Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

sok ethnológiai adat van a Föld minden részéről, de ezek sem a mezolitikumra, sem a neolitikumra nem bizonyíthatók. Míg a vonaldíszes telepeken belül gyakoriak az egyes temetkezések, vagy akár több csontváz kisebb csoportjai is, addig a nagyobb sírcsoportok, temetők többsége a telepek közelében alakult ki. Többen is feltételezik, hogy a vonaldíszes kerámia népe életmódjuk következtében rátelepülhetett régibb temetkezési helyekre, vagy régebben elhagyott telepek helyén temetkeztek (KAHLKE 1954, 116; PAVÚK 1972). A vonaldíszes kerámia népe ismerte és űzte mind a csontvázas, mind a hamvasztásos temetkezést. Nyugat felé haladva egyre nő az ismert hamvasztásos temetkezések száma, ami talán a korszerűbb ásatási módszereknek is köszönhető. A legtöbb ilyen lelőhelyen birituális temetkezési szokással állunk szemben, de pl. Hollogne-aux-Pieres-ben csak hamvasztásos sírokból állt a temető (HÖCKMANN 1982, 26). A halottakat egyszerű, többnyire ovális alakú sírgödrökben temették el, ritkán előfordulnak négyszögű sírgödrök is. Kis számban vannak többes temetkezések is; sokszor nem dönthető el, hogy valóban többes temetkezésről, vagy superpositióról van-e szó. Sok temetőben találtak csontváz nélküli, vagy teljesen üres gödröket, melyek a sírok formájához hasonlítanak; többnyire a temetők peremén vannak, funkciójuk pontosan nem ismert, lehettek áldozati gödrök, kenotáfok is. A „szokásos" temetkezéseken kívül gyakoriak a „különleges" temetkezések is, melyek lehetnek koponyatemetkezések, mint Nova Vesben (SKUTIL 1941; STEKLÁ 1956, 707), Dvory Nad Zitavouban (Zsitvaudvarhelyen) (PAVÚK 1969, II., 283), Tvrsicében (GLOTT 1939-1940, 40), Quedlinburgban (BUTSCHKOW 1935, 85) és Hanauban (HOFFMANN 1971, 13), amikor a koponyák gödrökben helyezkedtek el magukban, vagy más leletekkel együtt. „Schädelbecher" leletek Drassburg-Taboracból (OHRENBERGER 1965, 131) és Eilslebenből (KAUFMANN 1978, 1) ismertek, míg Hainburg-Teichtalban építési áldozat tételezhető fel (LENNEIS 1982,110); Nerkewitzben ellenben hiányzott a leányváz koponyája (HOFFMANN 1971, 12). Említésre méltó az eilslebeni, résztemetkezésnek vélt lelet (KAUFMANN 1978, 1), a vedrovicei építési áldozatok (ONDRUS 1972, 38), a horákovi résztemetkezés (STEKLÁ 1956, 706.), a Velky Grob-on (STEKLÁ 1956, 708) és Mikulovban (UNGER 1974,56) talált „rituális" temetkezések, és az eilslebeni tulkos termékenységi áldozat (KAUFMANN 1978, 1). Feltűnő, hogy a különleges, gyakran különböző áldozatokkal összefüggésbe hozott leletek, objektumok többsége a NY-i vonaldíszes kerámián belül a keleti területekről származik! Sokszor bizonytalan, hogy valóban „kultikus gödör" volt-e az annak tartott objektum, és csak feltételesen tartható „emberáldozatnak" a butzbach-griedeli lelet (JÖRNS 1962, 75.) és koponyatemetkezésnek a königschaffhauseni lelet (GERHARDT 1981, 59-64). „Különlegesnek" tartható a blatnéi lelet, melyben két gyermek kutyával, embercsontokkal együtt volt eltemetve (PAVÚK 1978,210). Vannak halottcsonkításra utaló leletek is, mint pl. Szob-Öregfalun (PETRES 1954, 26; KŐVÁRI 1983, 32). Ha nem is általánosan volt elterjedve, de már ismerhették a fakoporsó használatát is: Dresden-Nickernből vannak erre nyomok (BAUMANN 1960; 1962; MÜLLER-KARPE 1968, 492). 53