Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

Ha az eszközmellékletek alapján felállított rangsort itt is összevetjük a kerámia alapján feltételezettel, akkor látjuk, hogy a 2 hétedényes sír közül az egyik (234.) a gazdag eszközmellékletű sírok központi csoportosulása mellett fekszik. Az ugyancsak 7 edényt tartalmazó 169. sír a csoport É-i végén fekszik egyetlen kőbalta társaságában (26. temetőtérkép). Vagyis az eszközökben leggazdagabb sírok nem a legkiemelkedőbbek egyben az edények számában is. Az azonban feltűnő, hogy a 6 edénnyel ellátott sírok közül kettőt (238,247.) a kőeszközös rangsor élén találunk, a 243. ilyen sír pedig közvetlenül az említettek mellett, a kőékes kategóriában a leggazdagabb. A IX. sírcsoport 68 temetkezésével (85-137, 224-225, 315-320, 331.) a legnagyobb Zengővárkonyban. Több csoportosulás is jelentkezik, melyek határa azonban nem húzható meg teljes biztonsággal a temetőtérképen. Ezért a IX. sírcsoportot egy egységként elemezzük, feltételezve, hogy a vizsgálatok eredményeként jobban elkülöníthetők lesznek az egyes csoportosulások, csoportrészek. Feltűnő, hogy a sírcsoport K-i részén a sírok között nagy a távolság, a középső részen közelebb fekszenek egymáshoz, a D-i részen pedig a temetkezések szorosan egymás közelében helyezkednek el. A sírcsoport folyamatos használatának bizonyítására nincs elegendő ismert edénytípus; a temetkezések többsége a késői periódusba tartozik, de vannak sírok a koraiból is. Az edények síronkénti számában feltételezett hierarchia élén a 114. sír áll 18 edénnyel! Ez a sírcsoport közepén fekszik, míg a kerámiában második leggazdagabb temetkezés (137.) a sírcsoport legkeletibb sírja. A leggazdagabb kerámiával rendelkező síroknak itt nem figyelhető meg az a koncentrációja, melyet az előző sírcsoportban láthattunk. A 114. sír 18 edényével nemcsak Zengővárkony, hanem az egész lengyeli-kultúra legkiemelkedőbb temetkezése (28. temetőtérkép). A kerámiakombinációkat vizsgálva kitűnik, hogy a több edényfajtát tartalmazó sírok száma is egyre csökken, és ahogyan az edényfajták síronkénti száma bővül, úgy szűkül az a terület, melyen a több edényfajtával ellátott sírok elhelyezkednek. A kerámia alapján feltételezett hierarchia nemcsak az edények síronkénti számában, hanem, bizonyos sírcsoportokban, az egyes edényfajták síronkénti mennyiségében is megnyilvánulhat. Ebben a sírcsoportban a 4 edényfajtát tartalmazó sírok nagyobb része egymás mellett, vagy egymás közelében helyezkedik el. A kőbaltás sírok (29. temetőtérkép) a központi csoportosuláshoz tartoznak, a rendkívül gazdag eszközmellékletű 137. és 106. sírok kivételével (25. kombinációs leletkatalógus); a kőbaltás temetkezésekben 6 férfivázat állapított meg az antropológiai vizsgálat, 2 másik váz neme ismeretlen, egyikük koponyája helyén disznóállkapocs feküdt, és a 137.-nél is hiányzott a koponya. Mindezek alapján valószínűnek tartható, hogy a kőbaltás, különösen gazdag sírok többségébe itt is férfiakat temettek. / A 18 „laposbaltás" sír közül 5-ben állapítottak meg férfivá2at, egyben nőit, egyben gyermeket, 3 továbbiból hiányzik a koponya. Ezek többségében is férfiakat temethettek el. Figyelemre méltó, hogy a kőbalta nélküli kőékes temetkezések többnyire a kőbaltás sírok mellett fekszenek, vagy olyanok közelében, melyekben a csontvázat férfinak határozták meg. Itt is szembetűnik az obszidiánnal ellátott síroknak a koncentrációja; az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy az obszidián az esetek döntő többségében a férfisírokra jellemző. Az ilyen sírok koncentrációja 62