Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

Bartosiewicz László: A badeni kultúra állatcsontleletei Aparhant–Felső legelő településéről

Szarvasmarha - Bos taurus (Linné 1758) A lelőhely anyagának legtöbb darabja szarvasmarhából származik. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az állattartásban ez a faj dominált. Több őskori lelőhelyen sikerült számszerűen is kimutatni, hogy a nagyobb állatok csontjaiból származó töredékek hosszúsága alig haladja meg a kisebb fajok hasonló csontszilánkjainak méretét. Ennek oka kettős: a nagyméretű csontok mechanikai ellenállása viszonylag kisebb így természetes töredezésük is általában erős. Ugyanakkor a sütés-főzés során a nagyobb csontokat szándékosan is alaposabban feldarabolták. Kétségtelen azonban, hogy a marhahús fontos volt a feltárt településrészleten egykor éltek táplálkozásában. A két szarvcsap töredék közül az egyik lapos keresztmetszetű, viszonylag erőteljes, primitív tehénből származik. A másik nagyobb állatra utal, de a töredék rossz állapota miatt kevésbé sokatmondó. Annyi a mérhető és nem mérhető csontmaradványokból egyaránt látszik, hogy a lelőhely szarvasmarháinak nagysága széles határok között mozgott. A nagy, csaknem őstulok-szerű csontok mellett egészen kistermetű kifejlett állatok maradványai is előkerültek (pl. ujjpercek az 5. objektumból). Különös jelentőségű, hogy aránylag sok szarvasmarhacsonton láthatók olyan elváltozások, amelyek az állatok igázásával állhatnak összefüggésben. Amíg e tünetek egyedi megjelenése önmagában nem bizonyíték az állatok dolgoztatására, ismétlődésük egy-egy lelőhely anyagában mindenképpen figyelemre méltó.

6 Aparhanton egy tehén bal medencecsontjának csípőízületi vápája mutatott enyhe, idült gyulladásnak tulajdonítható csontkinövéseket. Egy kézközépcsont disztális végének hasonló csontkinövései nagyfokú aszimmetriával is jártak, míg ilyesfajta rendkívüli aszimmetria egy másik kézközépcsonton is megfigyelhető volt.

7 A harmadik kézközépcsont disztális ízületi hengerének peremén ajakos kiszélesedések utalnak a túlterhelésre. Az említett csontok nem egyazon egyedből származnak, torzulásaik nagyfokú fizikai igénybevételnek tulajdoníthatók. Házijuh - Ovis aries (Linné 1758) A juhból, illetve a juhból vagy kecskéből

8 származó csonttöredékek a leletanyag egyharmadát alkotják, nem sokkal maradnak el a marhacsontok számától. Bökönyi

9 vizsgálatai szering a péceli/badeni kultúra állattartásában a juh és kecske vezető szerepet játszott, míg a többi háziállat fontossági sorrendje szarvasmarha, sertés és kutya volt. A juh jelentőségének késő rézkori növekedését általában délkeleti irányból érkező pásztorközösségek hatásának tulajdonítják.

10 Az aparhanti juhcsontok viszonylag kistermetű, jellegtelen állatokból származnak. Házidisznó - Sus (scrofa) domesticus (Brisson 1762) Noha tucatnyi házidisznó csont került elő ezen a lelőhelyen is, ez a mennyiség még a kis aparhanti leletanyagban is feltűnően csekély. A házidisznó húsellátásban játszott szerepe az ásatások által érintett településrészen csekély lehetett. Kutya - Canis familiáris (Linné 1758) A lelőhelyen előkerült három kutyacsont egy, legfeljebb két egyedből származik. Úgy a kicsiny állkapocstöredék (1. objektum), mint a két sípcsont szilánk (1. és 4. objektum) kistermetű, gracilis alakra utal. Nem valószínű, hogy a kutyák húsforrásként is rendszeresen számításba jöttek. Ház körüli „tisztogató" szerepüket inkább a csonthulladékon megfigyelt gyakori rágásnyomok jelzik. Fontos megjegyezni, hogy a csonthulladékban még az aránylag kicsi kutyák is komoly károkat okozhatnak. Egy közepesnek számító, 30 kg súlyú kutya 15 marhabordaszelvény átlagában egy-egy 10 cm hosszú bordadarabot 6,5 perc alatt falt fel." 5 BARTOSIEWICZ 1991, 1998a 6 BARTOSIEWICZ et al. 1997 7 BARTOSIEWICZ et al. 1993 8 A csontok jelentős része nem egyértelműen határozható meg, de kecskecsontot nem sikerült azonosítani az anyagban. 9 BÖKÖNYI 1974,46 10 BÖKÖNYI 1974, 169 " BARTOSIEWICZ közületien kísérleti adat. 76