Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)

rosi polgársággal, kereskedőkkel és céhekkel szemben. Üzleti kapcsolatait felhasz­nálva egyszerre volt a birtokos regálebérlője, terményfelvásárlója és bankára. Szol­gálatait a nemesség az 1840. évi XXIX. tc-vel honorálta, amely biztosította a zsidók számára a bányavárosokon kívül a szabad letelepedést, valamint mindennemű kézműves- és kereskedelmi tevékenység, gyárak alapításának jogát. Ugyanakkor a zsidóság gyors gazdasági előretörése a zsidók és a nemesség közötti kapcsolat egyensúlyának felborulásával fenyegetett. Az 1840-es váltótörvény, az ősiség terve­zett eltörlése előrevetítette a nemesi birtokok elvesztésének, zsidó kézre kerülésé­nek rémét. 141 Tolna megyében a Perczel és Kliegl család oltalma alatt vált az ország egyik legjelentősebb zsidóközpontjává Bonyhád mezőváros, melynek 4600 lakójából 1500 volt zsidó. Mellette jelentős létszámú zsidó lakossága volt Paksnak, Hőgyész­nek, Dunafbldvárnak, Dombóvárnak is. 142 Paks, Dunaföldvár a dunai hajózás, szállítás fontos kikötői, Hőgyész az Apponyi, Dombóvár pedig az Esterházy-ura­dalom központja volt. Hitelügy A rendi országgyűlések már a XVIII. század folyamán számos törvényben kí­sérelték meg a hitelügy szabályozását. Az 1715. évi LI te. 6%-ban szabta meg a tör­vényes kamatot, megtiltotta az uzsorát. A rendelkezés hiábavalóságát mutatja, hogy később még többször megismételték. 143 Az 1723. évi országgyűlés fakultatív jelleggel bevezette az adósságok betablazását a nemesi birtokra, ami lehetővé tette a birtokosok eladósodásának figyelemmel kísérését, valamint kötelezte a kereske­dőket a könyvkivonati eljárás bevezetésére. Az 1729. évi XXXVII. te. meghatároz­ta az érvényes adóslevél formai követelményeit. 144 A hozott törvényeket az jellemezte, hogy általában az adós érdekeit védték a hitelezővel szemben, nem nyújtottak biztosítékot a hitelező számára. Ez a körül­mény megnehezítette a hitelhez jutást, az adóssal uzsora formájában fizettették meg a hitelnyújtás kockázatát, tehát végső soron az adósnak is ártott. 145 E felisme­rés nyomán az országgyűlés a 18. század végétől óvatos lépéseket tett a hitelezők számára is garanciákat nyújtó szabályozás felé, de az áttörést akadályozta a feudális jogrendszer. II. József kísérlete a telekkönyvi rendszer bevezetésére kudarcot vallott. Az 1792-es országgyűlési határozat, amely lehetővé tette, hogy vitás ügyben a felek a vármegyei törvényszék helyett az osztrák váltótörvényszékhez forduljanak, azonban az ősiség változatlan érvénye miatt főként nem nemesek számára nyújtott lehetőséget. Váltótörvény hiányában a hitelezők csupán hosszú peres eljárás után juthattak pénzükhöz. Ezt kívánták helyettesíteni az 1836-ban felállított vásárbíró­ságok, ill. a szóbeli perek bírósága. Ezen az úton azonban csak kis összegű, általá­ban áruhitelből származó követelések voltak érvényesíthetők. 146 A hitelező az 1836. évi XV. te. alapján nem az elmarasztalt vagyonának becsűár szerinti átadásá­val, hanem elárverezése révén készpénzben elégíthette ki követeléseit. Ez azonban nem vonatkozott a nemesi birtokra az ősiség miatt, mely a legtöbbet ígérőnél bírói zálogban maradt, és továbbra is visszaváltható volt. 147 3 33

Next

/
Thumbnails
Contents