Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

nőből álló kiscsaládokat tételez fel (1982, 16), ami valószínűnek tartható, de csak antropológiai adatokkal lehetne alátámasztani. A kaptafa alakú ékes temetkezések koncentrációja alapján a temető D-i részén nem tartja Höckmann lehetetlennk egy viszonylag kis embercsoport kiváltságosabb helyzetét a közösségen belül (1982, 18), ennek a koncentrációnak azonban más okai is lehettek. Ezekben az egyénekben olyan férfiakat látunk, akik kiemelkedő tulajdonságaik révén értek el „különleges" helyzetet; egyetérthetünk Höckmannal abban is, hogy ebben az időszakban nem létezett a személyi képességektől független rétegződés, ilyen nem is bizonyítható régészetileg; az viszont nem zárható ki, hogy bizonyos ismeretek örökíthetők voltak, melyek révén az illető presztízse magasabb lehetettt (HÖCKMANN 1982, 18). Az is elfogadható, hogy a csiszolt kőeszközök nem egy öröklődőén „kiváltságosabb" réteg attribútumai voltak, hanem a halott tulajdonaként kerültek a sírba; az ilyen temetkezések koncentrációjában Flombornban is, de máshol is egyszerűen egynél több generációt összefogó közösségek tételezhetők fel (HÖCKMANN 1982, 19). A Rajna-vidéki Niedermerzben feltárt vonaldíszes temetőt az interdiszciplináris vizsgálatok eredményeivel együtt a legrészletesebben közölték (DOHRNIHMIG 1983), párhuzamként az elslooi temetőt is elemzi az ásató, különösen nagy figyelmet szentelve az eltemetettek társadalmi helyzetének, a sírok csoportképződése kérdéseinek. Egy DNY-ÉK-i irányú 110x40-70 m-es területen került elő az a 115 objektum, melyet temetkezésnek határozott meg M. Dohm-Ihmig (9. temetőtérkép). A löszvidéken a neolitikum óta végbemenő talaj változási folyamatok következtében a sírok létére ma már csak a csontvázak alig látható nyomai utalnak, akárcsak Elslooban, ezek a lenyomatok (Leichenschatten) jelzik az egykori emberi test körvonalait, mivel a test helyén a talaj agyagos-humuszos alkotórészeinek infíltrációja erősebben ment végbe (SCHALICH 1983, 50). A temetőt a vonaldíszes kerámia lb-fázisától (a flomborni-típus időszakától) kezdve folyamatosan használták a Ilc-fázisig (a kölni-típusig). Mind az É-i, mind a D-i részen kimutatható a betelepültség iránya, a relatív kronológiai fejlődés (DOHRN-IHMIG 1983,36). Az egyes temetkezések relatív kronológiai helyzetének pontos megállapítása tette lehetővé az összes többi analízist, így a kombinációs leletkatalógus kiértékelését is. Csak azok a csontvázas és hamvasztásos temetkezések elemezhetők, melyekről biztosan feltehető, hogy sírok voltak, ezek száma: 92 (12. kombinációs leletkatalógus). Az antropológiai vizsgálatok ellenére sem rendelkezünk biztos nemmeghatározási adatokkal, mivel a meghatározások csak a fogmaradványok, koponyatöredékek alapján történtek, az eredmények csak becslésértékűek (CZARNETZKY 1983, 105-111). M Dohrn-Ihmig is inkább csak az eszközmellékletek alapján állapít meg nemet. Dohrn-Ihmig két részre osztja a sírleleteket: mellékletként tárgyalja azokat, melyek leletkörülményei szándékos odahelyezésre utalnak, a többit töltés-leletnek tartja (1983, 59). Csiszolt kőfejszék a mellékletes sírok 35,29%-ában (30) fordulnak elő; ebből az eszközfajtából a 98. sírban 4 példány, a 48. sírban 3 példány, 5 továbbiban két-két példány (39, 60, 91, 41, 90.), a többiben egy fordult elő. A hierarchia, rangsor itt a kőfejszék számában észlelhető, de ugyanezt látjuk a kovanyílhegyes sírok esetében is: ezek a mellékletes temetkezések 25,98%-ában (22) kerültek elő, a 3. sír 20 kovanyílhegyével, a 2. sír pedig 11 példányával tűnik ki a többi közül. Ezekben a 46