Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

Balázs Kovács Sándor: A megesett lányok és a házasságon kívül született gyermekek helyzete a Sárközben

ezt a viszonyt fel nem számolták Az őcsényi presbitérium is megpróbálkozott az ilyen kapcsolatok felszámolásával vagy törvényes keretek közé szorításával. 1810-ben két ízben is tárgyaltak egy ilyen esetet: „Ezen gyűlésben: özvegy Molnár Istvánné Szüts Judit a Parochiális házhoz felidéztetvén, megkérdeztetett az eránt: hozzá akar é feleségül menni Klach Istvánhoz, a kivel már esztendőtől fogva ugy él mint férjével, de hitetlenül? Ezen kérdésre, említett Molnár Istvánné azt felelte: hogy készebb magát elveszteni mint sem Klach Istvánhoz menni, részszerént azért: mivel nevezett Klach István még hites férje néki nem lévén, még is kegyetlenül bánik véle, részszerént pedig, és kiváltképpen azért, mivel Rno Catholikus lévén, és néki vallását egynéhány ízben már szemire hányta, ha tehát hozzá menne félő, hogy a vallás különbség örökös gyülölségre és egyenetlenségre ne szolgáltatna alkalmatosságot közöttök. " Keményen megparancsolták neki, hogy vagy menjen hozzá törvényesen feleségül, vagy pedig házától eltiltsa.

73 Az 1870-es évektől a vadházasság nagyon tért hódított. Ez a kapcsolat elsősorban az elváltakra, különélő házastársakra, özvegyekre volt jellemző. Településeinkre is igaz Dömötör János lelkész Bölcskére vonatkozó megállapítása, mely szerint a reformátusok között gyakori a vadházasság: „borzasztó kényesek, a legkisebb ok, egy kis duzzogás, békétlenség elegendő, hogy egymást elhagyják. Ismerek köztük olyan házasokat, akiknél a házassági eskü alig, hogy elhangzott, a nélkül, hogy a házasság elhalás által is ténnyé válhatott volna. " Az őcsényi református egyház presbitériuma az 1859. szeptember 23-ikai gyűlésén „ne hogy a házas társnak, az eskü szentsége ellenérei, hűtlen elhagyása divatba jöjjön Bósza János s Asztalos Éva, Osváld János s Pálfi Susánna, Gáspár János s Tóth Judit, Török András s Köntzöl Éva, Karácsony Péter s Dorkó Judit visszás s egymástól külön élő házasok a pesbyterium eleibe hivattattak: s a hajdan ajakaikról elhangzott eskü szavai előttök meg magyaráztatván s atyafiságoson figyelmeztettek hogy vessenek véget, a minden jókat méltán megbotránkoztató szemtelen magok viseletének s térjenek mi előbb a jó útra... " Zömük kiegyezett egymással, Osváld István és Dorkó Judit, valamint Karácsony Péter és Köntzöl Erzsébet megmakacsolták magukat, és sem szép szóra, sem fenyegetésre meg nem békültek egymással, gondolkodási időt kaptak.

75 Az 1870-es évekre sem javult a helyzet, Berekali János mondja: felesége őt „harmincz heti együtt lakások alatt háromszor hagyta el... "

16 Kovács István kijelentette, „hogy ő nejét, kivel őfél évet is alig élhetett, midőn az már őt minden ok nélkül elhagyta s azóta egyik pásztor embertől a másikhoz, majd a harmadikhoz szegődik s velők feslett s botránkoztató életet él..."

11 Az általunk idézett adatok ugyan a különélésről szólnak, az anyakönyvi bejegyzések és egyéb forrásaink szerint azonban a következő lépés a különélteknél általában a vadházasság volt, majd esetleg törvényesítették kapcsolatukat, amikor elhárultak az akadályok az egyházi esküvő útjából. A vadházasságban élés oka gyakran a vallási különbség, a felekezeti törvényeknek a válásra vonatkozó eltérő feltételei, a válás drágasága és nehézségei, a lakodalomhoz szükséges anyagiak hiánya, a szülői ellenállás, a katonai szolgálat, életszemlélet. Életmódjukat a törvényes házasoktól csak templomi szertartás, a hivatalos jogi aktus hiánya különböztette meg. A vadházasság a magyar parasztságnál a 19. század végétől elismert együttélési forma volt: a házasfelek gazdaságilag együttműködve, együtt lakva, szexuális kapcsolatot tartottak fenn, utódokat hoztak a világra. Bár tartós élettársi közösségben, de szentesített házasságon kívül együtt élő szülőktől származó gyermekek is törvénytelennek számítottak jog szerint, 73 Őcsény presb. jkv. 1810. október 21. - Uott 1810. december 19. „Barna Ersébet Komáromi Péternek mostoha leánya felhivattatott: és szemére vettetett: Miért öszve nem esküszik már Zsákovits Istvánnal, a kitől már ez előtt gyermeke is született, és* a kivel már a szokás szerint ki is hirdettetett tsak nem esztendővel ennek előtte: mivel akkor mind ketten declaráltak a Parochiális háznál a Tiszt. Prédikátor Ur előtt, hogy ök egymást szeretik, s annál fogva öszve házasodni kivannak"" Nincs keresztelő levele a vőlegénynek, 1811. január elsejéig szerezze be. Végül 1811. január 28-án házasodtak össze, már volt két törvénytelen gyermekük. „ Ugyan ezen Gyűlésbe fel hivatott özvegy Molnár Isrtvánné is, ujj onnan megparancsoltatott néki, hogy vagy megesküdjön Klach Istvánnal vagy pedig házától eltiltsa, különben őtet sem fogja a Szent Ekklésia, mint hitetlenülélő személyt a maga kebelében megszenvedni. Hogy mindazonáltal a gondoskodásra ideje legyen a jövő 181 lik esztendő lső napja engedtetett néki terminusul, hogy addig valamellyik részre magát meghatározhassa. " - Az előforduló német nevű személyek már megtelepedtek ebben az időben a Sárközben, jelentős részük szolgaként került ide és itt meggyökeresedve családot alapított, néhányuk esetében segítette ezt református, vagy evangélikus vallásuk, a római katolikusokat nehezebben fogadták be, de számukra is mindig volt hely és munka lehetőség, főleg az iparosoknak. 74 NAGY 1998.462. 75 Öcsény presb. jkv. 1859. szeptember 23. 76 Öcsény presb. jkv. 1873. február 9. 77 Őcsény prseb. jkv. 1873. november 10. 268