Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Szemle - Szilágyi Miklós: Múzeumaink tárgyi néprajzi publikációi 1974–1976-ban

tanulmányok. Emellett a (nagyobbrészt ugyan különlenyomatokat sorozattá rendező) múzeumi füzetek teremtettek publikációs fórumot a néprajznak. S a „kisebb közleményeknek" helyet adó Múzeumi Kurír „hézagpótló szerepét" is említeni kell, hiszen éppen ezek a közlemények szoktak kiszorulni mind a folyóiratokból, mind az évkönyvekből. A Bács-Kiskun megyei múzeumok évkönyvének, a Cumanianak — messzemenően helyeselhető szerkesztői meggondolásból — önálló néprajzi kötete jelent meg, vállalva a majdnem-kétnyelvű publikálást (más kérdés, hogy nem minden tanulmánynál indokoltan...). Emellett a következő — történeti — kötetben is helyet kaptak a néprajzi érdeklődésre számottartó közlemények. Ezeken túl Baján egy múzeumi gondozású (ha nem is kimondottan múzeumi kiadású) tanulmánykötet (a halászatról, Sólymos Ede szerkesztésében német nyelven), illetve Kalocsán egy kismonográfia (Bárth János munkája Kalocsa település-néprajzáról) is megjelent. Ezzel szemben jónéhány megyében — elsősorban a dunántúli megyékben — az éppen soros évkönyvkötetben a néprajzos muzeológus is „leteszi a névjegyét" (embere válogatja, hogy milyen színvonalon, de ezt most figyelmen kívül hagyhatom). Ennél több alig-alig realizálódott múzeumi kiadványokban az adott múzeumban folyt munkáról. A jelenség felvázolásához elegendőnek tűnik ez a néhány példa. A lényeget — az aránytalanság tényét — az sem módosítja, ha túlzónak érezvén az Alföld—Dunántúl szembeállítást, tovább sorolom az átlagon felüli aktivitást mutató megyéket. Megemlíthetem pl. a Pest megyei, Borsod megyei évkönyveket és múzeumi füzeteket, és a Somogy megyei múzeumok Közleményeiben megjelent nagy számú néprajzi dolgozatot. Ha ugyanis az „egyrészt-másrészt" óvatoskodásával latolgatjuk: vajon igaz-e — s ha igaz, mit tükröz — a sommás ítélet, azt is hozzá kell tenni az elmondottakhoz: éppen a példaként kiemelt megyékre volt különösen jellemző a néprajzosoknak a helyi, nem múzeumi vállalkozásokban való aktív részvétele is, az országos kutatási programokhoz kapcsolódása is. (Természetesen nemcsak az itt dolgozó néprajzosokra, hiszen Domonkos Ottó vagy Juhász Antal munkásságát sem lehet megítélni a csak múzeumi publikációkból.) A hangsúly azon van, hogy Szolnokon, Békésben, Hajdú-Biharban, Bács-Kiskunban sem rendezkedtek be a csak „háztáji" publikálásra. A felvázolt jelenség — hadd hangsúlyozzam — nem feltétlenül tükrözi a múzeumokban folyó néprajzi kutatások mennyiségének és minőségének területi aránytalanságát is. Nyilván a véletlennek is volt szerepe abban, hogy a Szolnok megyeiek kollektív vállalkozása, vagy Nagy Gyula életprogramja éppen a megvizsgált három esztendőben érett publikációvá. A véletleneknek is van azonban valami tanulsága! A példák kimondatlanul is a tervszerű munkát dicsérték: a korábbi évek egyirányba mutató rendszeres munkájának eredményei ezek a kötetek. Hadd tegyen hozzá: nem a néprajzos igazgatók szakmai elfogultságának!... Ezt a tanulságot azonban kockázatos lenne visszájára fordítani, s azt következtetni, hogy a szerényebb mennyiségű néprajzi tanulmány egyértelműen a tervszerűség hiányára mutat. Maga a jelenség sok egyéb tényezőnek is kifejeződése. Olyan tényezőknek, melyek „egyéni sirámokban" fogalmazódnak meg, így jobb részletes értelmezés-magyarázat nélkül hagyni a „területi aránytalanságokat". Kapcsolódás a néprajz legfőbb feladataihoz Akárhonnan közelítünk is, a kutatási témákra való „szakosodást" és a kutatók szakmai kapcsolatainak, presztízsének mikéntjét lehetetlen megkerülni. Legelőször egy „evidenciát" kell tehát megfogalmaznom: a most megvizsgált tanulmányok olymértékben kapcsolódtak tudományszakunk fő feladataihoz, amilyen mértékben maguk a kutatók közvetlenül is részt vettek a közös munkákban, részt vállalhattak a központi feladatokból. Amilyen mértékben a múzeumok néprajzosai is hozzájárultak a „legfontosabb feladatok" tartalmának konkretizálásához. Másképp fogalmazva (és egyszersmind hangsúlyozva, hogy nincs főváros—vidék ellentét a részvétel lehetőségében): akik tudományszakunk nagy kollektív vállalkozásainak — a Néprajzi Atlasznak, a Néprajzi Lexikonnak és az Űj Magyarság Néprajzának — munkatársai voltak vagy lesznek, „menet közben" bármilyen jelentőségűnek ítélt résztémát dolgozzanak is fel, a fő feladatokhoz kapcsolódásuk vitathatatlan. E kapcsolódás intenzitását és jelentőségét eléggé nyilvánvalóan mutatja, hogy a szakma nagy vállalkozásai elképzelhetetlenek a múzeumok kutatómunkája nélkül: jónéhány témakörnek nincs más „gazdája" .., 13 Balogh Ádám Múzeum évkönyve 273