Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)
A mellékletek szerint a férfitemetkezések 4 kategóriáját állapítja meg Nemejcová-Pavúková, így a különösen gazdag mellékletűek és a melléklet nélküliekét, illetve a két szélső kategória közé tartozókét. A nők között egyelőre csak 3 mellékletkategóriát tételez fel, de a gyermekek mellékletei között is megfigyeli a különbségeket (1986, 145). Svodinban is feltűnő, hogy a leggazdagabb sírok egymás közelében helyezkednek el: két, különösen gazdag mellékletű férfisírról, 2 gazdag nőiről és egy kiemelkedően gazdag gyermeksírról van szó; a sírok mellékletei alapján családi kapcsolatot tételez fel Nemejcová-Pavüková az eltemetettek között, megfigyelve azt is, hogy a temető elemzése nyomán szűkebb csoportosulások jelentkeznek az egyes nagyobb sírcsoportokon belül (1986, 145). Megemlítendő innen is a 134/80. gyermeksír, melyben felemelt karú an tropomorf edényen kívül 3 másik kerámia és Spondylus-gyöngyökből készített karkötő volt, és a 112/80. gyermeksír, melyben 2 hasonló antropomorf edényen kívül egy agyagoltár, több más edény, sok száz Spondylus-gyöngy (nyaklánc, öv, karkötők) volt a gyermek csontváza mellett (NEMEJCOVA-PAVÚKOVÁ 1986, I, 146). Összefoglalás: Mint említettük, a lengyeli-kultúra temetkezési szokásaira a legtöbb adat a K-i elterjedési területről ismert. A Dunántúl középvonalától NY-ra nem tártak fel nagyobb temetőket, összefüggő sírcsoportokat, és leginkább egyes sírok ismertek a morvaországi, ausztriai lelőhelyekről is: többnyire nem „szokványos" temetkezésekről van szó, hanem „különleges" emberi maradványokról, melyek közül megemlítendők a koponyakultusszal, esetleges kultikus kannibalizmussal, áldozatokkal kapcsolatba hozható jelenségek, mint az izolált koponya Teseticéből (PODBORSKY 1983-1984, 353), Eggenburgból (URBAN 1979, 11), Hagenbrunnból (URBAN 1979, 14), Stillfriedből (NEUGEBAUER-MARESCH 1976, 9), vagy a több koponyából álló leletegyüttesek más leletekkel együtt, mint Stfelicében (ONDRACEK1968,149), Cezavyban (TIHELKA 1956,773; PODBORSKY 1970, 276), Sommereinben (URBAN 1979,11,11), Poigenben (BERG 1956; EHGARTNER-JUNGWIRTH 1956), Langenloisban (FRIESINGER 1964; RUTTKAY 1975, 29). A koponyával kapcsolatos kultikus tevékenység nyomai a K-i csoport temetőiben is megfigyelhetők, mint a megégett emberi koponyák Aszódon (KALICZ 1985,11, 37), Mórágy-Tűzkődombon, Lengyelen (WOSINSKY 1888; ZALAI-GAÁL 1984) és Svodinban (NEMEJCOVÁ-PAVÜKOVÁ 1986,1), a csőtalpas tálban talált koponya Mórágy-Tűzkődombon, melyek feltételezik az emberáldozatok meglétét is. Utóbbiak közé tartozhatnak azok a leletegyüttesek is, melyekben emberi hosszúcsontok voltak állatcsontokkal, cserepekkel együtt. Szintén nem az általános temetkezési szokásokat tükrözik a több ember maradványait tartalmazó leletek, melyek „szokatlan" körülmények között kerültek elő, mint a 7 csontváz Wien-Mauer-Antonshöhében (RUTTKAY 1985, 29) v a stfelicei lelet 5 ember maradványaival (VILDOMEC 1928-1929, 37; TRNACKOVÁ 1962, 222), vagy a férfi és nő temetkezése a friebritzi körárok közepén (NEUGEBAUER-MARESCH 1983, 89; NEUGEBAUER 1983-1984, 178). Különleges, kultikus szerepe lehetett a kutyának egyes esetekben a zengővárkonyi (DOMBAY1960), mórágy-tűzkődombi (ZALAI-GAÁL 1983-1984; 1986, 1) 69
