Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Bácskay Erzsébet–T. Bíró Katalin: A lengyeli lelőhely pattintott kőeszközeiről

2 erről tanúskodik, hogy majdnem mindegyiknek az éle kopott, használt, sőt retus és völgyelés is előfordul rajtuk. Valószínű, hogy a hegyben végződő magkőforgácsokat fúró-szúró szerszámként használták - mint ahogy az a hegyben végződő, de még nem munkált pengék esetében is feltehető. Megemlíthető néhány jellegzetes alakú szilánk, melyekről nem lehet tudni, hogy mire használták őket, de mivel több, szinte azonos alakú és méretű példány fordul elő belőlük, nem lehetetlen, hogy felhasználásuknak konkrét célja volt. Ilyen pl. két, egyik oldalán csúcsos, nagyjából legyezőalakú szilánk, a lekerekített háromszög-átmetszetű levélalakú szilánkok, de bizonyos mértékig ide sorolhatók azok a magashátú, de két végük felé elkeskenyedő háromszög-átmetszetű pattintékok is, amelyek mintegy átmenetet képeznek a vaskos pattintékon kialakított vakarófeleségek felé -jól mutatva a típusos eszközök mellett a hasonló alakú - ebből adódóan hasonló funkció ellátására alkalmas - szilánkok, forgácsok, stb. intenzív felhasználására irányuló törekvést. Pengék: 3 nagyobb csoportot lehet elkülöníteni köztük; az egyik az obszidiánból készülteké - itt minden bizonnyal a nehezebben hozzáférhető anyagból adódóan - csak igen kisméretű - átlag 2-2,5 cm közötti hosszúságú) pengécskéket (természetes hátú késeket) találunk. (A két mikromagkövön egyébként még kisebb és keskenyebb pengék lenyomatai vannak). Viszonylag kevésnek az éle mutatja használat nyomát, kevés a retus, a hornyolás. A másik csoportba tartozik aj)engék döntő többsége; azok, amelyeken nincsenek különösebb megmunkálás. Általában kis és közepes méretűek, éleik használtak, kopottak, gyakori rajtuk a völgyelés, hornyolás, elég gyakori rajtuk a különböző mértékű nyélkiképzés. Egyetlen pengén van finom, fogazásszerű retus (2. ábra 7.). A harmadik csoportba a különböző másodlagos megmunkálással ellátott pengék tartoznak. Többségük csonkított - leggyakoribb a vízszintes csonkítás, de előfordul a ferde, sőt az „ívelt" csonkítás is. A csonkított pengék egy részét igen nehéz vagy lehetetlen elkülöníteni a distális végükön meredek munkaélű pengevakaróktól. Ilyenkor gondolni lehet arra is, hogy a csonkított eszközök egy része tulajdonképpen valamilyen félkész, „alap"-forma volt. Az oldaléleken lévő használati nyomokjelenthetnek még támpontot az eszköz rendeltetésének meghatározásakor, valamint néha az eszköz egész megjelenése - ilyen pl. a 2. ábra 11. sz. eszköz, melynek késszerű használata feltételezhető, s némileg hasonló hozzá a 6. ábra 2. sz. eszköz is. Használati fényes/sarlófényes pengék is vannak az eszközkészletben, bár nem sok, mindössze 13 db. A kimondottan sarlófényes pengék egy része különböző módon csonkított. A sarlófény alakja minden esetben a szokásos ferde, háromszög alakú sáv. Négy olyan, lapos, szilánkszerű penge is van, amelyeknek éle mentén nem kifejezett sarlófény, hanem inkább gyenge, kifényesedett csík látható, mely valószínűleg az intenzív használattól keletkezett. Ezek közül az egyik hátlapról retusált példány némileg a természetes hátú késekhez hasonló 8. ábra 18. sz. is. Meg kell említeni egy egyik éle mentén különlegesen fogazott, vagy inkább „szálkázott" pengét, mely ez ideig az egyetlen ilyen megmunkálású eszköz, amit ismerünk. Tulajdonképpen ide, a harmadik csoportba sorolható 11 db relatíve nagyméretű, szép, szabályos, sokszor különlegesen gondos kidolgozású penge, melyeknek többsége a K 1. 933. alatt lett leltározva. AKI. 938-as leltári szám alattiak közül szinte csak 1 db lapos, erőteljes pattintásokkal megmunkált penge (8. ábra 3.) az, 44