Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

Bartosiewicz László: A badeni kultúra állatcsontleletei Aparhant–Felső legelő településéről

Őstulok - Bos primigenius (Bojanus 1827) A szarvasmarha nagyfokú méretvariációja mellett néhány aparhanti marhacsont szélsőségesen nagy mérettartományt képvisel, ami elképzelhetővé teszi, hogy ezek a nagy csontok a vad ősből, vagyis az őstulokból származnak. Ha az őstulok vadászata nem is volt jelentős, az ilyen méretű marhacsontok jelenléte mindenképpen figyelemre méltó. Európai gímszarvas - Cervus elaphus (Linné 1758) A lelőhely állatcsontanyagában egyetlen darab gímszarvas agancs volt. Ez a töredékes rózsatő hullott agancsból származott, amely az állat elejtése nélkül, gyűjtögetéssel is beszerezhető, tehát nem utal vadászatra. így a gímszarvas vadászatával megszerzett hús mennyisége alig volt jelentősebb a sertéshúsénál. A szarvascsontok mérete azonban igen nagy egyedekre utal. Az aparhanti hullott szarvasagancs rózsatövének méretei az alábbiak: Külső átmérő, mm Belső átmérő, mm Belső/külső % Legnagyobb 85,8 60,0 69,9 Legkisebb 79,1 54,1 67,7 Átlag 82,5 57,1 68,8 A felsorolt méretekből számítható körméret 259 mm, ami meghaladja 18.272.db mai gímszarvas trófea átlagát (243,7 ± 0,2 mm)

12 és 1088 mm külső agancshossznak felel meg. Noha a szarvasbika életkorát legpontosabban az agancs ágainak számából becsülhetjük, erre a módszerre a töredékes régészeti leletanyagban ritkán nyílik lehetőség. Szerencsére, a többé-kevésbé ép rózsatő külső átmérőjének, illetve az agancs és a koponya egykori érintkezési felületén mért belső átmérőjének aránya tájékoztat az egyed életkoráról: minél idősebb a bika, azaz minél nagyobb az agancs súlya, annál nagyobb felületen illeszkedik a homlokcsonthoz.

14 A 3. ábra tanúsága szerint az aparhanti agancs viszonylag nagy mérete ellenére is mindössze 4-5 éves egyedből származhat, ami arra utal, hogy a gímszarvas csontméreteiben megnyilvánuló, bronzkorig tartó csökkenő tendencia mellett

15 ez a rézkori egyed még meglehetősen nagytermetű volt. Ugyanez mondható el a mérhető kéz- és lábközépcsont proximális méretekről, amelyek nagysága más korok gímszarvas maradványainak statisztikai paramétereihez

16 hasonlítva egyértelműen átlagon felüli volt. Őz - Capreolus capreolus (Linné 1758) Az egyetlen meghatározható őzcsont egy jobb orsócsont diaphysis töredéke volt. Vaddisznó - Sus scrofa (Linné 1758) A 2. objektumból előkerült alsó agyartöredék nagy mérete elüt a házisertésként meghatározott csontokétól, így joggal feltételezhetjük, hogy az vaddisznóból származik. A vadkanagyar az őskor óta értékes nyersanyagnak számít, ezért jelenléte a lelőhelyen akkor sem lenne meglepő, ha e faj jelenlétére más maradványok nem utalnának. Egy-egy nyakcsigolya illetve könyökcsont töredék azonban mérete alapján ugyancsak vaddisznóból származik. 12 BÁN - FATALIN 1986, 122 13 BARTOSIEWICZ 1998b, Table 2 14 HABERMEHL 1985,35 15 VÖRÖS 1979, 638 16 VÖRÖS 1979,638-639 77