Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
G. Vámos Mária: Einige Bieträge zur Frauentracht der Landschaft Sárköz
22. Risóltzki István 1770 3 év 23. Csokonai Pál 1773 11 év 24. Belényesi József 1784 7 év 25. Kiss József 1791 2 év 26. Szabó Mihály 1793 2 év 27. Diószegi Daniel 1795 ^ 6 év 28. Botka András 1801 2 év 29. László Pál 1803 2 év 30. Nagy Dömsödi Gergely 1805 1 nap hirtelen meghalt 31. Pápai Banjamin 1805 4 év 32. Árvái József 1809 9 év 33. Sáska Péter 1818 6 év 34. Fodor Ferenc 1824 7 év 35. Lajos János 1831 3 év 36. Szeremlei Szabó József 1834 20 év A XVIII. századi gyors tanítói változásokat magyarázza, hogy 1809-ig az itt tanító személyek akadémikus rektorok voltak, csak ettől az évtől állandósították a tanítót. 1801-től segédtanítót is tartottak, 1817-ben pedig a fiúgyermekeket külön választották a lányoktól, az utóbbiakat a praeceptor oktatta. A decsi tanítók nagyobb része már tanítási tapasztalatokkal érkezett, előtte más falvak református iskoláiban már tanítottak. A segédek általában a pápai kollégiumból jöttek gyakorlatot szerezni, de akadt olyan is, aki a debreceni református kollégium hallgatója volt. A segédek egy év után általában visszatértek tanulási helyükre, majd elhelyezkedtek az ország különböző iskoláiban; nem találkoztunk olyannal, aki visszatért volna rendes tanítónak praeceptorsága helyére. A decsi tanítók egy része, kiöregedvén hivatalából, még kisebb eklézsiánál helyezkedett el. Mások jobban jövedelmező állást vállaltak: volt, aki a jegyzői hivatalra cserélte fel a tanítást, nagyobb részüket lelkésszé választották. Érdekes, hogy nemcsak a környező falvak papjai lettek, hanem távolabbi - alföldi és baranyai - vidékekre is hívták őket. Például Gidófalvi Istvánt Csanádra, Dantshazi Nagy Sámuelt Pakozdra, Szetsei Pétert Váraljára, Bekes Jánost Nagypeterdre, Debreczeni Jánost Csuzára, Jámbor Jánost Kisharsányba, Z)óv/'í/Pétert Simontornyára, Császári Józsefet Ötvöskónyiba, László Pált Faddra, Árvái Józsefet Bátára. Egyedül Nagy Dömsödi József volt az, akit rektorsága után pár évvel lelkésznek hívtak vissza szülőfalujába, Decsre 106 . Apja, Nagy Dömsödi Gergely, 29 éven át volt a decsi református egyház prédikátora. Fia - már mint lelkész - a következőképpen emlékszik vissza életútjára: „Szül. ezen a helyen 1735. márc. 22-én. Elemi tanulmányait itthon Decsen kezdi 1741-ben. Magasabb tanulmányok folytatására Kőrösre megy, ahol az iskola törvényeinek 1751-ben ír alá. Innen 1754-ben Debrecenbe megy, 1756-ban rektor a hazájában. Egy év után visszamegy Debrecenbe. Onnan 1762-ben a meglehetősen látogatott Törökszentmiklósi iskolába hivatik el. Mivel pedig a királyi udvar rossz szemmel nézi és megtagadja a magyar diákoknak az engedélyt, hogy külföldi akadémiákra szabadon menjenek s neki is ezt csaknem négy éven át megtagadják, 1764-ben a faddi gyülekezet lelki pásztorságára ígérte oda magát. Két év múlva szülőföldjére hívják el 1766ban. 32 esztendeig szolgált 1 7 ." Az ő fia volt az 1805-ben 1 napig Decsen tanító Nagy Dömsödi Gergely, ki 1805. november 9-én halt meg hirtelen, 28 éves korában. Az idézett sorok is alátámasztják - mint már említettük -, hogy a reformátusoknál a rektori hivatal csak átmenet a lelkészihez. A XVIII. századhoz képest korszakunkra igen jelentős változás következett be Decsen. A XIX század első felében mindössze 9 tanító fordult meg (természetesen nem számítva az évente változó segédtanítókat). Ebből arra következtethetünk, hogy szoros kapcsolat volt a tanítói állás jövedelmezősége és a fluktuáció között. A nagyobb jövedelmet biztosító mesteri 106A decsi ref. egyház feljegyzései \oi Arany Dénes: A decsi ref. egyház története. Szekszárd, é. n. (1940) 18. 356
