Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)

G. Vámos Mária: Einige Bieträge zur Frauentracht der Landschaft Sárköz

pector Urunk előtt meg examináltatott, meg ditsértetett, és nékie a Testimoniális Ki adatott. A Tudományát világossan meg mutatni akarván Székes Fehérváron fél Esztendeig gratis, et sub spe promotoinis suplens Tanító volt. Miutátu fogva Földváron affidálva lévén tartózkodik, itt-is, a midőn szükséges volt, az Iskolákat supleálta ditsérettel." Míg a másik iskolamester, kit a felsőbb iskolai hatóságok akartak kinevezni, csak „Grammaticát végzett, és a mint" hallották a földvári polgárok „nyughatatlan veszekedő Ember".

91 A tanító tapasztalatáról, tudásáról, de a helyi körülményektől, lehetőségektől is függött, hogy az alapismeretekből mit, milyen mélységben, milyen hatékonyan tanított meg a gyerekekkel. A tananyag - a központi intézkedések ellenére - szinte iskolánként változott. Természetesen a főtantárgyak majdnem mindenütt ugyanazok voltak, az eltérések csak az írás, olvasás, számolás és vallásoktatás mellett tanított tárgyakra vonatkoztak. A református iskolák tananyagát szemléletesen sorolja fel az 1816-ban készült pilisi egyházrajz. Ekkor itt a következőket tanították: „Abetűk esmerése, Olvasás, írás, Imádság, Tíz parantsolat, Oskolai minden Környörgések, Számvetésekegyes Nemei, Énekek, Nótái, Sz. Dávid Soltárainak első Versei. Ostervald kis Históriája, és Catechismusa, Hübner Históriái, Heidelbergi Catechesis. Mindezek pedig előre rövideden és igen együgyüen meg világosittatva taníttatnak, a mint a gyenge tanulóknak elméik meg foghatják".

92 A tanítók munkájának hatékonyságát nehéz lemérni. Vannak azonban bizonyítékok, melyekből következtetni lehet az eredményre, vagy eredménytelenségre. Benda Kálmán önálló tanulmányban dolgozta fel Mária Terézia 1768-ban kiadott, 9 pontból álló úrbéri kérdőívére beérkezett válaszokat. A bemondott adatokat a falusi elöljáróknak aláírásukkal kellett hitelesíteniük. Aki nem tudott írni, neve mellé keresztet rajzolt. így a válaszlapok alapján megállapítható, hányan tudtak egy-egy község elöljáróságából írni, legalábbis a nevüket leírni. Az eredmény igen tanulságos. Tolna megyében a falvak 91%-ában egyetlen községi elöljáró sem ismerte a betűvetést, még a nevét sem tudta leírni, 9%-ban legalább egy elöljáró tudott írni, míg 2%-ában három vagy annál több. A többi vizsgált megyéhez képest Tolna a középmezőnyben foglalt helyet. Lényegesen többen tudták leírni a nevüket Sopron, Mosón, Komárom, Pest, Esztergom, Győr megyében, viszont rosszabb helyzetben volt Veszprém, Zala, Baranya, Bereg vagy Torna vármegye. Az utóbbi három megyében nem akadt egyetlen olyan falu sem, ahol három vagy annál több elöljáró le tudta volna írni a nevét. Egyetérthetünk a szerző megállapításával: ahol több az iskola, ott nagyobb az írni tudás, bár az iskolalátogatás még nem jelenti feltétlenül a felnőttkori írni tudást. A gyermekkorban alig megtanult betűt később nem használták és elfelejtették. (Még a közelmúltban is beszélhettünk olyan parasztemberrel, aki négy osztályt járt, és idős korában nevét is csak üggyel-bajjal tudta leírni.) Benda azt is bizonyította, hogy a földrajzi helyzetnek fontos szerepe van az írni tudásban. Az írnitudás ott nagyobb, ahol a parasztság bekapcsolódik az árutermelésbe, főleg a nagy közlekedési utak mentén. Piacra jár, kupeckedik, árul, amihez már ismernie kell az írás-olvasás és számolás mesterségét.

93 Az írnitudás nemcsak országos méretekben mutat területi különbségeket, hanem megyei viszonylatban is. Tolna megye egyes vidékei közötti eltérések is Benda Kálmán állítását támasztják alá 1787-ben a szekszárdi tanács 11 tagja közül mindössze 4 nem tudott írni. 1802-re javult a helyzet, csak két írástudatlan esküdt neve szerepel a panaszlevélen.

94 A paraszti tömegek között ennél rosszabb volt a helyzet, hisz 1818-ban, amikor a szekszárdi új vá9lOL. Htt. L. C 69. 1803-97-1.2. 92A sárpilis ref. egyház feljegyzései. 9iBenda Kálmán: A felvilágosodás és a paraszti műveltség a XVIII. századi Magyarországon. In: Emberbarát vagy hazafi? Bp., 1978. 287-308. 940L. Htt. L. C 69. 1802-4-38. 352