Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

Úgy, ahogy a sírokba, főként a fej alá helyezett őrlőkőnek „különleges" jelentése lehetett, ugyanúgy a sírba mellékelt csontsarlónak is hasonló, kultikus jelentősége lehetett: Mórágy-Tűzkődombon leány sírjában találtunk csontsarlófoglalatot, korábban Luziankyban is nő mellé helyeztek csontsarlót. Az őrlőkövek is és a sarlók is egyes női sírok mellékletei, kultikus jelentőségükön, illetve az eltemetett egyén szerepén kívül utalhatnak arra, hogy az ezekhez kötődő munkafolyamatokat nők végezhették (pl. gyűjtés, aratás egyes mozzanatai, gabonaőrlés, feldolgozás, stb.). Az ugyancsak értékesnek tartott Spondylus-leleteknek is külön fontosság tulajdonítható az elemzések során, akkor is, ha recens, és akkor is, ha fossilis anyagról van szó. Zengővárkonyban, a legnagyobb feltártságú temetőben mindössze a sírok 6,88%-a (17) tartalmazott kagylógyöngyöt, többnyire azonban nem Spondylust, hanem Dentaliumot; Spondylus-karkötő csak egyetlen sírból került felszínre. Villánykövesden és a lengyeli sánc két sírcsoportjában valamivel nagyobb a Spondylus-szal ellátott sírok aránya. Mórágy-Tűzkődombon kiemelkedik Spondylusban való gazdagságával, a temetkezések 27,94%-a (19) tartalmazott ilyeneket; 6 sírban Spondylus-karkötő is előfordult, egy leány felkarcsontján két példányban is. A K-i terület É-i temetői gazdagabbak Spondylusban, mint a déliek, ami valószínűleg a Spondylus-úthoz való közelséggel magyarázható (KALICZ, 1985, II, 57-58, 70). A lengyeli-kultúra előzményének tartható Luzianky-csoport eponym lelőhelyén is sok a Spondylus: egy sírban 610 gyöngyből készült nyaklánc is volt; Bicske-Galagonyáson két gazdag ékszeres sír közül a 8. említendő meg, melyben a halott öve több száz mészkő- és kagylógyöngyből készült. Mivel a lelőhelyeken nem találtak feldolgozásból származó hulladékanyagot, Kalicz Nándor feltételezi, hogy az ékszerek kész állapotban kerültek rendeltetési helyükre, egyrészt a Tisza, másrészt a Duna mentén (1985, II, 70). Ezt bizonyíthatják a Dunától nem messze fekvő mórágy-tűzkődombi lelőhely leletei is. A Spondylusnál is ritkább, ezzel együtt nagyobb értékű lehetett a lengyeli népesség számára a réz, melyet ekkor még csak ékszernek használtak leginkább a DK-Dunántúlon, a korai szakasz késői periódusában. Mórágy-Tűzkődomb, a többi lengyeli temetőhöz viszonyítva, rendkívül gazdag rézben, a temetkezések 30,87%-a (21) tartalmazott rézleleteket: gyöngyöket, spirális vagy laposra kalapált gyűrűket, 2 esetben rézkarkötőt. Feltűnő, hogy itt a Spondylus- és rézleletek általában együtt fordulnak elő, a kétfajta anyag elterjedése nagyjából egy időre tehető. A rézkereskedelem útvonala nem feltétlenül volt azonos a Spondyluséval, hiszen pl. Aszódon, a korai szakasz lelőhelyén csak egy sírban volt réztöredék (KALICZ 1985, II, 71). Igaz az is azonban, hogy a DK-Dunántúlon a korai szakasz késői periódusában lesz gyakori a rézmelléklet a sírokban, amikor Aszódon már valószínűleg megszűnt a koralengyeli betelepültség. Az agyarcsüngők is a lengyeli-kultúra jellegzetes leletei közé tartoznak. Akárcsak a kőbalták, ezek is a legjellemzőbb férfimellékletek közé sorolhatók. Ismertek Lengyelről, Zengővárkonyból, Csabdiból, Aszódról is az agyarcsüngőpárok, de Mórágy-Tűzkődombon hiányoznak; ez itt kapcsolatban lehet a csiszolt kőeszközök majdnem teljes hiányával is. A vizsgált lengyeli temetőkben leggyakoribb sírlelet a kerámia, melyben élelmet helyeztek a sírokba. Az elemzések nyomán feltételezzük, hogy a kerámia 73