Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)

Nincs a parasztság mellett a 19. századi magyar társadalomnak olyan osztálya, rétege, amellyel a történetírás annyit foglalkozott volna, mint a középbirtokos nemesség. Éppen ezért meglepő, hogy a kérdés irodalmát számba véve monografikus igényű feldolgozásokkal nem találkozunk. A történeti irodalom elsősorban az ország különállását védő közjogi, a polgári átalakulást elősegítő reformkori szerepét méltatja. Gazdasági tevékenységét elmarasztalja, sőt pozitívnak ítélt politikai szerepét éppen szorongatott gazdadasági helyzetéből vezeti le. Civilizáltságáról, kulturális közállapotairól pedig éppenséggel lesújtó véleményt formál. A napjainkig élő felfogást tömören foglalja össze Praznovsky Mihály, aki a „bene posessionati" osztályát provinciálisnak, beszűkült érdeklődésűnek írja le. Szembeállítja gazdaságuk lezüllését, eladósodásukat fényűző életmódjukkal, melynek következménye a tömeges tönkremenetel. Anyagi alapjuk elvesztése után pedig vonakodva minden hasznos tevékenységtől - elözönlik az államapparátust. Anyagi romlásukkal párhuzamosan, liberális elveiket feladva ideológiailag jobbra tolódnak.

1 A széles körben elterjedt felfogás kialakításában, elterjesztésében talán a történetírásnál is nagyobb szerepet játszott a politikai publicisztika és a szépirodalom. A középbirtokos nemesség válságosra fordult helyzete már az 1850-es években megindította a vitairatok áradatát. Mocsáry, Kenessey, Galgóczy munkái azonban még témájuk iránt elkötelezetten próbálnak kiutat keresni az előjogait, birtokait, politikai tevékenysége hagyományos terét, a vármegyét elvesztett nemesség számára. Kemény bírálatot gyakorol a dualizmus kezdetén Keleti Károly a középbirtokosok felett: elhanyagolt, rosszul vezetett gazdaság, hozzá nem értés, eladósodás, mellette a lehetőségeket meghaladó tékozlás, kasztszerű társadalmi elzárkózás, vonakodás a polgári pályáktól. Ugyanakkor utal a kivételekre is: léteznek okszerűen gazdálkodó, gépesítő, állataikat nemesítő, magukat képző földbirtokosok is.

2 A dualizmus korában fellángoló agrár-merkantil ellentétek polémiája már sokkal kevésbé kíméletes az akkor már dzsentrinek titulált hajdani nemességgel szemben. A középbirtokosság statisztikailag igazolható anyagi romlása nyomán Grünvald

3 még a korábban nem vitatott „nemzetfenntartó" szerepét is megkérdőjelezi. Gyökeresen eltérő ideológiai alapokon ugyan, de a hanyatlás tényét Szekfú Gyula sem vonja kétségbe.

4 Legalább ekkora hatást fejtett ki Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond írói munkássága, amely messze a 20. századba nyúlóan a dzsentrikérdést az irodalom egyik központi témájává avatta. 5