Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Vízi Márta: Ásványvizes palackok Tolna megyéből

Az égetés után 4-5 napig kellett hűlniük a palackoknak, ezután lehetett őket kiszedni. Ha a kiégetett 10000 darabból 9500 használható volt, már jó égetésnek számított. 4-5 % selejt teljesen normális dolog volt. Az edényeket ezután a szállítási szerződésben meghatározott központból szállították az ásványvízkutakhoz.

13 (2.kép 2.) Nienhaus már említett munkái alapján áttekintem azokat a legfontosabb jellemzőket, amelyek a palackok meghatározásánál alapvetőek lehetnek. A legkorábbi, a 18. századból származó palackok hasasak, színük szürke, és a hason lévő pecsétet kobaltkék gyürü övezi. Az ennél régebbieken még nincs pecsét. Ezeken a korsókon a fül alsó végénél ujjbenyomást is megfigyelhetünk. Az ebbe a korszakba tartozó edények 24,8-30 cm magasak, fenékátmérőjük 9-9,6 cm között váltakozik. Űrtartalmuk kb. 1,5 liter.

14 A 18. század közepétől fölmerült az igény, hogy meg lehessen különböztetni a különböző helyeken készült, de formai jegyeik alapján majdnem teljesen megegyező palackokat. Az igény a minőségbiztosítás érdekében keletkezett, hiszen alapvetően fontos volt tudni, mely fazekasok termékeiből nem szivárog ki például a víz. Ezt azonban csak a töltés után lehetett kideríteni, tehát szükség volt arra, hogy töltés után is meg lehessen különböztetni a különböző palackkészítő helyek termékeit. Meg kell említeni, hogy az edények megkülönböztetésének igénye sokszor nemcsak az ásványvizet értékesítő érdeke, hanem a termékeik minőségére kényes céheké is. Egy 1758-ból származó, a trieri fazekasok és a hercegi udvari kamara által kötött palackszállításról szóló szerződésben a felek megegyeztek arról, hogy mely fazekashelység milyen betűvel jelöli magát (például: R - Ramsbach, H - Hayderbach stb.). Nienhaus szerint másutt is sor került hasonló megegyezésekre.

15 A 18. század 80-as éveire azonban már nem volt elegendő a betűjel, bevezették a fazekasokat jelölő számokat is. Ezt a jelet leggyakrabban a helyet jelölő betű alá szokták bepecsételni. A 19. századi seltersi palackokon mindig ott volt a készítő hely betűjele mellett a fazekas számjele is. A 19. század 30-as éveitől ez a két jel a palack első oldaláról a hátsó oldalra, a fül alá került. (PL: ló.kép 2.) Azok az ásványvízszállítók, akik kevés palackszállítóval álltak kapcsolatban, gyakran lemondtak ezekről a jegyekről. Ezeknek a palackoknak a meghatározása éppen emiatt igen komoly nehézségekbe ütközik.

16 1803 tájától az edények formája főként a szállítás miatt célszerűbbé alakult, majdnem henger alakúvá vált. Színük is megváltozott, világossárgától a barnán keresztül a vörösig terjed a színskála. Már találunk ún. kis és nagykorsókat, Vi és 1 liter közötti űrtartalommal. A nagyobb korsók magassága 28-30,5 cm, a fenék átmérője 8-9,6 cm közötti. A kisméretű korsók magassága 21,5-24,5 cm, fenékátmérőjük 7-8,3 cm között váltakozik. 1836-tól változatlan űrtartalom mellett teljesen hengeressé vált a forma. Ha van fazekasjegy az edényen, akkor azt már a hátsó oldalon, a fül alatt találjuk.

17 A nyakon megfigyelhető 2-3 vízszintes borda főként a préseléssel készített edények jellemzője. A bordák valószínűleg a kupak jobb zárását segítették elő. 1879-től présgépen készítik a palackokat, ettől kezdve alig kell kézzel formált edénnyel számolni.

18 A századfordulóra az üvegpalack már majdnem teljesen kiszorította a kőcserép palackot. Az üvegpalack könnyebb, kevesebb a szállítási költség. További előnyei közé tartozik, hogy nem engedi át a nedvességet és a gázokat, az agyagpalackok parafa dugós, szurkos lezárásával szemben egyszerűbben le lehetett zárni.

19 A 19-20. század fordulójára a palackkészítők helyzete egyre reménytelenebbé vált. 1894 és 1926 között a termelés 60%-kal esett vissza. Néhányan áttértek más kerámiaedények előállítására, mások mezőgazdasági termelésből biztosították megélhetésüket Csak igen kevés olyan üzem van manapság, amelynek eredetét a korábbi palackgyártó műhelyre lehet visszavezetni.

2 A gyógyvízértékesítés igen fontos gazdasági ágazat volt, különösen a Westerwaldban. Nienhaus egy 1895-ben megjelent munkára hivatkozva az akkor kincstári tulajdonban lévő források termelési adatait közli.

21 Úgy vélem, hogy érdemes ezeket az adatokat áttekinteni, hogy érzékelhessük, mekkora mennyiségben készítettek palackokat, ezzel együtt mennyi gyógyvizet értékesítettek. 13 NIENHAUS 1983, 52. 14 NIENHAUS 1983,57. 15 NIENHAUS 1984, 52-54. 16 NIENHAUS 1984, 56-57; BRINKMANN, 1982, 33. 17 NIENHAUS 1983. 57; BRINKMANN 1982, 33. 18 NIENHAUS 1983, 58. 19 NIENHAUS 1983,56. 20 NIENHAUS 1984,67. 21 NIENHAUS 1983, 55. 319