Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)
rán szólva: a bogyiszlói lelet vásárlóértéke igen nagy. (Erre később még visszatérünk.) A fenti lista és a Numizmatikai Közlönyben leírt leletek tanúsága szerint ritka az ezren felüli darabszám, néhány megközelíti az ezret, legtöbb a 100 és 500 közötti nagyságrendű. Elég gyakori a 100 darab alatti lelet, ezekben viszont általában csak aranyak és tallérok vannak. Leletünk összetétel szempontjából annyiban emelkedik az átlag fölé, hogy a zömmel XV krajcárosokat és más aprópénzeket tartalmazó, közepes nagyságú leletekkel szemben a bogyiszlóiban 17 db tallér is van (1. táblázat). Eltér kissé az átlagtól leletünk az összetétel másik szempontja: a kibocsátók megoszlása szerint is. A többséget ez esetben is a magyar, az osztrák és német pénzkibocsátók veretei alkotják. A magyar verdék közül Körmöcbányán kívül a pozsonyi, nagybányai és a kassai verdét képviseli 2-2 db XV krajcáros. Ausztria, valamint tartományai szintén szokványos összetételben és arányban szerepelnek a leletben a német pénzekkel együtt. Ezekhez kapcsolódnak - kiemelésre méltóan és sajátosan - a francia pénzek. A XVII. század második felében záródó leletekben előforduló francia pénzek túlnyomó többségben váltópénzek. 41 Az 1700-1717 közötti leletekben megnő a francia veretek száma, s ezek szinte mind tallérok, vagy ezek részei. 42 Leletünk tehát ez utóbbi típushoz tartozik azzal a megjegyzéssel, hogy a záródás előtti négy évből mindössze két darab származik (2. táblázat). A francia pénzek magyarországi forgalmát, értékviszonyait és jelentőségét a leletek és az írásos források felhasználásával néhány alapvető tanulmányban elemezték már. Ezek alapján mondhatjuk, hogy a francia tallér, az „écu blanc" és az írásokban timon néven emlegetett 5 sous váltópénz (1/12 écu) beáramlásának négy fő forrása volt: a törökök, a francia segélyek, az országban tartózkodó francia katonák és természetesen általában a nemzetközi kereskedelem. 43 A francia pénzek forgalmának oka pedig egyrészt az értékpénzek inflálódása, másrészt a jó kisés középértékű váltópénzek hiánya volt. 44 A „kis fejér" tallér nevéből, amely az átlagosnál kisebb méretére s kevésbé szürkés színére utal, arra lehet következtetni, hogy e megnevezés mögött a francia tallér, az 1641-től vert „écu blanc" rejtőzik. 45 A nagykőrösi számadáskönyvekben 1671-ben tűnik fel először; s volt rá példa, hogy nem is fogadták el szívesen, és a közforgalomban 20 dénárral kevesebbet ért a többi tallérnál. 46 A Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában megnézett és a bogyiszlói leletben lévő francia tallérok valóban fehérebbek a többinél, s átmérőjük is szemmel láthatóan kisebb. 47 A XVII. század második felében Magyarország egész területén jelentkezett a tallérínség, bár a hódoltság kivitele - főként a hagyományos, de csökkenő mennyiségű marhakereskedelem 4 * -jó minőségű tallérok behozatalát biztosította még egy ideig, ám az arany és a tallér nemcsak a török uralom utolsó évtizedeiben, hanem azon túlmenően is egyre ritkább jelenség a pénzforgalomban, amint az a MNM Éremtárában feldolgozott, valamint a Numizmatikai Közlönyben leírt leletek alapján összállított táblázatból kitűnik. Az 1650-1665 közti időben elrejtett pénzek közel felét (43,7%), ha az egyetlen nagy mennyiségű gesztenyesmajori leletet nem vesszük figyelembe, akkor zömét (92,5%) tallérok és aranyak képezték. Az előbbiekkel szemben később csupán 8,2 (1663-1686), illetve 8,6% (1687-1696) a tallérok részesedése. 1697-1706 között a tallér és az aranypénzek együttes aránya 3,6%. 49 A tallér árfolyama az 1660-as évek végén szökött fel erőteljesen a török területen, de az ország nyugati felében már 1665-től észlelhető volt ez, Nádasdy Tamás országbíró 347
