Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)
A két ellentétes megközelítési mód közös jellemzője, hogy a kölcsöntőke 6%-os kamatát fogadták el a birtok értéke és tiszta jövedelme közötti viszonyszámként, s ily módon spekulatív úton határozták meg a birtok jövedelmét ill. értékét. A földbirtokba fektetett tőke valóságos hozadéka csupán a föld értékének és tiszta jövedelmének elkülönített vizsgálatával állapítható meg. Míg a birtok értékének objektív mércéjeként a vételárat kell elfogadnunk, a jövedelemszámítás különféle módjai manipulációra adnak lehetőséget. Viszonylag objektív mutatónak a piacon kialakuló bérleti díjakat tekinthetjük, így a kérdés megválaszolása előtt foglalkoznunk kell a birtokbérletek kérdésével is. Birtokbérlet Bár formailag azonos, tartalmilag mégis jól elkülöníthető az árenda két típusa. Az első változat esetén a bérleti viszony a családon belül - osztozó testvérek, szülő és fiú között - alakult ki, s lényegében a birtok osztatlan, közös kezelésének egy módja volt, amelyben a gazdálkodás gondját valamely családtag vállalta magára. Valódi üzleti vállalkozásnak a másik típus tekinthető, amikor a bérlő jövedelmének gyarapítása, tőkéjének hasznosítása, földbirtokának kikerekítése céljából vállal bérletet. Míg az első esetben a bérlet tárgya - a közösen örökölt, ill. birtokolt jószág - adott, a vállalkozó bérlőt az árendált birtok kiválasztásánál, a feltételek kialkudásánál kizárólag gazdasági szempontok vezérelték. Az első típusnál a család a birtokosztály mellőzésével rábízta valamely tőkeerős családtagra a birtok egészének irányítását - ennyiben hasonlított a közös kezeléshez - de a családtagok nem a birtok hozamán, hanem a bérleti díjon osztoztak, azaz a kapott jövedelem apanázs jellegű volt. Eredményes gazdálkodás esetén a bérlő családtag önnön részén felül befektetett tőkéje és munkája révén többletjövedelemre is szert tehetett. E típus másik változata esetében a birtokot jogilag felosztották, de bérlet formájában továbbra is egyik családtag gazdálkodott az egész birtokon. A birtok bérbeadásának ezenkívül természetesen más motívumai is lehettek. Az egymástól távol fekvő, szétszórt, kis területű birtokokat tulajdonosuk még akkor is bérbe adta, ha egyébként maga is gazdálkodott nagyobb terjedelmű, központi fekvésű birtokán. Az egész birtok bérbeadására általában akkor került sor, ha gazdája katonáskodott, vagy valamilyen közhivatalt viselt, amely elszólította otthonától. Az özvegyek egy része vállalta ugyan a gazdálkodás terhét, mások azonban gyermekeiknek adták bérbe várható örökségüket. Ez az eljárás gyakorlati hasznán túl - a bérlő mint jövendő tulajdonos érdekelt volt a birtok állagának megóvásában, sőt javításában elejét vette az özvegy és örökségük birtokbavételében akadályozott felnőtt, gyakran már érett korú gyermekei közötti feszültség kialakulásának. A bérleti viszony formai jellegére utal, hogy a bérleti díj idővel évjáradékká alakulhatott át. Ebben az esetben az özvegy jogi érvénnyel is lemondott a valóságban eddig sem gyakorolt rendelkezési jogáról. Kiskorú árvák esetében a gyám többnyire bérbe adta az örökölt birtokot. Birtokán élő nemes csak szorongatott anyagi helyzetben mondott le a jószágával való 5 65
