Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

Bartosiewicz László: A badeni kultúra állatcsontleletei Aparhant–Felső legelő településéről

Bartosiewicz László A badeni kultúra állatcsontleletei Aparhant-Felső legelő településéről Rövid beszámolóm állatcsontjai Odor János Aparhant-Felső legelő nevű lelőhelyen 1995-en folytatott leletmentő ásatásából származnak.

1 A lelőhely a Dunántúl déli részén, a Völgységben, az Aparhant falutól keletre eső fennsíkon helyezkedett el (7. ábra).

2 Lelőhelyi körülmények A megnyitott, 10 x 5 m nagyságú szelvényben öt objektumot sikerült meghatározni. Az állatcsontok többsége (113 db) a szelvény délkeleti sarkában feltárt 1. objektumból származott. Az emellett észlelt 2. objektum ugyan kerámialeletekben gazdag volt, kevesebb (33 db) csonttöredéket tartalmazott. A 3. objektumban, amely a szelvény északi részén elhelyezkedő kemence, hulladékcsont egyáltalán nem volt. Előkerült viszont belőle két egyszerű csonteszköz. A 4. objektum a 3. objektumtól északnyugatra talált gödör, mindössze nyolc állatcsontot tartalmazott. Elképzelhető, hogy az ugyancsak a szelvény északi végében fekvő 5. objektum olyan gödörház maradványa, amelynek tűzhelye a 3. objektum volt. Benne egy nagy tárolóedény maradványain kívül fél marhakoponyát is találtak. A csontanyag állapota Az előkerült 198 csonttöredék közül 162 volt állattanilag meghatározható (7. táblázat). A maradványok mennyiségéből is látszik, hogy az anyag kézi gyűjtésből származik, ennek köszönhető a meghatározható töredékek igen jó aránya is. Ugyancsak nagynak mondható a mérhető állatcsontok

3 száma: 24 db, azaz több mint az anyag 20%-a (2. táblázat). A talajviszonyok kedveztek a csontleletek jó megtartásának. A csontok ép felszíne arra is utal, hogy azok nem hevertek hosszabb ideig temetetlenül, az időjárás viszontagságainak kitéve. Az anyagban egyedül a kutyák okoztak némi kárt. Ismert, hogy kutyarágás nyomait általában olyan tömör, tehát ellenálló csontokon észlelhetjük, amelyeket az ebek nem tudtak gyorsan és teljes mértékben elpusztítani. Ilyen esetekben tehát gyanakodhatunk a zsengébb, könnyebben rágható csontok egy részének szelektív elveszítésére is. Az 1. objektumban egy szarvasmarha középső lábtőcsontja és egy orsócsont szilánkja viselte kutyarágás nyomait. A 2. objektumban szintén marhacsontok, két borda, valamint egy combcsont illetve egy kézközépcsont végdarabja volt rágott. A 4. objektumban ugyancsak vaskos csontok, egy őstulok sarokcsont és egy szarvasmarha kézközépcsont vége viselt rágásnyomokat. Egyedül az 5. objektumban talált, rágott szarvasmarha nyakcsigolya tartozik a könnyebben elpusztítható, szivacsos szerkezetű csontok közé. Az állatcsontanyag összetétele Hangsúlyozandó, hogy az Aparhant-Felső legelőn feltárt zoológiai leletanyag rendkívül kicsi, alig tartalmaz több csontot mint egyetlen emlősállat csontváza. Annál örvendetesebb, hogy jelenlegi ismereteink alapján, viszonylag híven tükrözi más rézkori lelőhelyek, csonttöredékek ezrein alapuló állathasznosítási képét. A vadállatok maradványai a meghatározható töredékek 15%-át alkották (2. ábra). Ebből következik az az igen fontos megjegyzésünk, hogy az állatmaradványok döntő többsége háziállatokból származik, ami összefügg az élelemszerző vadászat viszonylagos háttérbe szorulásával a rézkor idején.

4 1 ODOR 1997 2 Az állatcsont-anyag átengedéséért a leletanyagot feldolgozó Bondár Máriának, a fényképekért Kádas Tibornak tartozom köszönettel. 3 VON DEN DRIESCH 1976 4 BARTOSIEWICZ 1990 75