Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Mészáros Gyula: Régi mórágyi kerámia

mindazokat a geometrikus és erősen stilizált, növényi eredetű díszítőelemeket, melyek örökségként a késő" reneszánszból őrződtek meg, vagy a barokkból kerültek át. így sima és hullámvonalak váltakozva futnak körbe a forgórózsás elrendezésű sáslevélcsokrok lekerekített végeinek sora felett (XVIII. t. 1-3.), másutt egy-egy vastag vonalú ostormotívum is beilleszkedik közéjük (XX. t. 4.). Megint más edényeken: forgórózsás öblű tálakon, körbefutó sima vonalpárok közé sziklevélcsokrokat (XX. t. 6.), egymásba helyezett V-alakú levélfüzéreket (XIX. t. 1.), vagy rövid pálcikakötegeket iktattak be, elütő színű csigavonallal, macskakörömmel társulva (XX. t. 1., 3.). Nem hiányzik a forgórózsa feletti mezőből a fogazott szélű levél (XIX. t. 1.) és a tulipán sem (XIX. t. 3.). A leggyakoribb, legismertebb díszítményváltozatok közé tartozik az a szintén török hagyomány, amelynél a peremen párhuzamosan körbefutó, többszörös vonalsorokra merőleges irányban vastag pálcikákat húztak oly módon, hogy azok a még frissen felrakott, még be nem száradt, tehát képlékeny párhuzamos húrokat összerántva, maguk előtt tolták (XXI. t. 5-7.). Más esetben az üresen hagyott belső peremre frissen felrakott vastag vesszőket, vagy kerek foltokat a korong forgatása közben cirokkal széthúzták (cirkolás), igen tetszetős, ritmikusan ismétlődő mintasort alkotva (XXI. t. 2-3.). Ezek a törökös díszítőtechnikai fogások szintén átöröklődtek a 19. századi ún. „sárközi" kerámiára s annak egyik ismertetőjegyévé váltak. A18. századi mórágyi tálasedények öblének díszítményei között kedvelt motívum a tálfenék középponti elhelyezésű, szvasztikaszerű, négykarélyos forgója, melynek egy irányba hajló szirmait, karjait rendszerint fogazott belső szélű sarlós levelek képezik (XVI. a. t. 4-5., XVI. b. t. 4.). A levélközöket itt gyakran kacsminta tölti ki. Egy fehér tál fenéktöredékén előfordul ennek a motívumnak hármas tagolású változata is, melynek téglavörös mázkitöltésű, duzzadt szirmai halhólyagra emlékeztetnek (XVI. a. t. 7.). Megint más tálakon a középponti forgódísz sűrűn felrakott, bunkós végű sziklevelekből vagy hajlított szárú porzószálakból áll. Egy sötétbarna alapozású tál fenéktöredékén viszont a porzók egyenesek s hármas csoportosításban, küllőszerűen helyezkednek el, közeikben felváltva ismétlődő, hol kígyóvonalas, hol rovátkolt térkitöltő dísszel. (XVI. b. t. 7.). A változatos növényi díszítmények között felsorakoznak a török díszítőművészet többi kedvelt virágai is: a szegfű, tulipán, bazsarózsa, s a turbánszerűen tekercselt szirmú, stilizált virág. A virágminták között, az előfordulási arányt illetően a tulipáné az elsőség. A korai mórágyi kerámia díszítő mintakincsében általában a keleti, törökös változat az uralkodó (lant alakú szirmok, hasonló stílusban formált középső mag: bibe), de a tulipánfejek Mórágyon rendszerint zömökebbek, nem annyira megnyúltak. * Ott találjuk ezt a szép, keleti virágmotívumot a 18. századi mórágyi tálakon, tányérokon, változatos megjelenítésben. Előfordul levélsoroktól kísért, egyenes virágszár koronájaként, életfa ábrázolására utaló felépítésben, kétoldalt kihajló egy-egy szegfűszállal, ami megint csak török művészeti sajátosság (7. kép 3.). Másik változat, hogy ugyanazon a virágszáron fogazott sarlós levélpár, rovátkolt térkitöltő dísz, kacsminta, végül váltakozó sárga-barna színezésű sziklevélsor helyezkednek el egymás fölött. Kétoldalt most egy-egy tulipánfej hajlik ki, kecsesen ívelő száron (XXIII. t. 1.). Gyakori változat, hogy a tulipán szárát kétfelől, szimmetrikus egymásutánban mutatkozó sziklevélsorok kísérik, helyenként közbeiktatott, erőteljesen kihajló kacsmintákkal (XXVI. t. 1-3., 6.). Másutt a sárgásfehér angob alapra rajzolt, indaszerű, hosszú fehér virágszárat kétoldalt sűrűn felrakott, váltakozva barna és zöld kacsmintasor füzére díszíti (XXVI. t. 4.), vagy barna száron sárga-barna kacsdísz (XXVIII. t.). A tulipán virágán hatásos mintázat a szirmok egész felületét kitöltő hálómű (XXIV. t. 2.: zöld és barna, XXXII. 1: sárga-barna, XXXII. t. 4-5.: fehér-barna, végül XXXII. t. 6. sz. táltöredék tulipánján, barna alapon fehér-sötétbarna színekben váltakozó szálú hálószövéssel). Fehér alapmázú mórágyi táljaink díszítésében is találkozunk vékony barna vonalakkal rajzolt tulipánmintákkal, a szirmokat kitöltő barna-sárga, vagy barna-zöld szövésű hálódísszel (XXIV t. 2., XXVIII. t. 4., XXXIII. t. 1-4., 6.). A 18. század végét jelzi a tulipánok sziromleveleire felrakott, a szirmok vonalkereténél hol világosabb (XXXIII. t. 5., 7.), hol sötétebb (8. kép 1-2.), hol pedig vele azonos színű, párhuzamos vonalak egész felületet beborító mezője. A tulipánfejek megmintázásánál a bibeszál helye vagy üresen maradt (XXXII. t. 3.), vagy a kihajló sziromlevelek közt ülő vastag bibeszálat a szirmokétól elütő színfolt jelzi, szabadon (XXV t. 2., XXXIII. t. 2., 6.), vagy vonalkeretben elhelyezve (XXIV t. 1., XXV t. 3-4., XXXIII. t. 6.). A legtöbb esetben azonban ostormotívum ül a virágok kelyhében (7. kép 2-3., XXIII. t. 1., XXIV. t. 2., XXV t. 1., XXVI. t. 5., XXVII. t. 2., 4., XXXII. t. 1., 6., XXXIII. t. 3.). Néhány táltöredéken a tulipán bibéje írókával párhuzamosan rovátkolt, ugyanúgy, mint a virágszirmok (8. kép 1-2., XXV t. 5.). Akantuszlevél és tulipán kombinációja a XXV táblán bemutatott 2-3. sz. táltöredék virágmintája: a szirmok akantuszlevelet utánoznak. 30 Palotay Gertrúd: I. m. 46. old.: .. .„Törökösök a fogazott szélű levelek." 31 Soproni Olivér: Szolnok török kerámiája. Jászkunság, 1956. ápr., III. évf. 2. sz. 56-61. old.: ...„Az ősi szimbólumnak, a négy égtájnak, a szvasztikának ez a motívuma az iszlám és főleg a török művészetben növényi díszítménnyé alakul..." 32 Fekete Lajos: Budapest a török korban. Budapest története III. (Bp., 1944.) Függelék. X. Művészetek. 3. Agyagművesség. Hofer Tamás-Fél Edit: Magyar Népművészet (Bp., 1975.) 30. old. ut. bek.: „Ha ... a XVIII. század főtémáját keressük, azt kétségtelen a virágornamentikában találjuk meg, tulipánokban, gránátalmákban, szegfűkben..., melyek uralkodnak a hímzéseken, cserépedényeken, festett bútorokon egyaránt." 33 Tombor Ilona: I. m. 23. old.: .. .„Balogh Jolán elválasztja a hosszúkás, lant alakú, középen kirajzolt maggal bíró keleti tulipánt az akantuszlevélból alakított, olasz eredetű, de jellegzetesen magyar, háromszirmú virágtól." A török tulipánra: Lásd: Fehér Géza: Törökkori iparművészeti alkotások. (Bp., 1975.) I—II. táblák. 224