Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)
hasonlóságot mutat az Ackovy- és flomborni-típusokkal (KALICZ-MAKKAY 1972; KALICZ 1980; MAKKAY 1982). A kottafejes kerámiát a zselizi-csoport követi az É-Dunántúl, DNY-Szlovákia, Morvaország és K-Ausztria területén (helyenként részben egyidősek egymással). A vonaldíszes kerámia megszűnésének okai pontosan nem ismertek még, többféle vélemény közül (MEIER-ARENDT 1975; 155) P. J. R. Modderman feltevése látszik legvalószínűbbnek, mely szerint a vonaldíszes kerámia fejlődésének megszűnése az ökológiai körülmények megváltozásával magyarázható (1970,200). A Kárpát-medencei, közép-európai későneolitikum fejlődése szempontjából rendkívül fontos szerepű a Vinca-kultúra, mivel a D-i, DK-i kulturális (és etnikai) hatások közvetve vagy közvetlenül ezen keresztül érkeztek É-, ÉNY-felé. Eredetkérdése vitatott, keletkezésével kapcsolatban Trogmayer Ottó véleménye a legtalálóbb: szerinte a probléma nem tekinthető megoldottnak, a Vinca-kultúra keletkezése valószínűleg a középső neolitikus kultúrák keletkezésével van összefüggésben (1982,283). A Vinca-kultúra tagolásai közül V. Milojcicét érvényesnek tekinti a kutatók többsége ma is (1949). Legújabban 10 fejlődési periódust állapított meg J. Chapman a rétegek és leletek alapján (1981, 39): a 0-3 periódus a Vinca-A-val, a 4-6-periódus a Vinca B r gyel, a 7-8-periódus a Vinca-C-vel, a 9-10-periódus pedig a Dpgyel párhuzamos. A Kárpát-medence későneolitikuma terminológiailag egyidős NY-Európa középső neolitikumával és Bulgária aeneolitikumának egy részével, illetve a Vinca-C második szakaszával (KALICZ 1985,1). K-Magyarország területén ekkor az AVK-t követő szakálháti-tiszai átmeneti fázissal együtt a tiszai-, Herpály- és Csőszhalom-kultúrák léteztek, míg a Dunántúlon a Sopot-kultúra Bicske-fázisával a lengyeli-kultúra népessége élt (KALICZ 1985,1). A lengyeli-kultúra D-i szomszédja a Sopot-kultúra a Dráva-Száva-közén, ez a Vinca-kultúra NY-i ágának tekinthető (KALICZ 1982, II, 3; MAKKAY 1985, 131). A legnagyobb kiterjedésű későneolitikus „egység" Közép- és K-Európában a festett kerámiás kör, melybe a Cucuteni-Tripolje-Erősd-komplexum, illetve a lengyyeli-komplexum tartozik. A NY-i vonaldíszes kerámia területén, a Dunavidéken festett díszítésű kerámiás csoportok keletkeztek, az Elbánál, Rajnánál és Szajnánál pedig főként tűzdelt szalagdíszes kerámiás csoportok, kultúrák jöttek létre, alakultak ki (ZÁPOTOCKÁ 1986,2). A késői vonaldíszes kerámia alapjain a Vinca-kultúra hatására kialakult lengyeli-kultúra (KALICZ-MAKKAY 1975,257) a Drávától a Thaya- és a Morva-folyókig, illetve az Odera és a Visztula felső folyásáig terjedt el, főként az alacsonyabb löszös dombokon (KALICZ 1984, 271). K-i határa majdnem teljesen azonos a közép-európai vonaldíszes kerámiáéval, ami etnikai kontinuitást is jelenthet (KALICZ 1969, 179-180; 1985, 13). A lengyeli-kultúrát Szlovákiában 5, illetve 4 fokozatra osztotta fel A. Tocik és J. Lichardus (1966), illetve J. Pavuk (1981), ennek részletezése nem tartozik témánkhoz. A morva kutatás a morva festett kerámiát (MBK-t), a Palliardi-féle felosztási rendszert meghagyva most is 2 fő- és 2-2 alfokozatra bontja (PODBORSKY 1973-1974; 1976; KOSTURIK 1972; KAZDOVA 1984). Az MBK-t az ausztriai lengyeli-kultúrával összevonva MOG-ról (mährischs 33
