Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Mészáros Gyula: Régi mórágyi kerámia

Szár nélküli, erősen szétnyílt szirmú, apró tulipánokra emlékeztet a korai mórágyi tányérok összefüggő sort alkotó, belső peremdísze. Az ovális alakú, kihajló szirmok közé - porzók vagy bibe helyett - szívidom került. A szirmok és a szív írókás keretrajza mindig fehér, a sziromlevelek belső mázkitöltése a sárga vagy barna angob alapnál egy árnyalattal mindig sötétebb (XXIX. t. 1-5.). A 18. századi mórágyi tálasedényeknek a tulipán mellett egy másik, kedvelt törökös virágdísze a szegfű. A minta leggyakrabban előforduló megjelenítési formája: a többnyire sötétbarna angob alapozású tálakon az edény pereme mentén, írókával húzott magányos fehér hullámvonal fut körbe. Alatta vele párhuzamosan futó, hármas vagy négyes, sima fehér vonalsor következik. Ettől kezdődően a fenékhatár széléig szabadon hagyott mezőben helyezték el a pálcikaszerű levélsorokkal kísért ívelt szárú virágot. A szegfű kelyhe négy, kereszt alakban felrakott ovális sziromlevélkéből áll, hol a középponti porzó gombjával, hol pedig anélkül. Ez a négyosztatú virágkehely mindig egy szabálytalan kör alakú, csipkézett szélű szirompárnán fekszik. Utóbbi színezése mindig elüt a belső levélkék alapszínétől, világosabb foltjával (XXX. t. 1-2., XXXI. t. 4-9.). Előfordulhat a szegű ábrázolása fehér angob alapon is, ilyen esetben a csipkés szirompárna sötétebb (XXXI. t. 8.). A 18. századi mórágyi népi kerámia leletegyüttesében fel-feltűnik már a pontsorból felrakott magyaros rozetta: a „ragyogtató" is (XIII. t. 6., XXVII. t. 1., XXXI. t. 3.), valamint a margitvirág

34 (XXX. t. 4-5., XXXI. t. 3.). Ezek a különbözőtípusú és eredetű díszítőmotívumok Mórágyon - harmonikus együttesben - gyakran ugyanazon tálasedényen is előfordulnak. Ebben a korai mórágyi népi kerámiaművességben ez ideig sem emberábrázolással, sem virágváza rajzával, ház vagy templomképpel nem találkoztunk. Az állatvilágból egyedül a madár alakja szerepel (9. kép), de még ez sem a 19. századi mórágyi tálak kecses, finom rajzú futó madara (11. kép). A 18. századi mórágyi madárábrázolás itt eléggé primitív, a begörbített kettőskarmú lábak merevsége élettelenné változtatja a figurát. A madár csőréből a késői mórágyi tálak ábráin gyakori virág is hiányzik. István Erzsébet megfigyelte, hogy ez a virágot tartó madaras motívum csak a 19. századi mórágyi tálakra jellemző. Ismeretes azonban Bakonynánáról egy 1727-ből származó fehérmázas, madaras tányér, melyen a madár a csőrében háromkarélyos növényi levelet, esetleg tölgymakkot tart. A madárfigura lábtartása a korai mórágyi madárábrákéhoz hasonló (10. kép). Egyébként ezen a 18. század elején készült bakonyvidéki tányéron szereplő, pontkoszorús csigavonaldísz a korai mórágyi tálak díszítő motívumai között is jelen van (III. t. 5., XIII. t. 6., XXVII. t. 1.). Konklúzió István Erzsébet felfigyelt rá, hogy a sárközi kerámiacsoportban „a legrégebbre visszanyúló hagyományuk a fehér edényeknek van. A 18. század végén virágzanak, majd felváltják a színes alapú edények, amelyek a 19. század közepén érik el virágkorukat." A másodvirágzását élő mórágyi kerámia, zömében már piros vagy fekete alapszínével, törökösen folyatott, cirokkal széthúzott mázú, vagy ecsettel megvont apró ívekből álló peremdíszítésével, az írókázás továbbélő technikájával, tulipános, margarétás, csőrében virágot tartó futó madaras középpontú főmotívumaival tűnik fel most Sárköz jómódú 'IT háztartásaiban: tisztaszobáiban, konyháik falán. Ezek a késői mórágyi műhelyek már nem tudták maradék nélkül átmenteni, továbbvinni a 18. századi mesterek gazdag motívumkincsét. A századfordulóra pedig végleg ellobban fehér-fekete-sárga-piros és zöld színskálájával ez a mórágyi, szép, értékes népművészeti termék. Az egykor híres mórágyi fazekascsaládok is részben kihaltak már, vagy kitelepültek, részben rég a földműves életmódhoz tértek vissza, vagy egyéb más foglalkozást választottak. Mórágyon már több, mint fél évszázada végleg megszűnt a népi fazekasság. A már repedező partokba vájt, edényégető „hosszú-kemencék" nyomát is eltünteti lassan az omlás, az idő (13. kép). Dr. Mészáros Gyula 34 Soproni Olivér: Régi magyar ólommázas kerámia. Az Ipm. Múz. Évk. III—IV. 1959.: ...„A tálak öblében a ragyogtató sajátos magyar díszítőmotívum korai megnyilvánulása." Beczkóyné Révész Ágnes: A mórágyi és gyüdi fazekasság (Népr. Ért. XXX. évf. 1938.): „Mórágy:" ...„Díszítőmotívum a jellegzetes margitvirág, szirmain l-l elütő színű" pont." 35 István Erzsébet: Sárközi népi cserépedények. Népr. Ért. XLVI. 1964. 91-137. „3. Mórágy." ...,,a futó, szájában virágot tartó madár alakja csak a mórágyi tálakon tűnik fel..." 36 István Erzsébet: I. m. 137-138.: „Tanulságok és problémák." 37 Domanovszky György: I. m. 54. old. 225