Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
Szilágyi Miklós: Az „ősi ártéri gazdálkodás” elméletéhez
ellen felzúduló birtokosok egyéni érdekeikre tekintő „akadékoskodása" - meggyőzően bizonyítják Takáts Sándor következtetéseinek megalapozottságát: a rendszertelen, tervszerűtlen „víz-építések" következménye volt a mocsár terjedése. Az egyéni és a közösségi érdekek összeütközésének az Ecsedi láp végül is eredménytelen lecsapolasi kísérletében „manifesztálódó" példája számtalan - más korra és más vidékre vonatkozó - adatot új megvilágításba helyez. AXIV-XV. századból sok olyan, peres ügy, hatalmaskodás után indított hivatalos vizsgálatra vannak adataink, melyeknek egy-egy halászó rekesz elvágása, elpusztítása volt a tárgya 17 . Nem kétséges, hogy az a birtokos, aki jobbágyai közreműködésével szomszédja halastavának rekeszéi megsemmisítette, nem lehetett minden esetben „esztelen károkozó", „elvakult bosszúálló". Nyilván nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy általában gazdasági érdekek összeütközése „manifesztálódott" az ilyen hatalmaskodásokban. Vagyis: azért kellett elvágnia a fokon épített rekeszt, mert szomszédja az ő halászati (vagy állattartási, földművelési) lehetőségeit csökkentette a víz folyásának elgátolásával; a rekesz megsemmisítésével biztosítani tudta a maga számára kedvezőbb halászatot (vagy állattartást, földművelést). Az esetenként kifejezetten káros „vízi munkálatok" ilyen példái után joggal következtethetünk arra, hogy a. fokok, elzárása-kinyitása - tehát az „ártéri gazdálkodás" - azokon a vidékeken és abban a korszakban minősíthető tervszerű gazdálkodásnak, ahol és amikor egy-egy nagyobb birtokon gazdálkodván, eleve kisebb esélye volt a birtokosnak a szomszédokat sértő vízi munkálatokra. Ahol és amikor a vidék - többé-kevésbé egységnek tekinthető „vízrendszer" - vízjárását meghatározó gátolásokat és vajasokat a birtokon belül lehetett „koordinálni" 18 . Ilyen értelmű koordinálás körvonalait fedezhetjük fel pl. az egri uradalom XVI-XVII. századi urbáriumaiban. A Tisza menti falvak jobbágyainak szolgáltatásai és kötelezettségei között körültekintően felsorolták a gondozásukra bízott halászóvizeket, halászati építményeket (rekeszeket, szegyeket), az elvégzendő munkákat is részletezvén 1 ? A vízi munkálatok lehető összehangolására való törekvés azonban megfigyelhető a feudalizmuskori törvényekben, legszemléletesebben megfogalmazva Werbőczy Tripartiumában is! Károlyi Zsigmond idézte a törvénykönyvből a vízszabályozás alapelveinek és eszközeinek (a vezérárkoknak, terelőgátaknak) az ismeretét, széles körű alkalmazását bizonyító részletet, de csak annak igazolására, hogy a középkorban „a legkülönbözőbb vízimunkálatok: a vizek, vízfolyások csatornákban, árkokban való elvezetése, töltések közé fogása, pályájának gazdasági megfontolásokból való módosítása (»szabályozása«) éppen olyan közismert tevékenységnek és általános gyakorlatnak tekinthetők, mint a szántók, rétek és erdők árvédelme, víztároló malomgátak építése, vagy... alkalmas helyeken... halastavak létesítése 2 "" Csakhogy: a törvényi szabályozásra a vízi munkálatokkal való visszaélés jogi következményei, az e korban nyilván igen gyakori tényleges visszaélések miatt volt szükség. Vagyis az egyéni érdekű, a szomszédok sérelmére végzett szabályozások megakadályozására. Werbőczyt a birtokhatárok egyértelmű meghatározásának igénye foglalkoztatta, amikor állást foglalt a csalárd szándékkal végzett vízvezetések ellen 2 ! Abból indult ki, hogy a birtokhatárt sok helyütt folyók, vízfolyások jelentik. A folyó azonban „igen gyakran más, új meder17 Pl. 1496-ban a Békés (illetve Gerla) határában lévő Fábiánfoka rekeszét dúlták fel a hatalmaskodók (Haan Lajos, 1870. 82.); Faddon egész sor olyan hatalmaskodás történt a XIV-XV. században, melynek során a Fok nevű vízen elvágták a rekeszt, s eleresztették a halakat (Bartal Aurél, 1941. 39, 41. stb.) - L. még korábbi tanulmányunkban idézetteket: Zsigmondkori Oki. T. I. 433, 665, 683. 18 Egy-egy uradalom halászati gazdálkodásának részletes vizsgálatánál ezeket a szempontokat is figyelembe kellene venni, a forrásadottságok azonban - mint Sólymos Ede - Solymosné Göldner Márta, 1978. egyébként kiváló forráslehetőségeket hasznosító tanulmánya bizonyítja - ritkán kerülnek szinkronba a kutatás pillanatnyi szükségleteivel. 19 V.o.: Maksay Ferenc, 1959. passim; Soós Imre, 1975. passim. 20Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson, 1975. 66-67. 2 \ Kolosvári Sándor- Óvári Kelemen, 1897. 168-171. 302
