Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

ricei (VILDOMEC 1928-1929, 37; TRNÁCKOVÁ 1962, 223.), vyrovicei objektumok is (VILDOMEC 1962; KOSTURIK 1983-1984, 98). A csontvázas és hamvasztásos temetkezéseken kívül előfordulnak szimbolikus temetkezések is, melyekkel már a Luzianky-csoportban is találkozunk, és általánosak Zengővárkonytól Aszódon át Svodinig. Többen feltételezik, hogy ezek a sírok a lakóhelyüktől távol meghalt egyének számára készültek, teljesítve az élők kötelességét a halottal szemben még az ilyen esetekben is (KALICZ 1985, II, 36.). A halottakat egyszerű ovális sírgödrökbe temették, melyek szélét sok esetben - a már részletezett okok miatt - nem lehetett megállapítani. Sírépítményre, egy esetleges kivétellel, nincsenek nyomok. A tiszai-kultúrában gyakori jelenségre, a halottak gyékénybe csavarására, Mórágy-Tűzkődombról ismert egy példa: az egyik koponyán rákövesedett gyékénylenyomatot találtunk. Más anyagot is használhattak ilyen célra (vászon, bőr), de erre nem maradtak fenn bizonyítékok. A csontvázak fekvése területenként és lelőhelyenként változik. Korábban, Bicske-Galagonyáson és Luziankyban, bal oldali fekvésűek a csontvázak, a legtöbb baranyai és tolnai lelőhelyen is ez a fekvés dominál. Ellenben Mórágy-Tűzkődombon, Csabdiban, Aszódon és Svodinban a jobb oldali fekvés gyakoribb. A temetkezések iránya is temetőnként egységes. Zengővárkonyban, Villánykövesden, Pécsváradon, Szekszárd-Ágostonpusztán, Kölesd-Lencsepusztán, de korábban Luziankyban és Bicske-Galagonyáson is a K-NY-i orientáció, vagy ennek kis eltérése, mellékiránya dominál; Aszódon gyakoribbak a DK-NY-i irányú csontvázak, mint az ÉNY-DK-iek, ugyanakkor azonban Mórágy-Tűzkődombon, Csabdiban és Svodinban a NY-K-i főirány, vagy ennek eltérése az uralkodó. Legszembetűnőbb összefüggés az, hogy a K-i elterjedési területen a K-NY-i irányú, vagy ennek eltérésében fekvő csontvázak szinte kivétel nélkül bal oldalon zsugorítottak, a NY-K-i irányúak, illetve az ennek az eltérésében fekvők pedig jobb oldalon. Ami közös mindkét irány és fektetés esetében az az, hogy a halott arcrésze minden esetben D-felé irányul. Természetesen vannak kivételek is kis számban, majdnem minden sírcsoportban találunk ellentétes irányú és/vagy fekvésű csontvázakat, sokszor a sírcsoportok szélén, gyakran csonkítva. Ha az orientációt és az oldalfekvést a nyugatabbi területeken vizsgáljuk, akkor a kevés esetben az látszik, hogy a fenti összefüggés az irány és a fekvés között már nem annyira általános, mint K-en: Veszprém Felszabadulás úton hátán feküdt az ÉÉK-DDNY-i irányú csontváz (RACZKY 1974), Kaposvár 26. lelőhelyen pedig a NY-K-i irányú csontváz bal oldalán volt zsugorítva (BAKAY 1975, 15), akárcsak egy másik, Slovensko Darmotiban (NEVIZÁNSKY 1984, II, 668). Ugyanakkor Mödlingben mindkét K-NY-i irányú váz jobb oldalán feküdt (URBAN 1979,10). Bizonyosnak annnyi fogadható el, hogy ebben az időszakban a csontváz iránya és fekvése nem áll összefüggésben a halott nemével. A lengyeli-kultúra temetőiben a sírok általában szabálytalan sorokban és/vagy csoportokban helyezkednek el, ezeken belül pedig kisebb csoportosulásokat alkotnak. Az elemzések alapján nyert eredmények valószínűsítik azt, hogy a közösség nagyobb egységei (nemzetség, nagycsalád) kisebb családi egységek szerint temetkeztek több generáción keresztül, mégpedig nem véletlenszerűen: a lengyeli-kultúra temetkezési rendjében már szembetűnnek bizonyos törvényszerűségek, melyeket a lengyeli népesség szigorúan betartott. 71