Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)
fel. Legjelentősebb hitelfelvevőik a Baranyával szoros kapcsolatot ápoló Dőry nemzetségbeliek, valamint az igen befolyásos bécsi kancelláriai tisztviselő, majd fiumei kormányzó nemeskéri Kiss Pál voltak. A Jankovits-Kiss-féle alapítvány által nyújtott 91800 pft kölcsönből a legnagyobb szeletet - a rokoni kapcsolatok okán - a nemeskéri Kiss család tagjai kanyarították ki maguknak. A politico-fundationalis cassa 52000 pft-os hiteléből az igen befolyásos Dőry Miklós kamarás, aranykulcsos, egymaga 40000 pft-tal részesedett. A hitelnyújtók között találjuk még kisebb összegekkel a királyi egyetem pénzalapját (20 000 pft), a kalocsai főkáptalant is (4000 pft), valamint a Baranya megyei alapítványi pénztárat (24800 pft). Az egyházi és alapítványi kölcsönökből a középbirtokos nemesség leggazdagabb, legbefolyásosabb rétegei részesültek. Azok számára, akik ilyen forrásból nem jutottak pénzhez, maradtak az egyéb, kevésbé kedvező hitellehetőségek. A községi árvatárakból elsősorban a helyi földbirtokosok vettek fel hiteleket. Az árvatárak lehetőségei azonban korlátozottak voltak, nem elégíthették ki az egyre növekvő hiteligényeket. Az árvapénztári kölcsönök nem egyenjogú felek között létrejött ügyletek voltak. A teveli árvaatyák panaszolták a megyének, hogy adósaik - a Dőryek - már sem a tőkét, sem a kamatot nem fizetik. A közben felnőtt árvák pedig rajtuk követelik örökségüket. A vármegye pedig az adósok helyett a szerencsétlen árvaatyák ellen rendelt el végrehajtást. A középbirtokosok legjelentősebb hitelforrása saját osztálya volt. Többségük egyszerre volt adós és hitelnyújtó, de hitelfelvételeik lényegesen gyakoribbak voltak, mint kölcsönnyújtásaik. így egy bonyolult, szerteágazó hitellánc jött létre, amelyben mindenki egyszerre volt adós és hitelező. A tartalékok híján, egyik napról a másikra élő „sorsközösségben" egy váratlanul felmondott kölcsön a követelések és fizetésképtelenség láncreakcióját hozta létre, eszményi terepet kínálva az uzsorások számára. Az általuk nyújtott kölcsönök néhány nagyobb több ezer forintos - tételre szorítkoztak, s többnyire birtokostárs, sőt közeli hozzátartozó kapta. Számos esetben nem valóságos kölcsönről volt szó - ilyet a kölcsönadó anyagi helyzete nem is tett lehetővé - hanem pl. az örökösödés során keletkező leányági követelés, ill. a feleség hozományának, özvegyi jogainak betáblázása a testvérek, ill. a férj birtokára. Ilyen tételek pl. Kápolnay Ignácné Ritter Rozália 43 000 vft-os követelése csődbe jutott férjével, illetve sógornője Kápolnay Rozália 46678 vft-os követelése fivérével Ignáccal szemben. Kiss János apósának Petőcz Józsefnek tartozott 22 000 vft-al, melyet unokatestvére Kiss Pál vállalt át és fizetett ki helyette, birtokának átadása fejében. A vételár még fennmaradó összegéről 28 000 vft-os kötelezvényt tábláztak be Kiss János özvegye javára. A teljesen tönkrement Perczel Gábor feleségének, Bene Krisztinának a Bene családdal szemben fennálló 33 000 vft-os követelése szintén birtokának eladása révén keletkezett. A hitelnyújtó sajátos típusát jelentik az özvegyek és hajadonok, akik a férfiágon öröklődő birtokból nem részesülve , készpénzbeli kielégítésüket kihelyezve járadékos életmódra rendezkedtek be: Hauerné Nagy Anna 8800 pft, Kurcz Józsefné 5832 pft, Ráski Ferdinándné 26 000 pft, br. Lusenszky Terézia 30 000 pft összeget adott kölcsön. 36