Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

állítva írom le, mely sorrend véleményem szerint megfelelhet az eltemetett egyének közötti egykori rangsornak, hierarchiának. L. R. Binforddal és S. Nacev Skomallal egyetértve feltételezem, hogy legalább a közép-európai középső neolitikumtól kezdve létezhettek különbségek a közösségek tagjai között (újabb módosítás már korábban is!), az egyének státusa, presztízse, autoritása nem volt azonos. Fenti kutatókkal egyetértek abban is, hogy a közösségen belüli státusok, helyzetek, szerepek jól tükröződnek a sírok felszereltségében, mellékleteiben. így pl. magasabb státusúnak, fontosabb szerepűnek tartható az az egyén, akinek a sírjába kőbuzogány, kőbalta, kőék, nyílhegy kombináció került, mint az, akinél csak egy kőbalta, vagy csak kőpenge került elő. Természetesen nemcsak az eszközök, hanem a kerámia és az ékszer/viseleti leletek előfordulását is a lehető legrészletesebben meg kell vizsgálni. Minden eddiginél fontosabb szerepet szánok az antropológiai, és ahol lehetséges, a laboratóriumi csontvázvizsgálatok adatainak, eredményeinek. Ugyanis az ásató régész maga nem jogosult a csontváz nemének, megélt biológiai korának a meghatározására, főként nem nagyobb szériák esetében. A régészektől származó életkor-meghatározások is csak olyan esetekben fogadhatók el, ha „gyermek", „felnőtt" és „idős ember" életkor-kategóriák megállapításairól van szó. A mellékletek és nemek összefüggéseinek elemzésekor nem a sírmellékletek alapján kell meghatározni a csontváz nemét, hanem fordítva: a természettudományos kutatómódszerekkel megállapított nemek és életkor alapján lehet és kell a temetkezési rítus vizsgálatát, és ezzel együtt a szociálarcheológiai célú elemzéseket elvégezni. Bármilyen analízishez teljesen, vagy legalább nagyobb részben feltárt temetőre van szükség. Ugyanakkor szükség van a temetőre és az egyes sírokra vonatkozó összes meg- * szerezhető adat felhasználására is. Munkánkban a hangsúly a nyugati vonaldíszes kerámia és a lengyeli-kultúra (mint genetikus utód) temetőin van. A legtöbb antropológiai adat K. Zoffmann Zsuzsannától származik, akinek több publikációja a nemekre és életkorra vonatkozó adatokon túl lényeges megállapításokat tartalmaz az európai neolitikum fejlődésére, a különböző kultúrák közötti lehetséges kapcsolatokra is (1984; 1986). Az antropológiai eredmények mellett döntő szerepe van az említett laboratóriumi (biokémiai, palaeoszerológiai, szerogenetikai) vércsoportvizsgálatoknak, melyeket Lengyel Imre végzett a mórágy-tűzkődombi, illetve zengővárkonyi csontvázakon. Most folynak az aszódi és a kiskörei csontvázak vizsgálatai is, remélhetőleg ezek az adatok is hamarosan a kutatás rendelkezésére állnak. Lengyel'Imre megállapításait biokémiai, fiziológiai és pathobiokémiai mechanizmus ismeretében quantitativ és qualitativ analízis útján nyeri statisztikai módszerek alkalmazásával. Ha az összes szükséges feltétel adott ezekhez a vizsgálatokhoz, akkor valószínűségi fokozatokkal megállapíthatók az egyének elsődleges biológiai jellegei: nem, életkor (elért biológiai életkor), vércsoport, betegségek; a primer biológiai jellegek alapján demográfiai és szociálarchaeológiai következtetések is levonhatók (LENGYEL 1986). Gyermekek és csecsemők nemének megállapítására ez az egyetlen módszer. A laborvizsgálati adatokra is támaszkodva, a régészeti analízis szintézisében kutathatunk olyan kérdéseket is a neolitikumban, mint amilyenekkel eddig csak az etimológia foglalkozhatott: pl. a leszármazás módja, az endogámia, exogámia problémái, rokonsági kapcsolatok. Mint minden új módszernél, úgy a laborvizsgálatok esetében is felmerülnek problémák, többször az életkorok megállapításánál. Ennek egyik oka az, hogy az 15