Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Zalai-Gaál István: Neolitikus koponyakultusz és emberáldozat leletek Tolna megyéből

9 sem ritkák, „szabályos" koponyatemetkezést is találtak (69). A koponyák a padlók alatt, vagy azokban találhatók, előfordult vörös okkerrel bevont példány is, melyek szemüregeibe kaurit helyeztek, akárcsak Jerichoban és Rámádban (70). A VII. és VI. rétegekre egyaránt jellemzők a koponyaleletek, az ún. „Keselyű-sztélé" előtt is találtak ilyeneket, valószínűleg kultikus célból kerültek oda (71). Előázsiában a koponyához kötődő kultikus tevékenység a későbbi korokban is tovább él. Byblos középső neolitikus rétegében, melyet az i. e. 4500 körülire datálnak, emberi koponyákat találtak épület sarkaiban (72). A későneolitikus szintből agyagedényekben elhelyezett gyermekcsontvázak kerültek elő, ezek már pithostemetkezéseknek tekinthetők (73). A jelenség továbbélése Jerichoban is nyomon követhető, ahol a későbbi időszak sziklasírjait (Felskammergräber) tárták fel a telitől északnyugatra. Ezek közül egy esetben 300 ember csontmaradványait számolták, más esetekben 50-90 koponya volt együtt, ezt a jelenséget még a középső bronzkori rétegekben is megfigyelhetjük (74). A közel-keleti és kisázsiai párhuzamok esetében is hasonlót állapíthattunk meg, mint az európai mezolitikus, illetve korábbi leletek egy részénél. A koponyák vagy magukban vagy csoportosan helyezkednek el, házak padlója alatt, helyiségek sarkaiban, csontvázak mellett vagy külön gödörben, tűzhelynél, barlangokban. Itt is feltételezhetjük a koponyakultusz különféle megnyilvánulásait, egyes esetekben az emberáldozatokat is. Akoponyával, illetve emberi fejjel folytatott kultikus gyakorlat megfigyelhető jelenség a Közel-Keleten és Kisázsiában a bronzkorig, illetve még annak egy részében is. De ami az innen kiinduló hatásokat illeti, az európai neolitikum szempontjából csak a délkelet-európai koraneolitikumot megelőző időszakok jöhetnek számításba a tárgyalt témakörrel kapcsolatosan. Az eddigiekből kitűnik, hogy a közép-európai, kárpát-medencei neolitikumban fellépő, koponyához kötődő tevékenységnek, gyakorlatnak vannak egyrészt európai paleolitikus és mezolitikus előzményei, másrészt ezek a jelenségek nyomon követhetők a neolitizálodási folyamat primer területein (az ún. „Termékeny Félhold" vidékén a Közel-Keleten) és szekunder területein is (a délkelet-európai koraneolitikus kultúrkörben, beleértve a Körös és Starceve kultúrákat is). A tárgyalt területek kronológiai összefüggéseinek vizsgálata szerint a PPNA, illetve az azzal egyidős hacilari rétegek egyidejűnek látszanak a görögországi későmezolitikummal, míg a PPNB időszakot a görögországi prekerámiás neolitikus lelőhelyekkel tartja egyidejűnek D. THEOCHARIS (75), és feltételezhető a balkáni mezolitikus lelőhelyekkel, így Vlasaccal és Lepenski Virrel is a részbeni egyidejűség. A hacilari koraneolitikum egyidejűnek tartható Argissa Magula és Sesklo koraneolitikus rétegeivel (76), és megelőzi a Starcevo kultúrát. A kronológiai összefüggések alapján nem zárható ki, hogy a közép-európai neolitikus koponyakultusz-jelenségeknek délkeleti, kisázsiai előzményei lennének, erre utalhat többek között a prodromosi lelet is (77), de az sem lehetetlen, hogy a paleolitikus és mezolitikus kultikus gya69. Narr, 1975, 52. 70. Müller-Karpe, 1968, 350. 71. Jaritz, 1975, 128. 72. Mellaart, 1975, 235. 73. Mellaart, 1975, 238. 74. Müller-Karpe, 1974, 851. 75. Theocharis, 1973/1, 2. 76. Theocharis, 1973/1, 2. 77. Schachermeyr, 1976, 110. 11