Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanácskozás a népviseletről - Ódor János: Sióagárd női viseletének rövid története

Házaspár ünneplőben, 1936. A sióagárdi női viselet fejlődése négy jól különválasztható időszakra osztható: a) az 1880-as évek; b) 1890-től 1906-ig; c) 1906-tól az első világháború utáni időszakig, és d) 1920-tól 1946-ig, az első kivetkőzési hullámig. Az 1880-as években a ruházkodás fő alapanyaga a maguk szőtte kendervászon és a kékfestő anyag, de használnak fekete klottot, fekete atlaszselymet, színes csicsóselymet és fekete posztót. A ruhák díszítéséről még alig beszélhetünk. Legjellegzetesebb ruhadarabjaik a hatszeles kendervászonból készült, apró redőkbe szedett korcospéntő, a mellévarrott ujjú subrikkal díszített béümög és a téglalap alakú — a ruhánál 2—3 cm-el mindig hosszabb — kötény. Kötényük hétköznapra és ünnepre is a kékfestő vászon, ahogyan a faluban mondják föstőbéli fél és melles kötény, és a kenyettkötény, ugyancsak fél és melles változatban. A kenyettkötény készítése — aminek alapja mindig egy sokszor mosott, színét vesztett kékfestő kötény — hosszadalmas és kényes művelet, melynek végterméke igen kedvelt ruhadarabjuk volt, és az ma is minden korosztály számára. Röviden ismertetném a péntő készítését, amit — mint ruházkodásuk állandó darabját — mai napig használnak. A korai péntők térden alul értek, hat szélből készültek, az egyes darabokat kézzel varrták össze, alul az összevarrásoknál kötéssel díszítették. Erre a derékban beráncolt aljra varrták a korcot, a mellrészes, pántos felsőrészt. Az ilyen péníő teljes alsó, nyáron béümöggel és festőköténmyél köznapi felső 255