Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

V. Kápolnás Mária: Sajtgyártás Dőrypatlanon

A 19. század közepén a földművelés és állattenyésztés egymásra utaltságából fakadó egyensúlyát a rétek és legelők feltörése, a gabonatermesztés erőteljes növelése felbomlasztotta, s ellentétet alakított ki a mezőgazdaság két fő ága között: a nem kellő mennyiségű, gyenge minőségű takarmány az állatok számának csökkenését vonta maga után. Leginkább a szarvasmarha állomány sínylette meg a legelők elvesztését. Számuk fokozatosan csökkent, majd az 1870-es években a keleti marhavész tovább tizedelte az állományt, pedig hármas hasznosíthatósága miatt a szarvasmarha (igaerő, hús- és tejtermelés) az állatállomány legértékesebb részét képezte. A szarvasmarhákat a 19. század elején főleg igázásra használták, a vágóállatokat lábon hajtották a felvevő piacokra. A szürke marha gyenge tejelőképessége és a kereslet hiánya miatt a tejtermelésre kevés figyelmet fordítottak. A század utolsó harmadában a lovak növekvő szerepe az ökrök igázását háttérbe szorította. Az ekkor kibontakozó agrárválság az extenzív, technikailag elmaradott, elsősorban gabonatermelésre berendezkedett magyar mezőgazdaságot alapjaiban rendítette meg. A válságból való kilábalás egyik lehetőségét - a technikai fejlesztés mellett - a szarvasmarha tenyésztés fellendítése és a tejtermelés előtérbe állítása jelenthette. E cél megvalósításához az állomány számbeli növelésére és a legfontosabb probléma, a fajtaváltás megoldására volt szükség. 1870-ben még csak a szarvasmarhák 17,4 %-a tartozott a színes fajták közé, 1880-ban 22,4 %-a, 1895-ben már 41,2 %-a.

2 A földbirtokosok nyugati fajták behozatalával és honosításával kísérleteztek, ami a paraszti tenyésztésben is éreztette hatását. A földművelési kormányzat felismerte, hogy szükséges az egységes fajtajelleg létrehozása. Erre legalkalmasabbnak a színes hegyi marhák szimentáli tájfajtáját találták, amelyet a hazai fajtákkal kereszteztek. Az 1880-as évekre az ország különböző részein kialakultak a hazai tájfajták, melyek általában jól tejeltek, gyorsan fejlődtek és híztak, s szemben a nyugati fajtákkal, igénytelenek voltak a takarmányozás szempontjából. Legnagyobb ismertségre az 1890. évi bécsi mezőgazdasági kiállításon díjnyertes bonyhádi táj fajta tett szert. A mezőgazdaságtól független, önálló tejipar kialakulását a technikai találmányok, felfedezések tették megvalósíthatóvá, amihez a tudományos kutatások eredményei is hozzájárultak. Legfontosabb lépés a fölözőgép feltalálása volt 1875-ben, hiszen korábban a vajkészítés technikai nehézségekbe ütközött és komoly kockázatot jelentett. Az 1880-as években még kevés magyarországi birtokos foglalkozott a szántóföldi művelés és állattartás mellett a tejtermeléssel és feldolgozással. Egyrészt nem voltak hazai szakemberek, másrészt a mezőgazdaság általános értékesítési válsága miatt sokan féltek az eladási nehézségektől, ezért a legkisebb beruházás kockázatát sem vállalták. Jellemző a magyarországi viszonyokra, hogy a sajtszükségletet csaknem teljesen importból szerezték be. Az újonnan alakult vaj- és sajtkészítő gazdaságok értékesítési nehézségekkel küszködtek, ugyanis nem tudták felvenni a versenyt a nagy hagyományokkal, megbízható minőséggel és kiemelkedően jó technológiával készült külföldi sajtokkal. A hazai kereskedők nem szívesen vásárolták az itthoni sajtot a gyakran pontatlan szállítás, állandóan változó minőség, és rossz csomagolás miatt. A sajt- és vaj készítés komoly szakismeretet, odafigyelést és pontosságot igényelt, ezért a földbirtokosok, bérlők többsége számára nem vált elég jövedelmezővé, nekik a nyers tej értékesítése maradt.

3 A tej értékesítése azonban igen nagy nehézségekbe ütközött könnyű szennyeződése, romlékonysága és hamisíthatósága miatt. Ráadásul a kereslet mindig a téli hónapokban volt élénkebb, amikor a száraztakarmányozás miatt kisebb a termelés, a nyári hónapokban viszont a legeltetéssel, zöldtakarmányozással járó hozamnövekedés gyakran eladhatatlan készletekhez vezetett. Az így keletkezett tejfelesleg értékesítésére alakult az első tejszövetkezet Szombathelyen 1881-ben 23 középbirtokos részvételével.

4 1883-ban nyílt meg a Budapesti Központi Tejcsarnok tejüzeme, mely a magyar tejipar kialakulásának kezdete. Dőrypatlan

5 eszmei nagyközség 1871-ben több mint 9000 kat. holdon alakult 25 pusztából, majorból és lakott helyből.

6 A 14 községgel határos település Zomba és Kéty közé ékelődött, észak-déli irányban 20-25 km, kelet-nyugati irányban 10-14 km távolságra voltak egymástól a község legtávolabbi pontjai. 2 MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE 6/2. 1087. p. 3 VÖRÖS, 1976. 125. p. 4 VÖRÖS, 1965. 475. p. 5 A község nevét többféleképpen írták: Dőry-Patlan, Dőri-Patlan, Dőrypatlan, Dőripatlan. 6 Magyarország helységnévtárában az alábbi pusztákat sorolják fel: Dőripatlan nagyközség, Alsócsurgó puszta, Alsópatlan puszta, Andormajor puszta, Angyaldomb puszta, Belsődőri puszta, Farkasvölgy puszta, Felsőcsurgó puszta, Felsőpatlan puszta, Griesenwald puszta, Juhé puszta, Lászlómajor puszta, Mihálydomb puszta, Ódány puszta, Ódányihegy szőlő, Ördögmajor puszta, Paradicsom puszta, Reppthal puszta, Sötétvölgy puszta, Szentgál puszta, Szentgál szőlőtelep és Szúnyog csárda. 330