Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanácskozás a népviseletről - Lantosné Imre Mária: Adatok a mecseknádasdi női hajviselet és fejrevalók használatához

copf tkp. itt kontycsavarási módot jelent. A hajat a tarkón 5 részre osztják, s minden részből négyágú fonatot fonnak, kizárólag ünnepnapokon. (Hétköznap a fonatok háromágúak — kb. 1910-ig. Mert utána már rozmaring copfot sem nagyon fésülnek.) Készítése a következő. A tarkó két oldalán egy-egy copfot fonnak, utána ezek fölött is egyet-egyet, fölötte középen az ötödiket, ez háromszöget zár be a két felsővel. Az így kapott fonatokat egymással szemben, széles ívben a fejére tekerik és hajtűvel biztosítják. Akinek dús haja volt, ez a rozmaring copf egész fejét beborította. A nádasdiak, a rackozariakhoz hasonlóan, fül mögé fésült hajból alakították. A nagyárpádi németek a 2—2 pár fonatból a felsőt a fül elé hozták, és úgy tekerték a fejére. Annak ellenére, hogy a lányok egymástól és anyjuktól tanulták meg a hajfonást, sokan, hogy minél szebbek legyenek — mint, említettem — fésülőasszonyhoz jártak: bálok előtt délután és vasárnap hajnalban (volt aki már 5 órakor odament, hogy időben rákerüljön a sor, s misére elkészüljön). Az egyik asszony — nevére máinem emlékeztek — egy pár krajcárért vállalta a fésülést. A másik, Amrein Teréz, cserébe egy-két apróságot, búcsúfiát kapott emlékbe a lányoktól. Mióta ezek az aszszonyok meghaltak (kb. a 20-as évek közepétől) már mindenki otthon fésülködött. Űjváriné Kerékgyártó Adrién utal arra, hogy nem illett asszonyoknak sok időt tölteni hajuk ápolásával. Ez a régi nádasdiakra is vonatkozott. Az asszonyok a századfordulóig csak két-három naponta fésülködtek. Hajviseletük koronként kétfajta fésülésben nyert kifejezést. A ringl-copf kétágú fejtetőre fésült hajból eredt. Két háromfonatú copfot fontak, s ezeket befelé tekerték egymásra úgy, hogy széles ívben koszorúzzák a fejet. A két fonatot hajtűvel erősítették meg. Ünnepnapokon díszes haj fésűt (Haarkaram) szúrtak a közepébe. Ófalun is használták ezt a ringl-copfot, ott akadtam rá egy ilyen régi típusú, fekete gombokkal ékesített csontfésűre. Ezeket a fésűket vásárban árulták. Egy asszonynak általában 4—6 ilyen fésűje volt. Müller Teréz (1907) emlékezett a ringl-copfnák olyan fajtájára, ami a tarkón 5 fonat (háromszoros) egyirányú esigázását jelentette. Ugyanez a tarkóra fésült forma megvolt az eladó lányoknál is. Egyesek ezt Grätchen copfnak emlegették. Ilyenkor a hajat középen, homloktól a tarkóig végig elválasztották. Az asszonyok hajviseletének másik típusát 45—50 évtől felfelé viselték. Ez egy csomóból, egy fonatból tarkóba csavart kontyot jelentett. Egyik konty sem készült szoros csavarással, inkább lazán terítette el a hajat a fejen. FEJREVALÔK. A leányok fedetlen fővel jártak. Adatközlőim egyike elmesélte, hogy még a leghidegebb időben is volt rá példa, hogy hajadonfő mentek templomba. Tagadták ilyenkor azt, hogy fáznának, hiszen ezért megszólták volna. Természetesen hidegben az egyébként vállkendőnek használt berliner kendő került a fejre. A menyasszony kontyolása Mecseknádasdon nem járt ünnepélyes aktussal. Mindössze annyit tudunk, hogy lakodalomkor a fiatalasszony kendőt kapott ajándékba a násznép rokon asszonyaitól. Ezek a kendők különböző színűek és anyagúak voltak. Nemcsak felső kendőt, hanem ún. Copftuchot (kontykendőnek fordította) is ajándékoztak. Bár ez utóbbit kizárólag a keresztanya adhatta a fiatalasszonynak. A Copftuchra azért volt szükség, mert a hajat zsírozták, s használatával a felső kendőt óvták. Ez — szabását tekintve — az egyrészes főkötők típusába tartozik. Kisebb méretű négyszögletes kendőből készült, annak többszöri hajtogatásával, szétvágásával, Táncolásával. Kerecsényi Edit: Asszonyok fejviseletének alakulása Kiskomáromban és környékén c. munkájában fülesnecc néven ismeri a konty kötő Copftuchot. A kiálló háromszög alakú cipflit ropogósra erősen kikeményítették, ez merevítette a felső kendőt. Az alsó kendőt a fiatalasszony először keresztanyjától kapta, a későbbiekben mindenki maga készítette. Az alsó kendő sohasem látszott ki a felső alól. Rácmecskén gyolcsot kötöttek a kontyra, de ez kétoldalt kilógott a fejkendő alól. Valószínű, eredetileg általánosan a gyolcs volt használatos. A menyasszony színes csíkkal díszített fehér selyem kendőben ment a paphoz iratkozni. Hirdetés alatt, a három ezt követő vasárnap is, ezt a kendőt viselte. Más alkalommal már nem volt szokás felvenni, így dobozba került a többi emlék közé. Esküvő után a fiatalasszony nagy, négyszögletes, fehér sifonból készült, kézzel azsurozott, horgolt csipkével díszített kendőben ment a templomba. Négy sarkába néha nevének kezdőbetűit hímezte, vagy apró keresztszemes öltéssel valami jelet varrt. 248