Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Szemle - Kunt Ernő: A múzeumok folklór vonatkozású kiadványairól (1974–1976)

(Az adatközlésekről) A múzeumi kiadványok egyik jellegzetessége, hogy — ellentétben a tudományszak egyéb publikációs fórumaival — tág teret biztosítanak az adatközlő, tényismertető dolgozatoknak. Ügy hiszem, hogy ma, amikor a társadalomtudományi közlésekben az elméleti (gyakran elméletieskedő) és adatközlő dolgozatok egészséges egyensúlya — az utóbbi kárára — felborulóban van, különös gonddal kell ügyelnünk múzeumi kiadványaink szerkesztésének e gondjára. A körültekintő, gondos gyűjtés, az anyag belső erővonalait felismerő, azt tiszteletbentartó rendszerező bemutatás, az adott téma egészének áttekintésére törekvő szemlélet nagy elméleti felkészültséget kíván, s tanúskodik erről akkor is, ha a közlés alapjául, s nem témájául szolgál. A vizsgált időszak folklór vonatkozású közléseinek java rendszerezett, pontos adatközlés volt (pl. 1, 2, 4, 5, 9, 10, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 29). Bőven akadnak változatos adatokat bemutató közlemények és kiegészítő adatközlések. A paraszti élet egészét átfogó adatokat tartalmaz a két paraszti életrajz (3, 38), melyek közül Balázs Lajosé vázlatosabb, de üde természetességével, finom meglátásaival tanulsággal forgathatjuk. Vankóné Dudás Juli írása vaskos, könyvnyi terjedelmű, s környezetének minden rezdüléséről számot ad, gondos megfigyeléseit jól megformálva adja közre. A szöveget 156 sajátkezű rajzával teszi szemléletesebbé. Egyedi becsű munkája tulajdonképpen a parasztélet tanulságos olvasókönyve. Előadásmódjának egészére azonban rányomja félreérthetetlen bélyegeit az országszerte ismert „naiv művész" tartásából származó tudatosság. Mindazonáltal igen nagy kár, hogy ez a kétségkívül közérdeklődésre számottartó, remekül szerkesztett könyv viszonylag kis példányszámban jelenhetett meg. (Vizsgálati módszerek) A közlemények vizsgálati módszerét tekintve az anyag kétfelé oszlik: vannak kimondottan adatközlő, valamint adatközlő és feldolgozó írások. Az előbbiek megbecsülésével kapcsolatban korábban fejtettem ki véleményemet. A feldolgozó munkák közül néhány példát említek. A visszafelé számláló ráolvasás igen szép, körültekintő elemzését és összehasonlító vizsgálatát nyújtja Barna Gábor (5). A regölés problematikáját új adatokkal, úi szempontok felvételével veszi összehasonlító vizsgálat alá Együd Árpád (10). A regősénekek szövegét, a kapcsolódó szokásokat és alkalmazott tárgyakat komplex néprajzi vizsgálattal elemzi, s az így nyert eredményeket a régészet vonatkozó adataival is egybeveti. Hasonló interdiszciplináris vizsgálattál szembesíti Módy György (23) és Szentmihályi Imre (33) a hiedelemmondákat és a történeti-régészeti adatokat. Tudományközi vizsgálat eredményeit közli Kozák Károly a bajelhárító középkori templomi faragványokat elemezve (21). A társadalomtudományok határterületeinek intenzívebb vizsgálata, valamint a rendszeres tudományközi kutatások csak hasznára válhatnak a múzeumok által pártfogolt munkának, s gazdagíthatják tudományszakunkat új felismerésekkel. (A visegrádi „Hiedelem" Konferencia is éppen a folklórkutatók kezdeményezésére, s a társtudományok együttműködési módjának kikísérletezésére jöhetett létre.) A népmesekutatás elméleti problémáit elemzi Nagy Olga (25) tanulságos munkájában, melyben a paraszti világkép alakulásának, változásának hatásaira mutat rá a meseőrző közösségekben. Űjváry Zoltán a népszokások elemző, értő bemutatását nyújtja tanulmánygyűjteményében. Niedermüller Péter (27) rendszer-szemléletű analízis alá veszi a Katalin-ággal kapcsolatos Zemplén vidéki adatokat, bő összehasonlító anyag kíséretében. A múzeumi kiadványokban közreadott folklór vonatkozású tanulmányok vizsgálati módszerei, az általuk képviselt elméleti felkészültség megfelel a tudományszak általános, országos színvonalának, sőt sok tekintetben gazdagítja azt. Mégis az a véleményem, hogy segítségére lehetne a múzeumban dolgozó folkloristáknak, folklórvizsgálatok iránt érdeklődő muzeológusoknak egyfajta, a szűkebb szakma belső gondjaira irányuló, intenzív és rendszeres találkozó, amelyen tájékoztathatnánk egymást kutatási elképzeléseinkről, terveinkről, igényeinkről; kialakíthatnánk közös vizsgálar tokát, esetleg megalapozhatnánk egy közös szakmai-elméleti állásfoglalást. Az így kialakuló folklór-múzeológiai fórum gondoskodhatna az intenzív belső információcseréről, a tudományszak új eredményeinek egységes adaptálásáról, s rendezhetné a múzeumi folklórgyűjtemények problémáit (pl. hangarchívum). 268