Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanácskozás a népviseletről - Lantosné Imre Mária: Adatok a mecseknádasdi női hajviselet és fejrevalók használatához

Használata még a korábbiakban oly gyakori csecsemőhalandósághoz kötődik. Gyermekhalott esetében a szemfedőt mindig a kicsi keresztanyja vette meg. Míg ő a házhoz érkezett, az anya ezzel a kendővel takarta le gyermekét. A hétköznapi kendők anyaga delén, kasmir, mosó-sifon. Az ünnepi kendőké selyem, szövet, az évszaknak megfelelően. A színek közt a századfordulón a fehér és fekete, az 1910-es évektől barna, zöld, fekete, fehér egyaránt használatos. Az alsó kendő mindig világos — régen fehér, ma halványsárga, halványzöld. Télen efölé berlinerkendőt borítottak. Egy asszony attól függően, hogy milyen anyagi helyzetben volt, öltözködésnél 5—6-tól 20—30 kendő közül válogathatott. A színvariációknak az ünnepek idején volt jelentőségük. Régen csak fehéret és feketét kötöttek. Fehérvasárnap, pünkösdkor, karácsonyra, űrnapjára és búcsúra az előbbit, nagypénteken kivétel nélkül mindenki feketét. Az 1910-es évektől csak a fehérvasárnap, nagypéntek s az úrnapja volt kötött, a többi ünnepen ki-ki válogathatott ünneplős kendőiből. Ez vonatkozott a nádasdi vásárok búcsúnapjára is (március 19: Szt. József napi, augusztus 20: Szt. István napi nagyvásár, október 8: Kádárvásár napja). A KENDŐ KÖTÉSE. Kezdetben úgy tették a fejre, hogy teljesen fedte a hajat. Merevítőt az előzőben említett Copftuch szolgáltatott. A kendőt előrecsúsztatták, a fül mellett lazán két ráncot tűrtek előre, a harmadik ránc magától adódott, s áll alatt kétszer csomózták. A két szárnak, a cviklinék — ahogy ők nevezik — vízszintesen, szimmetrikusan kellett állnia. A Nádasddal szomszédos Rácmecskén (Erdosmecskén) a haj kilógott a kendő alól. A nádasdiak később már nem adtak annyira a kendőkötésre: hátrakötve (ahogy egyébként általánosan használatos) viselték. Néhány gondolat még befejezésül a kislányok, elsőáldozók fejrevalójáról. Mecseknádasdon az volt a szokás, hogy az elsőáldozók valamelyik családtag vagy rokon menyasszonyi koszorúját kérték el fejrevalónak, s abban járultak a szentáldozáshoz, A JPM foto-archívumában hasonló fényképre bukkantunk Somberekről. A szokást a két állapot azonosságával (az ártatlanság jelképes koszorújával) magyarázta adatközlőm. Szerinte a fiatal leány és a kislány élete fordulójához érkezve méltó ennek viselésére. Rövid összegezésünkben nem volt mód a hajviselet és a fejrevalók archaikus elemeit számba venni, és bemutatni a használatukban bekövetkező átalakulást. Tanulságos lenne a baranyai németség viseleti anyagának olyan összehasonlító elemzése, mely a település eredetét is figyelembe venné. ' 249