Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)
Nacsa Mihály: A restaurálás műhelyéből
2 Az l-es, 2-es tárgy oldalnézeténél jól látszik, hogy a függőleges síktól eltér. Valószínű, hogy puha, képlékeny anyagból, viaszból mintázták meg és a beágyazásnál deformálódott. A 3-as, 4-es tárgy öntési munkamenete magasabb szintű szakmai tudásról árulkodik. Az öntvények egyoldalúak, illetve a hármast két külön-külön elkészített darabból utólagosan, belső forrasztásos eljárással állították össze. Erre utalnak a belső, merőleges falon látható forrasznyomok. A 3-as számú tárgyról tulajdonképpen minden munkafolyamat leolvasható. Ezt az öntvényt olyan díszítésű motívumokkal látták el, amelyekről egyértelműen megállapítható, hogy csak puha, képlékeny anyagból mintázhatták. (Az egymásba fonódott vonaldíszek lágyan hajlanak egymásba minden szögletes átmenet nélkül. (4-5. kép) Az öntvény belső oldalán textilmintázat látható, mely nem utólagosan, hanem öntéskor került a tárgyra. Nem díszítésnek szánták - hiszen a két fél öntvényt összeforrasztották, a negyediknél pedig három szögeccsel verték fel a bőrből készült övre -, hanem egy öntés előtti közbeeső munkafolyamatot takarhat a textilmintázat. A negyedik tárgyról gipsz negatívot készítettünk, kötés után vízzel izoláltuk, néhány perces áztatás után a fölösleges vizet kifújtuk a mintából, ezután méhviasszal felöntöttük. Mint minden folyékony anyag, így a viasz is az egyoldalas mintába öntve igyekszik felvenni a gömb alakot, minimális mennyiség beöntésekor is féldomború felületet kapunk. Megismételve a folyamatot, nedves textillel lenyomtuk a még képlékeny viaszt, és ez a viszonylag egyszerűnek tűnő eljárás adott választ a korabeli mester munkamenetére; a) sík felület jött létre, b) a viasz buborék nélkül kitöltötte a minta legfinomabb részleteit is, c) hűtés és merevedés után a textillel együtt könnyedén kiemelhető a viasz a mintából, éles késsel minden erőltetés nélkül leemelhető a vizes textilről. Az eredmény: pár perc alatt elkészíthető egy sík hátlapú textilnyomatos viaszminta, amely számtalanszor megismételhető az adott mintában. Az így kapott viaszformákat öntőcsapokkal kell ellátni, beágyazni tűzálló anyagba és az ismert módon leönteni. A hármas számú öntvény megérdemli, hogy hosszabb vizsgálódásnak vessük alá. Mint már említettük, ennek elkészítéséhez magasabb fokú technikai képzettségre volt szükség. Amíg az egyes, kettes öntvénynél egybemintázták a bőrszíj befogására szolgáló köpűt és így öntötték meg, a harmadik szíj véget két félből készítették el. Az öntvény belső oldalán jól látszik a textilmintázat. A szálhálózat merőlegesen fut fel az öntvény szélére, sőt a peremére is (5. kép), tehát a mintába öntött olvasztott viaszt, egy textillel borított formával még melegen be kellett nyomni. így részben tömörítette a viaszt, részben pedig kialakította a felerősítést szolgáló szíj helyét. További megfigyeléseket is tehetünk ugyanezen a tárgyon: - Valószínű, hogy a minta nem volt kellőképpen előmelegítve, esetleg a fém jobban kihűlt a kelleténél, ugyanis az öntvényen ún. hidegfolyás nyomai láthatók. Készítés közben a fém bedermedt. - Nem tudjuk, milyen beágyazó anyagot használtak, de annyi biztos, hogy ezt a viaszmintát egyszerre több ujjal nyomták a beágyazó anyagba, mert ezeken a helyeken elnyomódott a textilmintázat és jól látható az ujjlenyomat. - Eredetileg három furat szolgált a szíj felerősítésére: az öntvény felső végén kettő, alul egy. A forrasznyomok arra utalnak, hogy rosszul sikerült a két fél öntvényt 338
