Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

III. Az elemzések kronológiai kerete A rendelkezésre álló források jellegéből és mennyiségéből eredően is a Ny-i vonaldíszes kerámia, illetve genetikus utóda, a lengyeli kultúra temetői vannak elemzéseink középpontjában. Mivel a közép-európai (és Kárpát-medencei) neolitikum eredete a DK-európai koraneolitikus komplexumban keresendő, ennek temetkezési szokásaival is foglalkozunk röviden. A vonaldíszes kerámia a Kárpát-medencében a DK-európai koraneolitikus komplexum É-i ágának, a Starcevo- és a Körös-kultúrának a hatására alakult ki két tömbben: beszélhetünk egy NY-i vonaldíszes kerámiáról (ennek része a középeurópai vonaldíszes kerámia, melyhez a dunántúli vonaldíszes kerámia (DVK) is kötődik), illetve az alföldi vonaldíszes kerámiáról, AVK-ról. A vonaldíszes kerámiák eredetével, kronológiai kérdéseivel kapcsolatban jelentős eredmények születtek az utóbbi évek magyarországi kutatásai során (TROGMAYER 1969, II.; 1978-1979; 1982; KALICZ-MAKKAY 1970; 1972; 1975; 1977; KALICZ 1978; 1980; 1983; MAKKAY 1978; 1982; 1984), itt csupán a jelenlegi kutatási helyzetet vázoljuk fel. A H. Quitta által elméletileg feltételezett legidősebb vonaldíszes kerámiát kimutatták a vonaldíszes kerámia nagy területén (KALICZ 1980; MAKKAY 1974; 1978). Ezt az időszakot követi a korábban legrégibbnek vélt vonaldíszes kerámia (flomborni és Ackovy-típus) (QUITTA 1960; 1964; KALICZ 1980; MAKKAY 1982). W. Buttler 4 stílusfokozatra történő felosztási kísérletét német területen (1938.) M. Gallay értékelte újra, a 3. és 4. csoport kerámiájából eredeztetve a helyi fejlődésű wormsi-, plaidti- és wetteraui-típusokat (1970, 15). Csehországra E. Neustupny (1956) és B. Soudsky (1965.) dolgozott ki kronológiai rendszert, Morvaországra R. Tichy (1961) után M. Zápotocká és I. Pavlû állapított meg egy 5-fokozatú fejlődést 12 alfokozatra lebontva (1979). Szlovákiából J. Pavuk (1980.) 4 fokozatból álló rendszere említendő meg, mely azonban nem tér el az általános kétfokozatú tagolástól (KALICZ 1980, 29). Makkay János kronológiai rendszere (ÉKdunántúli leletek alapján) hasonló a közép-európaihoz (1975, 3-7). A NY-i vonaldíszes kerámia idősebb fokozatától kezdve regionális csoportok kialakulása figyelhető meg, főként a kerámiadíszítésben, ugyanakkor a települési viszonyokban, életmódban, kultikus életben szinte végig fennmaradnak a közös vonások. A vonaldíszes kerámia fiatalabb időszakában a kottafejes kerámia alakult ki DNY-Szlovákia, Alsó-Ausztria, Morvaország, illetve Moldávia, Erdély és Ukrajna egyes részein, ennek népessége eljutott az Odera, Visztula és Dnyeszter vonaláig; a Dunántúlon a kottafejes kerámia a korábbi Starcevo-terület és a DNY-Dunántúl kivételével mindenhol elterjedt (MAKKAY 1982, 49). A cseh, középnémet, alsószász és részben a hesseni területen a vonaldíszes kerámia idősebb fokozatától, a flomborni-Ackovy-típus után a helyi fejlödesu Sarka-típus alakult ki, melyet „Elbe-Bandkeramiknak" is neveznek; ettől elválasztható az ún. „Rhein-Bandkeramik" sok helyi csoporttal: elkülöníthető egy DNY-németországi és felsőrajnai fejlődés a közép- és alsórajnaitól és az É-franciaországitól (LICHARDUS-ITTEN 1980, 114). A DNY-Dunántúlon az ún. idősebb vonaldíszes kerámia nemcsak a kottafejes kerámia, de még a zselizi-csoport helyét is elfoglalta, megérhette a Sopot-kultúra időszakát is (KALICZ 1980, 29-30.). Ez az ún. széles vonalú DVK, mely sok 32