Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
G. Vámos Mária: Einige Bieträge zur Frauentracht der Landschaft Sárköz
állásokban jóval hosszabb ideig tanított egy-egy mester. Ezt az állításunkat támasztja alá a bátaszéki tanítók névsora is. Bátaszéken a múlt század első felében egy német és egy magyar iskola működött. A német tanító 1802-től 1841-ig Werb Gáspár, a magyar tanító 1810-1842 között Bekö István volt. 1842-ben püspöki javaslatra összevonták a két iskolát, és a község még egy tanítót fogadott. A három tanító: az első osztályé Bekö István (haláláig, 1865-ig); a német osztályé Werb Gáspár fia, József (1849-ig); harmadiknak a 24 éves mözsi születésű Decleva Jánost fogadták fel, ki 1851-ben már mint jegyző szerepel 108 . Sorolhatnánk a példákat; a közgyűlési iratok között is igen sok olyan iskolamesterrel találkozunk, aki a kor viszonyaihoz képest nagyon hosszú időt töltött egy helyben. Nem tartozik szorosan korszakunkhoz, de érdemes a tanítói munka változatlan „színvonaláról" szólva idézni az 1854. évi pilisi vizsga feljegyzéseit: „egy keveset t.i. tsak egy szakaszt tanultatván a gyermekekkel a Cátébol egy néhányat a Hübnerből ész nélkül megtanultak és elhadartak az olvasásba a leg elsők s nagyobbak, legsilányobbak voltak. De nem is tsuda, mert mint nőtlen (a tanítóról van szó) örökké kószálván, maga az oskolába ritkán és tsak a gyermekek sorba kínzására ment ugy hogy tsak examen előtt két héttel tanította a gyermekeket arra a mi keveset tudtak, ez az ember borzasztó rossz erkölcsű és Isten káromló volt 109 ". Nem valószínű, hogy a prédikátor pusztán rosszindulatú haragból írta volna le ezeket a sorokat, valami alapja lehetett jellemzésének, hisz e tanítót a következő évben már nem találjuk Pilisen. Az ilyen viselkedést több forrásunk is alátámasztja. A pilisi református egyház irataiból derült ki, hogy Máté Ferenc rektor, aki tíz évig tanított egyfolytában a faluban, és tanítási eredményeiről csak jót jegyzett fel a lelkipásztor, erkölcsei nem voltak a legmakulátlanabbak. A „poenitentiát" (bűnbánatot) tartott személyek között találjuk feljegyezve 1823ban Szili Erzsébetet, akinek az oskolamesterrel történt paráználkodásából gyermeke is született 110 . Ezek nemcsak egyedi példák: a murgai evangélikus gyülekezet is panaszkodott tanítójára, akit paraznalkodason értek. Az egyházi vizsgálat során ugyan nem sikerült bűnösségét bebizonyítani, a tanítónak mégis mennie kellett, „önként" mondva le állásáról 1 ' '. A kisszékelyi tanítót 1848. év első hónapjaiban az ifjúság elhanyagolásáért, részegeskedésért és a hivatásra való alkalmatlanság miatt mozdították el állásából 112 . Kortársi feljegyzések is azt állítják - nyilván erős túlzással általánosítva - hogy: „ők többnyire Bachusnak hív fölkentjei; s mint ilyenek természetesen inkább szeretnek csapszékben a bírákkal és egyéb Szeszconsumensekkel virradtig poharakat ürítve dőzsölni, mintsem iskolában a kisdedekre a morál édes tejét csöpögtetni. Nem ritkán történik, hogy ott a bor-zászlósokkal ellensegi lábra kelvén, véressen, vagy legalább kék foltokkal hagyják el a csatapiaczot. Ilyenektől tanuljon a falusi ifjúság erényt?" - teszi fel a kérdést a sorok írója 113 ATANULÓK Az iskolai oktatás hatékonyságának harmadik tényezői az oktatás alanyai, a tanulók. Az előzőekben rámutattunk, hogy a rendelkezésekben igyekeztek a 6-12 év közti gyermekeket iskolába járásra szorítani, ami azonban csak igen szerény mértékben sikerült. A téli időben, míg a mezőgazdasági munkák meg nem kezdődtek, úgy ahogy járogattak a gyerekek, viszont a tavaszi vizsgák után szinte üresek voltak az iskolák. A tanulók száma szinte naponta változott, sohasem volt teljes a létszám. Nyáron pedig csak itt-ott lézengett egy-egy gyermek az iskolák körül, akikkel „nem volt érdemes" foglalkozni a tanítónak. Ezért inkább be fogta őket saját gazdaságába, segítsenek neki a házi munkában. Ez nem volt új dolog, hisz máskor is 108 Hermann: Lm. l09Sárpilis prot. HOSárpilis prot. lllTmL. Közgy. ir. 1842. Lajstr. 79; 1842. jkv. 112; 1085. iHTmL. 1848. jkv. 122. 113 M. J: Falusi tanítók hazánkban. Társalkodó 1832. (I. évf.) 96. szám 381-383. 357
