Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

A leletek alapján többször is feltételeztek valamilyen sírépítményt: erre cölöpnyomok utaltak a sírok körül Rixheimben (GALLAY-SCHWEITZER 1971, 15), Dresden-Nickernben (BAUMANN 1960; 1960, II; MÜLLER-KARPE 1968, 492). A sírok faborítását többen is kétségbe vonják, mint Rehmsdorf (AMENDE 1915,67; HOFFMANN 1978,138) és Zipsendorf (AMENDE 1915,67; HOFFMANN 1978, 138) esetében. Ellenben sok jele van a kőborításnak, kőpakolásnak, így Oberweimarban (HOFFMANN 1978, 138), Rudislebenben (BUTSCHKOW 1935, 154), Hradistében (GLOTT 1939-40, 18-23), Blatnéban (PAVÚK 1977, 194) utalnak erre nyomok. A sírmélység lelőhelyenként és területenként változik, főként a lejtős vidékeken kell figyelembe venni, hogy a mai sírmélység nem azonos a neolitkorival: ennek oka elsősorban a geomorfológiai változásokban keresendő (KAHLKE1961, 450; HOFFMANN 1978, 146). A temetőkön belüli egyes csoportosulások sírjai esetében a mélységek közelebb állnak egymáshoz, aminek oka az lehet, hogy az utódok akár több generáción át is ismerhették rokonaik temetkezési helyét; a kiscsaládok, családok tagjai egymás közelében hasonló körülmények között temetkeztek. A halottak zsugorított helyzetben való eltemetése általános a vonaldíszes kerámia népénél; csak Lingolsheimben nagyobb a nyújtott csontvázak száma, mint a zsugorítottaké, ugyanígy Ersteinben is, vagyis a vonaldíszes kerámia NY-i temetőiben: ezeknél nyilvánvalóan más kultúrák hatásaival lehet számolni. Mind a keleti, mind a nyugati területen a csontvázak bal oldali fektetése dominál, a jobb oldali fekvésű vázak aránya rendkívül alacsony, sokszor elő sem fordulnak ilyenek. Míg a K-i területeken gyakoribbak ajobb oldali fektetésű csontvázak, addig ezek aránya NY-felé egyre csökken a bal oldali fekvésűekkel szemben. Erre a jelenségre többen is felfigyeltek (RICHTER 1968-69,158; GALLAYSCHWEITZER 1971,15; MODDERMAN 1970,67). Az eltérő fektetés oka ismeretlen. Kapcsolatba hozták a halott nemével is a fektetést (HÄUSLER 1966), de a számadatok alapján nem állapítható meg összefüggés a nemek és a fektetés között a NY-i vonaldíszes kerámia temetkezéseiben, a bal oldali fektetés mindkét nemnél dominál. E. Hoffmann, néprajzi adatok alapján, úgy látja, hogy ajobb és bal oldal szimbolikája ott van meg, ahol az állattenyésztésnek nagyobb szerepe volt a gazdasági életben; ezzel magyarázza, hogy nincs összefüggés a vonaldíszes kerámiában a fektetés és a halott neme között (HOFFMANN 1978,144). Elmélete mindenképpen figyelemre méltó, főként, ha tekintetbe vesszük, hogy ez az összefüggés a rézkortól kezdve jelenik meg erősebben. A halottak egységes orientációjára a Dunántúlon és NY-Szlovákiában nincsenek adatok, ellenben Nyitrán, nagyobb számú sír esetében már megfigyelhető egy ún. temetőn belüli főirány; ugyanez a helyzet Rutzingban. Mindkét temetőben kis számban találtak ellentétes irányú csontvázakat is. A NY-i vonaldíszes kerámia keleti és nyugati temetőiben is többnyire a K-NY-i irány, vagy ennek eltérése, mellékiránya a főirány. Már U. Fischer is utalt egy főirány meglétére a vonaldíszes temetőkben (1953, II, 52-53). Az irány és a nem között sem fedezhető fel semmilyen „kötelező" szabály. Az szembetűnő, hogy az általánostól eltérő és/ vagy irányú temetkezések gyakran a temetők, sírcsoportok vagy csoportosulások szélén helyezkednek el, gyakran mellékleteikben is jelentős eltéréseket mutatnak a többitől, mennyiségben, összetételben egyaránt. 54