Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanácskozás a népviseletről - Horváth Terézia: Népi ékszerek

sárgaréz vagy ezüst félgömb, átlag 15 cm átmérőjű. Elborítják domborított és rátett fémcifrák és színes üvegkövek. A gótikus palástcsatok leszármazottja. Nagyszeben és Brassó környékén a 17. század óta viselték városi nők. Parasztok a 19. század végéig megtartották, ünnepen mellük közepén a pruszlikjukon díszelgett. Férfi ingre, nyakravalóra ritkán tesznek a magyar parasztok tűt. A Sárköz vidékén azonban előfordult a 20. század elején. Az ötvösök az akorbeli női ékszerrekhez hasonló stílusban készítették el, például ráforrasztott pénzérmékkel díszítve. A különféle fémből készült, esetleg finomabb ötvösmunkával is díszített csatok már valóságos kis szerkezetek, melyek többnyire két összeilleszkedő félből állnak. A nem illeszkedő végükön varrással vagy más eljárással rögzítik őket a ruhadarabra, amelynek zárására szolgálnak. Előzményük a ruha részeinek madzaggal való összekötése volt, az utánuk következő fejlődési fok pedig a gombolás. A férfiak posztóruháján a 16. és 17. században még általános volt a fémkapcsokkal csukás. Helyenként, például a Felföldön később is megtaláljuk. Különös gondot fordítottak a vállravetve viselt mente felső összefogó csatjának kiképzésére, amelyet különösen szépművű láncokkal alakítottak ki mentekötő pánttá, főként kisnemesi öltözetekben, például a Dunántúl északi részein. A gombok már fejlettebb és bonyolultabb ruharögzítők. Sok esetben csak a 20. században váltják fel a korábbi csatos záródásokat a magyar parasztviseletekben. Női ruhadarabokon alig fordulnak elő fémgombok, kivált ötvösművűek nem. Ezek elsősorban a kékposztó férfi öltözetdarabok járulékai, és a méltóság, a vagyon, tehetősség megjelölésére szolgálnak. Országszerte viselték mellényen és ujjason a pitykét ólomból, ezüstből és pakf ónból, azaz új ezüstből. Változatos alakú: félgömbszerű vagy gömbölyded, sokszor gerezdesen barázdált dinnye alak. Lehet áttört vagy felrakott filigrán művű is. Üreges pitykékbe szoktak fémhulladékot tenni, ami tánc közben csörög. Ilyenféle csörgő ruhadíszt ismerünk már az asszír és babiloni kultúrákból és a honfoglaló magyaroktól is. A gombokat az ókortól kezdve sok évszázadon át csak díszül varrták a ruhákra. A 14. század óta alkalmaztak hozzá gomblyukat vagy gombházat, azaz fület; így vált alkalmassá a gomb a ruha zárására. A nehéz fémgombokat nem szokták közvetlenül felvarrni a posztóra. Az alföldi mellényeken általában két sor gomblyukat csinálnak és az előzőleg már egy piros posztócsíkra felvarrt gombsort belegombolják előbb a mellény egyik oldalán, majd a másik oldalán levő gomblyuksorba. A csallóközi mentékre viszont rávarrták a fémgombokat, de belül erős zsinórra fűzve erősítették meg. Ha a református jógazdákból álló legénycéh tagjai közül valaki hibát követett el, azzal közösítették ki, hogy nyilvánosság előtt levágták ezüstgombjait, mert viselésükre többé már nem volt méltó. Ez jó példa arra, hogy az ékességek jelölik a társadalmi rangot. Ezzel áttekintésem végére értem, melyben igyekeztem ízelítőt adni a magyar népi ékszerek gazdag anyag- és formabeli változataiból és funkcióiból. 226