Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanulmányok - Sz. Bányai Irén: Die Auswertungsmöglichkeiten des mündlichen Denkmalmaterials des I. Weltkriegs

Kettős karra dolgozta fel ugyancsak a Laodameia kantátáját Kerényi György 1935-ben. Á vokálison, kitartott hangzatokkal énekel benne a kórus, mely felett — valósággal invokációszerüen — jelenik meg a szopránszóló lebegő melódiája. Lekerekítve az időértékeket egyenletesen hullámzó nyolcad mozgásban gördül tova a szopránszóló. Helyenként, ahol alkalmas volt arra a textus, gagliarde-ritmizálással is találkozunk benne. Szavalókórussal kombinálta ugyanezt a szöveget Baross Gábor, nem nagy igényű kantátájában. A Laodameiadráma ritmizálásával foglalkozva Keszi Imre ütemelőzővel olvassa „Jön az alkony csupa gyászban" sorait.

6 Értelmezése azonban vitatható. Nemcsak rokokómenüettnek fogható ez fel, hanem sokkal inkább mazurka ritmusúnak, s olvasata ekként változhat: nem indul ütemelőzővel, hanem a súlyos ütemrészre kerül a két nyolcad hangjegy. Petrovics Emil a Jónás könyvét Budapest felszabadulásának 20. évfordulójára komponálta, s ez a nagy sikerű operájának, a C est la guerr e-nék zenei nyelvét követte-folytatta. Bemutatóra került Budapesten, az Állami Hangversenyzenekar 1967. február 16-i estjén, s 1970. november 8-i matinéján, továbbá a Filharmóniai Társaság 1974. február 25-i zenekari hangversenyén. Mind a háromszor Erdélyi Miklós vezényelt, aki így alaposan megismerhette a vezérkönyvet. A szerző úgy nyilatkozott oratóriumszerű kantátájáról, hogy „Jónás figurája a cselekvő élet igazolása. A bibliai történet legmaibb, babitsi megfogalmazása hozzásegített, hogy megírhassam a felelős élet drámáját, amelyben az esetleges eredménytelenség nem akadályozhatja meg magát a cselekményt".

7 Az 1937—38ban keletkezett négyrészes mű zenésítésébe epilógusként beillesztette a zeneszerző Babitsnak 1939-ből való Jónás imáját is. Hasonlóan a színpadi műveihez, Petrovics itt is szabadon, megkötöttség nélkül kezelte a dodekafoniát, és bátran alkalmazta a „fürt"-akkordokat is. A ninivei „bazár" jelenetben, mely színes, mozgalmas, Juhász Előd felismerte Sztravinszkij, Orff, sőt egyes kórustömbökben Kodály hatását is.

8 Hangfestést is bőven alkalmazott a szerző, így pl. kromatikusán felfelé ívelő futammal illusztrálta Jónást, amikor a cethal lenyelte. Érdekes ötlete, hogy az Űr mindig duettben, tenor és basszus együttesében szólal meg. A harmadik része a közöny miatt érzett mély fájdalom hű zenei tükre. Ez feszültséggel teljes, emelkedést jelent, amelyben a kórus három különböző hangvétellel énekel. Végső megoldása a szöveg nélküli ének, mely az m mássalhangzóra jutó melizmák izgalmas torlódásában jutott csúcspontjára. Jónás alakját úgy emelte ki, hogy szavait kíséret nélkül énekelteti. Megállapíthatjuk, hogy a zeneszerző oratóriumában is színpadszerűen gondolkodott, színpadot képzelt el maga elé. A zenekari közjátékai az opera-felvonások közötti közjátékok hangulatát varázsolják elénk. Míg „az oratórium legnagyobb mestere, Händel még a színpad számára is oratorikusan gondolkodott, Petrovics zeneszerzői portréja e képlet fordítottja" — dicsérte Molnár, csak az ingerelte ellentmondásra, hogy „a szöveg felhasználásának költői szabadsága itt-ott szabadossággá torzult."

9 8 Keszi Imre: A korai Babits-kötetek ritmikájához. Argonauták, 1938. 3—4. sz. 204. 7 Barna István : Petrovics Emil : Jónás könyve. Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1967. 7. sz. 10—11. 8 J[uhász] E[lőd] : Üj művek bemutatója. Magyar Zene IX. (1968) 70—72. » Molnár Jenő Antal : Petrovics — oratórium az AHZ hangversenyén. Országos Filharmónia Műsorfüzet. 1970. 45. sz. 32—33. 196