Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

II. Sírformák, tájolás: Miután töredéktemető feldolgozását végezzük, messzebbmenő következtetések levonása nemcsak indokolatlan, hanem lehetetlen is, hiszen a sírok egy része nyomtalanul megsemmisült a talajjavító munkák során, hitelesen pedig mindössze 12 sírt sikerült feltárni. Ezek - egy kivételével - mind egyszerű, földbe ásott sírgödrök voltak. Csak all. számú volt épített téglasír, amely a leggazdagabb mellékletet s a legnagyobb számú éremanyagot (21 db) tartalmazta. Az itt talált veretek egyúttal a legkorábbiak is a temetőben. E sír közvetlen közelében sírokat nem találtunk. Ugyanakkor a temető területén és főleg a lapályos, mocsaras részeken valószínűleg a gépek által összetört téglatörmelékek hevertek. Elképzelhető, hogy a 11. sír környékén még hasonló építésű és mellékletes sírok voltak, melyek a meliorációs munkák során pusztultak el. Esetleg itt, a temető délkeleti felében indult a temetkezés, s innen haladt északnyugati irányba. Megfigyeléseink szerint a temetőnek ez utóbbi része leginkább melléklet nélküli, legalábbis igen szegényes sírokat tartalmazott. A sírok irányítása szempontjából a temető két részre oszlik: ÉNy-DK-i hét esetben, négy alkalommal pedig DK-ÉNy-i tájolással találkozhatunk. Mindkét csoporton belül meglehetősen kis eltéréseket tapasztaltunk, ezek a Nap látszólagos évszakonkénti változásával is összefüggésben lehetnek.

55 A 3. számú sír ÉK-DNy-i irányítása temetőnkben kivételnek számít. A két csoport azonban a temetőn belül egymástól nem különül el határozottan. A Pannoniában megszokott Ny-K, illetve K-Ny-i tájolástól

56 való eltérés talán azzal is magyarázható, hogy temetőnk egy nagy hajlásszögű, nyugati irányban meredeken emelkedő lejtő alsó harmadában helyezkedett el, s ehhez a sírok megásásakor kénytelenek voltak alkalmazkodni. III. Összefoglalás A sírok éremanyagát tekintve legkorábbinak all. számú sír tűnik, amelyben a pénzforgalom indulásátjelző Licinius-veret (316-17) került elő, a sír „terminus post quem" keltezését 334-35-ös Urbs Roma és Constantinopolis-pénzek adják meg. Időrendben a következő meghatározó sír a 7. számú, amelyet Constans valamint II. Constantius vereté (341-46) 341 utánra keltez. A 8. és a VI. sírt II. Constantius egy-egy érme (351-54), a II. sírt II. Constantius és Constantius Gallus pénzei (351-54), az V. sírt Constantius Gallus vereté (351-54) 351. utánra keltezi. Legkésőbb az I. sír halottja került földbe egy Iulianuspénz (355-61) tanúsága szerint. A pénzforgalom tehát 360 körül megszakad, de tekintettel a veretek állapotára (nem verdefényesek, használtak) a temető megszűnése a következő egy-két évtizedre tehető. A fenti keltezést a jellegzetes IV. század közepéről és utolsó harmadából származó leletek is megerősítik. A temetőben a IV. században szokásostól eltérő mellékletek nem fordulnak elő. A párhuzamok többsége Ságváron, Keszthely-Dobogón illetve Fenékpusztán, Somogyszilen és Majson, tehát a Galerius által szervezett Valeria provincia határain belül

57 épült belső erődöknél és környékükön található meg. 185