 1982-83 BARTOSIEWICZ 1998c 79