Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 17. (Szekszárd, 1992)

V. Kápolnás Mária: Kísérlet a moldvai csángók hazatelepítésére

V. KÁPOLNÁS MÁRIA: Kísérlet a moldvai csángók hazatelepítésére Napjainkban a közvéleményt egyre inkább foglalkoztatja a határokon kívül élő magyarság sorsa, elsősorban azoké, akik egy tollvonással kerültek idegen fennhatóság alá, de mindenekelőtt az erdélyi magyarságé. Vannak azonban olyan magyarok is Romániában, akik évszázadok óta élnek a történelmi Magyarország határain kívül, s számuk a legóvatosabb becslések szerint is több tízezerre tehető. A moldvai csángók az elmúlt évszázad alatt ritkán kerültek az érdeklődés előterébe. Évtizedek mélyítették a hallgatást, ami csak az utóbbi két évben kezdett oldódni. Nem esett szó arról sem, hogy volt a történelemnek olyan időszaka, amelyben ugyan megkérdezésük és beleegyezésük nélkül, de haza szerették volna őket hozni Magyarországra. E körök nem vették figyelembe, hogy korábban már több erdélyi, bukovinai, amerikai hazatelepítési akció kudarcba fulladt, holott ezek már jelezték, hogy az emberek tömeges telepítése - a jó szándék ellenére - sem jelenthet megoldást sem az egyén, sem a társadalom számára. Mindenkinek alapvető joga ott élni, anyanyelvén beszélni, tanulni, ahol született. A második világháború utáni népességcserék egyértelműen bizonyították e módszer mélységes embertelenségét, gazdasági, társadalmi ellentmondásait, a ki- és helyükre telepítettek több nemzedékének beilleszkedési nehézségeit, vagyis azt, hogy etnikai problémákat a nemzetiségek telepítésével nem lehet megoldani. A mai nemzetiségi kutatások egyik iránya a bukovinai székelyek bácskai, majd Tolna megyei letelepítése, és a második világháború alatti kormányok kísérletei a külföldön élő magyarság más csoportjainak hazahozatalára. Tanulmányunk is ez utóbbi kérdéssel foglalkozik. A második világháború előestéjén a területi revíziók folytán megnövekedett Magyarország politikai és gazdasági súlya erősödött, ugyanakkor a magyarság aránya lényegesen csökkent az összlakossághoz viszonyítva, mivel ennek negyedét nagy létszámú nemzeti kisebbségek alkották. A területgyarapodások visszaadták tehát az ország nemzetiségi problémáit is, ugyanakkor magyarok tömegei maradtak a határokon kívül, továbbra is fenntartva a korábbi revíziós célokat. A politikusok egy része a hazai magyarság kulturális, gazdasági, szociálpolitikai és egészségügyi gondozásán felül - amivel a „magyar népelem" természetes szaporodását igyekeztek elősegíteni - a magyarságot számszerűleg mesterségesen is erősíteni kívánta.

1 Ennek megoldását a történelmi határokon kívül élő magyarság hazatelepítésében vélték megtalálni, s az időpontot is alkalmasnak ítélték a terv végrehajtására. A visszatelepítés kérdéseinek tanulmányozására 1940. október 30-án tudományos munkaközösség alakult Técsői Móricz Kálmánnak, a Magyar Külügyi Társaság alelnökének kezdeményezésére, Bonczos Miklós belügyminisztériumi államtitkár és Horthy István miniszteri tanácsos védnökségével. A hazatelepítés sokrétű és bonyolult munkájába valamennyi tárcát be kívánták kapcsolni. 277