Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 13. (Szekszárd, 1993)

Solymár Imre: „Ez itt a magyar romantika meseföldje” – A Völgység, mint irodalmi táj

Bonyhádvarasd 1. Tamás Menyhért „Előcsend" című regényében találunk egy rejtett utalást: „...az én szememnek a kálvária magosa is elég... ma is addig-addig néztem a keresztjét, míg a középső le nem költözött... ím az alattvalók, akartam volt mondani, de már nem volt kinek..."

138 - Az 1960-as évek kuriózuma volt a bonyhádvarasdi kálvária, ahol Krisztus keresztje ledőlt vagy ledöntötték, s csak a latroké állt tovább. 2. Tamás Menyhért „Mérleges idő"-jében apró adat: Sebestyén Lajos vitte át Kisdorogról Varazsdra a riportúton járó Talpassy Tibort 1945-ben.

139 A „Balbiná"-ban hosszú az út Dorogtól Bonyhádig: „Varazsdon vagyunk. Még kilenc kilométer."

140 Börzsöny 1. Vörösmarty Mihály 8 évig volt nevelő a Perczel családnál. Amikor 1848-ban a magyar nyelv és irodalom egyetemi tanszékével megkínálták, Vutkovich Sándor szerint ezzel hárította el: „Nem születtem tanárnak, ifjúkoromban eleget kínlódtam, vén napjaimban hagyjanak nekem békét."

141 Először az 1821. július 3-án, „Klivényi barátomhoz" írt episztolájában rajzolja börzsönyi élethelyzetét: ,yágy tán kérded még, ki vagyok? ki nyög ily szomorodva? Puszta magányosság bús fia, én vagyok az. Én kit társaitól különítvén félre szakasztott A bölcs gondviselés, s tolnai földre vetett. Itt mint élek most? oh tudják a kies erdők, Tudja hegyed völgyed, börzsönyi puszta vidék. "

142 Közérzetéről, nevelői leterheltségéről talán a leghitelesebben vallanak Börzsönyből 1822. április 25-én, Egyed Antalhoz intézett levelének sorai: „...Én sem vagyok vég képen henye sokféle foglalatosságim között... így élek, 's andalgók a' gyönyörű tájon, melly csendes örömű lelkemmel épen megegyez. Munkára virradok, avval nyugszom el: szünetem igen kevés. Ha fogynak dolgaim, újakat keresek; mert ezek elszórják némelly aggodalmimat."

143 A Perczelek alsóbörzsönyi kúriája Börzsönytől keletre a völgyben feküdt, néhány jobbágyház társaságában. Ez Alsóbörzsöny. A szomszédos falvak és Bonyhád mezőváros messzebb estek, így a hétköznapok valóban kedvét űzhették az „unalmas napok gondjával", az elszigeteltséggel. A kárpótlás mindezért: a táj szépsége. Aki járt már Alsóbörzsöny környékén, különösen hitelesnek érezheti a költői leírást: „Gyakran nézegetek dombomról csendes örömmel A suhogó erdő fái s homálya fölött. Messze kipillantok sík zöld terekre körültem, Míg látásom az ég végéig jutva kivész."

145 Ráismerhetünk az alsóbörzsönyi kúriára „A rom" egy részletében is, különösen, ha összevetjük Perczel Mór leírásával, a nagy vendégjárásokról:

146 325