Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanulmányok - Solymos Ede: A tolna halászcéh

Egy-egy tanyán vagy az egész parti, kompánia (24 ember), vagy félparti (12 ember) lakott. 6 ember laptolt, a többi kerítőhálóval, bálinthálóval dolgozott. A szerszámokat kéthetenként váltották egymás közt. Ha a tanya messze volt lakóhelyüktől, kéthetenként jártak haza szombatvasárnapra. Ezt a munkabeosztást nevezték fircéntég-nek (vierzehntätig = kéthetes). A munkában szigorú rendet tartottak, mindenki tudta feladatát. Pl. a kerítőhálónál egy mester a parton maradt Zaptárosnak (laptáros az a halász, aki a kerítőháló bevetésekor annak egyik végét a partról tartja; hajdan mindig az egyik mester feladata volt), esetleg egy legénnyel. A másik mester, a kormányos, a ladikban maradt hálómesternek. A ladik orrában, a grancl-ban és a harmadik evezőnél, a knébl-nél egy-egy inas ült, a középsőnél — mitruder — egy legény evezett. A másik legény a harmadik evezős inassal dobta ki a hálót. A kormányos mellett ülhetett még egy mitfárer (Mitfahres = kísérő) is, akire csak a parton, a hálóhúzáskor várt munka. A háló kiszedésénél a mesterek mindig a párás inat, a legények az alsó inat húzták (az előbbi a könnyebb és tisztább, az utóbbi a nehezebb és piszkosabb munka), az inasok letartottak, a léhésbe akadt halakat szedték ki. — A kifogott békákat az inasok adhatták el a békaszedő embernek, az ára őket illette. Hálóterítéskor a laptárosmester szedte a dorongra a hálót, két-két legény hordta a darabokat a tericsplaccra, ahol a hálómester szúrta fel a tericsfára. Az inasok közben a köteleket terítették, ladikot mosták ki, tették rendbe. Ebédfőzéskor a legény főzte a halat, a mester gyúrta a tésztát, az inas tüzelőt gyűjtött és mosogatott. Télen, mikor halászni nem lehetett, a szerszámokat készítették. Az asszonyok fonták a kendert, az inas viszálta a fonalat, fűzte a tűket, a gazda kötött. A legény vagy az inasnak, vagy a gazdának segített, s ezért télen csak kosztol kapott. Ha azonban nagyobb mennyiségű hálót kellett kötni, a legényeket fogták be. Egy hosszú rúdra szedték fel a szemeket — 800 szem volt egy darab háló, több legény egymás mellé ült, a bal szélső elkezdte a sort, tovább adta a mellette ülőnek, s az tovább. Az első pedig másik tűvel folytatta a következő sort. Ha valaki utóiérte a mellette ülőt, helyet cseréltek. A gazda némi borral fokozta a versenyszellemet a legényekben. A kishalászok — a maiakhoz hasonlóan — a víz- és haljáráshoz, mederviszonyokhoz alkalmazkodva különféle szerszámokat használtak, s elsősorban a nagyhálókkal hozzáférhetetlen vizeket halászták. A visszaemlékezések szerint a tolnaiak nem szívesen vállalták a kishalász életet, csak kényszerűségből, vagy öreg korban, inkább hasznos időtöltésből. A nagyhálósok természetesen állandóan nem halászták teljes bérletüket. Valószínűleg a mellékágakat pihentették, és ősszel halászták le. Erre enged következtetni az a körirat, melyet 1854. október 17-én Schmidt József Tolna város bírája intézett Hogy ész, Szakadat, Szakály, Gyula—Jováncza, Tamási, Szakcs, Kocsola, Döbrököz s több helységeknek: „A kebelünkbeli halászok mai napon azt jelentették nékem, hogy ők az itteni Dunai halászatot a folyó hónap 25-én fogván elkezdeni naponként folytatandók, és azért ha a községeikben lakosak halat vásárolni kívánnának, 26-tól kezdve minden nap kaphatnak. — Szíveslkedjenek tehát az Érdemes községek Bírái kebelükben ezen körlevelet köztudomásúi eleve kihirdettetni, és a venni szándékozó lakosaikat az érintett halászokhoz ide utasítani.. ."

19 19 Az idézett körirat a feldolgozott céhkönyv lapjai között volt. 156