Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Müller Viktória: Lengyel község nehéz évtizede. A német lakosság kitelepítése és a bukovinai székelyek betelepítése (1945–1955)

számában tették közzé. E rendeletben olvasható, hogy a háborús bűnösök, Volksbund-tagok, nyilasok földjeit el kell kobozni. A földosztás megindulását követően egyre inkább nyilvánvalóvá lett, hogy - elegendő terület hiányában jogosultságuk ellenére százezrek nem részesedhetnek az „ősi jussból". Az eredeti koncepció szerint őket akarták a „felszabaduló" német birtokokon kárpótolni. Zielbauer György adatai szerint Tolna megyében 8151 földbirtokot koboztak el, és ezek nagysága 37 771 kat.h. volt. A sváb kérdés az egyházat is állásfoglalásra késztette. Virág Ferenc pécsi megyéspüspök jogosnak tartotta a németek Hitlerrel szimpatizáns rétegének (Volksbund) megbüntetését: „Most elérkezett a történelmi igazságszolgáltatás ideje. Nemzetközi megállapodások lehetővé teszik ... t hogy a német lakosságnak az a része, mely méltatlannak mutatkozott a magyar hazához, visszatelepíttessék a német birodalomba. Az elkövetett bűnökért bűnhődés jár, és nem lehet célunk annak megakadályozása."

1 Ámde ahogy az akkori külügyminiszter, Gyöngyösi János, úgy a püspök is helyteleníti a kollektív felelősség elvét: különbséget kell tenni hűtlen és hűséges németek között. A hűtlen németekre kitelepítés vár, de ezt csak az emberiesség kívánalmainak szigorú betartásával szabad végrehajtani. A püspök hangsúlyozta: „Emberekről és nem értelmetlen állati csordákról van szó. Tehát emberek módjára, emberségesen kell bánni a kitelepítendőkkel... Ha a hűtlenségük következményei alól nem is mentesítjük őket, a keresztény szeretetet tőlük sem tagadhatjuk meg."

s A püspök tehát kérte a hatóságokat, hogy a kitelepítésnél kerüljenek minden indulatot, bosszút, gyűlöletet. Alapos mérlegeléssel, gondos körültekintéssel és lelkiismeretes megfontoltsággal az igazság szellemében járjanak el, nehogy egyetlen esetben is ártatlan embert büntessenek. A pécsi püspök óhaja nem vált valóra, ezt ma már jól tudjuk. A Bonyhád környéki németség ellen már 1945 januárjában büntetés-sorozat indult el. A magyarországi németek kollektív felelősségre vonása az ún. „málenkij robot"-tal kezdődött. Szovjet tisztek jelentek meg az elöljáróságokon, és a lakónyilvántartó könyvekből kiírták a németes hangzású neveket, majd utasítást adtak a listán szereplők összegyűjtésére. Kisgyermekes anyák és betegek is elszállításra kerültek, bár a listát Bonyhádon felülvizsgálták. Itt kihúzták a felmentettek nevét, vagyis a hadiüzemmé nyilvánított cipő- és zománcgyári munkásokat, az orvosokat és a közalkalmazottakat. 1945. január 18-án és 19-én szállították el a kiválogatott embereket (kb. 2000 fő) tekintet nélkül arra, hogy bűnösök-e vagy ártatlanok. A bonyhádi „Hűséggel a hazához!" mozgalom memorandumaiban többször kérte ezen igazságtalanságok felszámolását. „... Az ártatlanokat ne üldözzék azért, mert véletlenül németnek születtek..." A kemény hangú fellépések a svábok ellen azonban tovább folytatódtak. A német kisebbség kiutasítását követelő magyarországi propagandahadjárat vette kezdetét. Harcos Ottó, a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője például a következőket mondta a szekszárdi zászlóbontó nagygyűlésen: Magyarországon csak magyarul lehet élni. Aki nem akar vagy nem tud magyarul élni, az pusztuljon innen egy batyuval. Tehát mi csak magunkhoz hasonló kultúrát akarunk" A Nemzeti Parasztpárt lapjában, a Szabad Szóban az író-politikus Kovács Imre így írt a sváb kérdésről: ,y4 svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen. ...minden tettükkel azt bizonyították, hogy együttéreznek a hitleri Németországgal. Most osztozzanak Németország sorsában!...Ki az országból a sváb hazaárulókkal/" 6 ZIELBAUER 1990,37. 7 PÜSPÖKI 1946. I. sz. körlevél 55/1946 U.o. "LÁSZLÓ 1991, 142. KI T

, U.o. "GYARMATI 1990. 18. 509