Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)
Tanulmányok - Solymos Ede: A tolna halászcéh
A vidéki mesterség néha már a felvételnél kitűnik, mint pl. az alábbiaknál: „1859ik évi Január 29ik napján Defenntris Györy halász, mint fél díj melletti vidéki lakos és halász mestersége tekintetéből Czéhünkbe felvétetett, és vidéki mester gyanánt bekebeleztetett, Taxát mint fellyebb a fél Taxát lefizette" — „Josef Fraston Szegszárdi kérelmére bé vétetődött a Czéhbe mint Landmeister. Taxát fizetett ki egészen 18 f. 50 xt. 28 Juni 863" A VIII. Cikkelyhez tartozik az a kiváltság is, hogy a halárusításra egyedül a halászcéh tagjai jogosultak. A mohácsi halászoknak a halárusítási jog körül merültek fel nehézségei 1851-ben. Beadványukhoz a bajai és a tolnai halászcéhektől kértek tájékoztatást az ottani szokásokról. A tolnaiak válasza: „mi Tolna Városában létező Czéhbeli halász mesterek, mint Császári s Kir Szabadalmainknak 8-dik §-am mint pedig emberi emlékezetet felül múló üdők oltai gyakorlat szerint a Hal és áruink eladását Tolna Mvárosban, kizárólag, és egyedül használtuk és használjuk .. ," 12 A IX— XIV. cikkelyhez adatokat nem találtunk. XV. Mint már a korábban felsorolt adatok is mutatják, az özvegy halásznék éltek tör vény adta jogaikkal, s férjük halála után többen átvették a mesterséget, s mint láttuk, hosszú évekig vezették is. Bizonyos azonban, hogy voltak különbségek a férfi halászmester és az özvegy mesterné munkája között. A férfiak ebben az időben — többségükben — még aktív részesei a munkának, maguk is halásztak. Az özvegyek ezt aligha végezték, ők inkább az üzleti résszel foglalkoztak, vagyis tőkéjükkel szálltak be a bérletbe, a céh által hozzájuk kiközvetített legényt állították munkába, és bizonyára a hal eladásával foglalkoztak. De hogy szerepük nem lehetett jelentéktelen, bizonyítja az, hogy 46 özvegy nevét számoltuk össze, ezekből 33-nak a férje inast is tartott, s az asszonyok hosszú évekig vitték az üzletet. 13 Szerepük nem elhanyagolható, hisz mint a későbbi kimutatásból látható, az 1850-es évektől kezdve számuk jelentős, pl. 1852-ben a 66 mester közül 12 özvegy! Feltűnő az is, hogy 1814-ig csak egyetlen özveggyel találkozunk, attól kezdve szinte állandóan többel is. Talán, mert az alapító mesterek 1782-ben már javakorabeli férfiak lehettek. Az 52 alapítóból 31 meghalt vagy kilépett 1800 előtt, és csak 12 mester élte túl az 1810-es esztendőt. Feltűnő az is, hogy az alapítók özvegyei közül csak egy vidéki mester felesége élt a mester joggal, a többi nem. Talán kellett ez a két évtized, hogy a céh kialakítsa bérleti rendszerét, kiépítse üzlethálózatát, és a nők is beletanuljanak az üzemvitelbe. Az idők folyamán évről évre változó létszámmal a halászcéh tagjainak száma évente az 50—80 között ingadozott. Hol talált munkát, halászóvizet, megélhetést ennyi halász? Tudjuk, hogy Tolna környékén a lecsapolások és folyamszabályozások megkezdése előtt bőségesen volt halászóvíz, de a tolnaiak bérleteit kikutatni most nem lehetett feladatunk. « Sólymos Ede : Adatok a pécsi és mohácsi halászcéh történetéhez. JPME. 1967. p. 188. 13 A halászmesterek özvegyei közül az üzletet tovább vitte : 2 személy 1 évig, 2 személy 2 évig, 5 személy 3 évig, 3 személy 4 évig, 3 személy 5 évig, 3 személy 6 évig, 6 személy 7 évig, 1 személy a évig, 4 személy 9 évig, 3 személy 10 évig, 3 személy 11 évig, 2 személy 12 évig, 2 személy 13 évig, 1 személy 16 évig, 2 személy 17 évig, 1 személy 19 évig (Franz Wettinger özvegye 1851— 1869), 1 személy 22 évig (Casper Bildheber özvegye 1851—1872), l személy 23 évig (Casper Frebich özvegye 1851—1873), 1 személy 29 évig (Johan Frech özvegye 1851—1879). 150
