Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Kovács Sándor: A házassághoz kapcsolódó szokások a Sárközben

kiegészültek.) A lassú részt a menyecskék is járták, de a gyors részeknél - a múltbeli megfigyelések szerint - kiállottak a körből. A karikázót nótaszóra járták: „...a saját falujukban keletkezett dalokat éneklik órákon keresztül, napestig, száz és száz dalok van, s azt valamennyi tudja," - jegyezték fel 1914 előttről. A karikázó egyes részeit „a költemények egymásutánját, s a melódiák változtatását egy-egy jobb hangú vagy tekintélyesebb leány dirigálja."

32 Itt a forrás valószínűleg a Sárközben a mai napig fennmaradt, lassú tempójú, sok strófás, lírai szövegekkel énekelt, aszimmetrikus (5/8) ritmusú, ún. „lépő nóták"-ra utal.

33 A táncnak a legények vetettek véget: a leggyorsabb résznél felbomlasztották a kört és páros táncba vitték a leányokat. Ehhez később zenekart is rendeltek. Búcsúzóul hazakísérték táncosaikat. Még a vőfély is erre célzott, amikor a menyasszonyt szüleitől, barátaitól elbúcsúztatta: Kedves leánybarátaim, elválok tőletek. Nem lesz már játszóhely számomra köztetek. Nem leszek veletek egy kompániában. Vasárnapokon lévő mulatságban... Bandázás A 19-20. század fordulója óta a bandázás, a bál, a különféle mulatságok kiszorították a játszót. A bandázás az egy korosztályhoz tartozó fiatalok csoportos szórakozását jelentette. Már az iskoláskor előtt megkezdték, egy-egy ügyesebb fiú vezetésével játszogattak fiúk, lányok naphosszat. Az iskolában a fiúk, lányok bandája különvált, általában osztályonként alakították meg. Nyolc-tíz gyermek tartozott egy-egy csoportba. Tanítás után, esténként játszottak együtt, a fiúbandának volt vezetője, a leányokénak nem. Időnként a fiúbandák össze is csaptak egymással, verekedtek az elsőbbség, a tekintély megszerzése érdekében. A lányok nyáron vasárnap délután, illetve este és télen hétköznap és vasárnap egyaránt összejártak, nyáron beszélgetni, télen fonóba. A bandák szervezésében komoly szerepet játszott a társadalmi hierarchia: külön bandája volt a vagyonos, törzsökös sárközieknek és külön a „jöttéknek".

34 Vasárnap délutánonként a lányok bandákban sétáltak végig a falun. Valahol letelepedtek és a legények érkezése után kezdődött a játék, a tánc, az udvarlás. Itt is elkülönültek egymástól a szegények és gazdagok: a módosabbak bandái 1316, a szegényebbekéi 15-20 éves lányokból állott. (A pártában maradt nagylányok szégyelltek bandázni.) Szőlőőrzés Sajátos ismerkedési, udvarlási lehetőség volt a Sárközben a szőlőőrzés. Garay János már 1833-ban írt róla, maguk a sárköziek a török hódoltság koráig vezetik vissza ezt a népszokást. „Mikor a mohácsi nagyveszedelem után - tudni való, hogy az csütörtöki nap volt - negyednapra a falu alá érkezett a török, éppen akkor templomban volt az egész nép. A török körülfogta a templomot, de nem merte bántani a népet, mert azt még a pogány is tiszteli, mikor az ember imádkozik, csak azt várta, hogy vége legyen, majd mikor jönnek ki szép rendben, elkaphassa a leányokat. De a leányok hirtelen ruhát cseréltek az asszonyokkal, azután fejüket jól bebagyulálva kétrét görnyedve, botra támaszkodva jöttek ki a templomból, azután ki a faluból, fel a hegyre valamennyien. Mikor már mind kitakarodott, kérdi a török: - Hát a lányok hol vannak? - Most mentek ki, felséges szultán, Fölsége szemei láttára. - De hiszen azok vénasszonyok voltak mind! - Csak a ruhájuk volt vénasszonyi ruha - monda a bíró s nagy hirtelen egy kis hazugságot gondolt ki hozzá -, mert mi nekünk az a törvényünk, hogy új kenyértől újborig az eladó leányoknak férfival vagy legénnyel szóba sem szabad állani. Annak okáért kiküldjük őket szőlőt őrizni a hegyre, még pedig egyenesen a templomból kell nékik odamenni. - Te hitetlen kutya, te most én nekem hazugságot mondottál, és ezért neked fejedet vétetem. Mert hát mire való volt nekik vénasszonyruhába bújni? - Grácia fejemnek, fölséges szultán, az asszonyi öltözetet azért kell fölvenniök, hogy ezzel eltitkolhassák leányi voltukat és megőrizzék tisztességüket. Mert sok a csatangoló és a világi nép romlott. 32 Uo. " DÖMÖTÖR 1990/a, 212. 34 KOVÁCS 1942, 30. 370