Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Sz. Bányai Irén: A Béri Balogh Ádám Múzeum archívfotó gyűjteményének történeti tanulságai

Ami a művészportré műfaját illeti: amikor a fotóművész egy tudósról, alkotó művészről, nagy történelmi személyről portrét készít, nem csupán az arcvonásokat merevíti meg, hanem művészi sűrítéssel éppen azt a pillanatot állítja meg, amikor az arc egyszerre tükrözi az egyszerit és az általános emberit. Székely Aladár így őrizte meg nekünk Bartókot, Adyt, Móriczot — a Nyugat nagy nemzedékét. S ezt teszi most Tóth István is: Déry Tibort, Illyés Gyulát, Czóbel Bélát, Frank Frigyest fotografálva akkor kattintja el fényképezőgépét, amikor modelljei arcára rá^ajzolódott belső lényük, sorsuk lényege.

18 A fénykép történeti forrásértékéről adott vázlatos kép a fotó múzeumi jelentőségének csak egyik oldalát hangsúlyozta. Az e témában megjelent tanulmányok ugyanolyan jelentősnek tartják a fotónak a kiállításokban — tehát a közművelődési munkában — való jó felhasználását is.

1!) Csatlakozunk Gerelyes Ede sommás véleményéhez: a legújabb kor történetét bemutató „kiállítások nem a fényképektől, hanem helytelen felhasználásuktól, a fotóval szemben állított túlzott követelményektől és a képek szakszerűtlen, anyagidegen alkalmazásától váltak egysíkúvá."

20 Ügy tűnik, hogy ehhez képest a helyzet javult. Az újabb kiállítások azt mutatják, hogy a fénykép felhasználása rangjának méltó színvonal felé közelít. Dokumentálni és a látvánnyal az érzelmekre és az értelemre egyszerre hatni — ebben összegezhető a jó kiállítási fotó jelentősége. Jól tudták ezt pl. az 1932-es szociófotó-kiállítás betiltói is. A rendőrségi jelentés szerint: „az itt rendezett képkiállítás a munkásosztály egyes tagjainak nyomorát olyan beállításban ábrázolja, mintha ennek egyedüli oka a jelenlegi állami és társadalmi berendezkedés volna és egymagában alkalmas arra, hogy a képek megtekintőiben érzelmi felháborodást teremtsen a fennálló társadalmi rend ellen, és a jelenlegi polgári ^társadalom ellen ébresszen."

21 A fennálló rend a szándékolt érzelmi hatást, a „lazítást" érezte meg ezekben a társadalmi mondanivalót hordozó művészi felvételekben. A fényképek érzelmi-értelmi hatása azonban a múzeumi gyakorlatban általánosabb érvényű, nem szűkíthető a művészfotókra. Bárki által készített fotódokumentum alkalmas lehet arra, hogy jelképi értékűvé váljék, még akkor is, ha a készítő széndéka más volt. A valóság ábrázolt része a rendezés révén olyan összefüggésrendbe kerülhet, melyben az eredeti szándék elhomályosul, vagy visszájára fordul. A kép új jelentést kap, olyat, amilyet a rendező szán neki. Egy katonakép, amely eredetileg emlékképnek, egy közeli hozzátartozóhoz szóló személyes üzenetnek készült, nekünk a kiállítás összefüggésrendjében a katonát jelentheti. Ötven vagy száz parasztember egyszerű arcképfotójából összeállított montázs a paraszti tömeget szimbolizálhatja, függetlenül attól, hogy külön-külön a képek ismert vagy ismeretlen személyeket ábrázolnak. Az alkalmi riportfotók közül két, nem is azonos személyt ábrázoló, térben és időben eltérő felvétel logikai összekapcsolása a kisember háborúban betöltött szerepének, sorsának jelképe lehet. A bevagonírozott, vidáman integető katonákról készült felvétel sűrítetten kifejezi: a frontra indulók még nem tudták, hogy a vágóhídra hajtják őket. Mellette a második magyar hadsereg néhány visszavonuló katonája, rongyosan, fázósan, teljes reménytelenségben — 18 Katalógus: Tóth István fotóművész gyűjteményes kiállítása. Balogh Ádám Megyei Múzeum, Szekszárd, 1975. jún. 19 Gerelyes Ede: i. m. 9. 20 Gerelyes Ede: i. m. 9. "Kaposvári Gyula: (Előszó) In: A mi életünkből. 1932. Szociófotó kiállítás, Szolnok, 1966. Damjanich Múzeum katalógusa 6. 237