Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 17. (Szekszárd, 1992)

Takács Mária: Illyés Gyula és Normai Ernő levelezése (1936–1982)

ról megtudom, hogy sem az eseményeknek, sem az idő múlásának nem estek áldozatául. Ne felejtsd el, ha látod, átadni szeretetteljes megemlékezésemet. Én is nagyon szeretnék elbeszélgetni egy kissé mindenféléről. Azt hiszem, sok mondanivalónk lenne. Látni is szeretnélek, bár fényképeid

2 időnként kezembe kerülnek, és így az idők múlását nemcsak tükörbe nézve látom. Sajnos nekünk nem sok reményünk van arra, hogy ellátogathassunk Budapestre, bár nővérem még mindig ott él. Először is az útiköltség igen nagy és bár saját házunkban lakunk és kocsink is van, de a nyugdíjon kívül ami éppen, hogy elég a megélhetésre, pénzünk nincs egy európai útra.

3 Persze, ha autón lehetne megtenni az utat, örömmel vállalkoznék ma is egy európai útra. De ettől eltekintve, ami a budapesti látogatást illeti, meggondolásaim vannak. Valahogy úgy érzem, hogy az én múltammal nem látogathatom meg Budapestet, mint egyszerű turista, nem mehetek „haza" minden hívás, és... elégtétel nélkül. Ne érts félre! Tudom, hogy dőre érzékenység és oktalan büszkeség az alapja ennek az érzésnek, de mindenesetre az önbecsülésnek is megvan a maga része benne. Mentségemre, csak azt hozhatom fel Luthert idézve: „Ich stehe hier and kann nichts anders."

4 így tehát csak a levélbeli beszélgetés marad hátra számomra, és bár nem hasonlítható össze ez a személyes érintkezéssel, mégis nagy örömet fog okozni, ha néhanapján olvashatom soraidat. Emlékeimnek már majdnem a végén járok. Két-három hét múlva már hozzáfogok a kézirat revíziójához.

5 Meglehetősen hosszúra nyúlt, mert 350-400 oldalt fog kitenni. Hogy mi lesz vele, azt nem tudom, és nem is tartom fontosnak. Hozzá tehetem, hogy ezzel nem szándékozom abbahagyni az írást. Még nem döntöttem el, mihez fogok ezután, de egynéhány filozófiai, elméleti s történelmi tárgy megírása már régóta kísért, csak a sorrend felett nem döntöttem még. Semmiképpen sem maradok tétlenül. Hidd el, nyugdíjba menésemnek egyetlen oka, a törvényes kényszeren kívül az, hogy évtizedeken keresztül olyan tevékenységgel kerestem meg kenyerem, amely nem volt szívügyem. Ha a foglalkozásomat hivatásnak éreztem volna, mint akár te a tiédet, s Flóra az övét, akkor még ma sem lennék nyugdíjas. Természetesen tudom, hogy ma már az írás csak egy „hoby" lehet számomra. De ez a tudat sem zavar, hogy esetleg mindaz, amit írok, minden megrögzített gondolatom örökre az íróasztal fiókjában marad. Látod, én már belekezdtem a levélbeli beszélgetésbe, a hosszú évek hallgatása dacára is. Mikor mindezt leírtam, azzal az érzéssel tettem, mintha a rég elmúlt időkben beszélnék veled arról, hogy mit is szeretnék csinálni a jövőben, és különösképpen az elkövetkezendő két-három évben. Úgy teszem ezt, mintha mind a ketten nem a hetvenes éveket taposnánk. Remélem, ha elég jól fogod magad érezni és a hangulatod is megengedi, megörvendeztetsz részletes válaszoddal. Feleségemmel együtt szeretettel ölelünk mindkettőtöket Ernő A borítékon címzett: Mr. Illyés Gyula feladó: Ernest Normái 1025 Budapest 82 Morton Road. Ashwood 3147 IL, Józsefhegyi u. 9. Victoria Hungary Australia Europe A pb. kelte: Melbourne 14. ápr. 1974. 318