Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 17. (Szekszárd, 1992)
V. Kápolnás Mária: Kísérlet a moldvai csángók hazatelepítésére
Técsői Móricz Kálmán részletes tervezetet készített az „ezeréves határokon túl élő" kivándorolt vagy „kiüldözött" magyarság visszatelepítésére. 2 Szerinte lélektanilag és politikailag is elérkezett ennek az ideje. A történelmi határokon kívül élő magyarság számát több mint másfél millióra becsülte, akik szerinte túlnyomórészt 12 államban éltek, s számuk országonként 2500-600 000 fő között mozgott. Közülük félmillió visszatelepítését vélte szükségesnek és végrehajthatónak. A tervezet szerint a kormányzat legfontosabb feladata a revízió végrehajtása mellett e tömeg hazatelepítése, hogy a következő nemzedékek „az ezeréves föld maradéktalan birtokában faji, nemzeti és számbeli teljes szupremáciát élvezhessenek". Sürgetőnek tartotta ezt a zsidóság fokozatos „kikapcsolása" miatt is, ami a gazdasági rendszert komoly megoldandó feladat elé fogja állítani. Mindezen célok megvalósítása érdekében az alábbi megoszlásban és sorrendben tervezte a magyarok hazahozatalát: I. Európából a) a bukovinai székely falvak: Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva, Istensegíts és Fogadjisten 20000 lakosát; b) a moldvai székelység és regátbeli magyarság 150 000 főre tehető tömegét; c) a Franciaországba települt 40 000, a Belgiumban élő 6000 és a hollandiai 2800 magyart. II. Dél-Amerikából Argentínából 10000, Brazíliából 33000, Kubából 4000, Uruguayból 3000, tehát összesen 50000 magyart, III. Észak-Amerikából Kanadából 50000, az Egyesült Államokban lakó 600000 közül a hazatelepülésre jelentkezőket. A politikailag, gazdaságilag és technikailag megalapozatlan, igen veszélyes elveket tükröző elképzeléssel természetesen nem mindenki értett egyet. A külügyminisztérium reálisabb értékelése szerint 3 a történelmi határainkon kívül élő magyarság létszáma egymillió alatti, s félmillió ember hazahozataláról több okból sem lehet szó. Elsősorban azért, mert a milliós magyarság jelentékeny részét magyar nemzeti és társadalmi szempontból „aggályos elemnek" tartották (öntudatos, érdekeiért harcolni kész munkásnak). Másrészt úgy ítélték meg, hogy a kint született generációk a befogadó országok erős asszimilációs politikája következtében már elvesztették anyanyelvüket. A 20-30 éve kivándoroltak megalapozott egzisztenciájának feladását sem lenne tanácsos elősegíteni. A bukovinai és moldvai magyarságra vonatkozóan a külügyi értékelő jelentés - információk hiányára hivatkozva nyilván politikai megfontolásból - nem foglalt állást. A Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában élő magyarok számát a külügyminisztérium szakértői mindössze 2-3000 főre becsülték, s visszavándorlásukat a Jelenlegi állapotok" (megszállás, élelmiszerhiány, munkanélküliség) miatt amúgyis feltartóztathatatlannak tartották. Elismerték, hogy a visszavándorlási vágy a dél-amerikai magyaroknál a legnagyobb 4 , de az ő hazatelepítésüket is csak a háború után, békében vélték megoldhatónak, hiszen többségük a befogadó ország költségén vándorolt ki, ezért visszautazásukhoz is szükséges volt a hozzájárulásuk. A kanadai magyarság „megrögzött kommunista ipari munkásainak" és 160 holda278
