Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)
Gaál Attila: Tolna vármegye múzeumának megalakulása és közművelődési tevékenysége a század első évtizedeiben
fillér térült meg. Mindehhez még hozzá tehetjük, hogy a felolvasásokat ekkor még korántsem a „széles néptömegek" számára tartották. Sőt, a belépti díj szedésének egyik célja bevallottan is az volt, hogy a nem kívánatos elemeket ezúton tartsák távol. Az előadások iránti közömbösség azonban csak egy része volt az általános érdektelenségnek, amely ezekben az években egyre érezhetőbbé vált, mind a múzeummal, mind a Múzeumegyesülettel szemben. A kezdeti lelkesedés erősen megcsappant és a kilépések folytán a Múzeumegyesület tagjainak száma is egyre fogyott. Kovách Aladár, az egyesület titkára a következőkkel zárta évi jelentését: „ ... az első úttörő munkát megtettük. A továbbhaladáshoz, egyesületünknek az általános közművelődés mennél szélesebb körben való hathatós terjesztésére irányuló működéséhez azonban a mi csekély erőnk alig elégséges, és ha a közönség igyekezetünket méltányolva egyesületünk tagjai sorába tömegesen be nem lép, félő, hogy a mi lelkesedésünkből eredő kitartásunk is támogatás hiányában elenyészni fog." 50 A közönség elhidegülése Wosinskyt igen fájdalmasan érintette, s valószínű, h°gy ezt személye iránti ellenszenv egyik megnyilvánulásának tekintette. Már korábban is elég nagy volt ellenségeinek száma, s ez az évek múltával nemhogy javult volna, hanem egyre általánosabbá vált. Megyeszerte egyre gyakrabban csak mint „erőszakos pap"-ot emlegették. A közhangulat ellene fordulásában nagy szerepet játszott néhány egyházi vonatkozású intézkedése is. A hitközség anyagi helyzetének rendezése érdekében megadóztatta az addig adómentes állami tisztviselőket. Ez váltotta ki az első komolyabb felháborodást, melyet később csak növelt azzal, hogy egy megyei alapítvánnyal kapcsolatban, vitatva a protestánsok jogait, az ő haragjukat is magára vonta. 51 A későbbi megemlékezések igyekeznek elhallgatni azt, hogy ezekben az években már minden erejével igyekezett elkerülni Szekszárdról, ahol — mint ez leveleiből kitűnik — tudományos munkája feltételeit sem látta többé biztosítottnak. Szalay Imrével és Fraknói Vilmossal folytatott levelezése 52 is bizonyítja, hogy a nagyváradi litterarius kanonoki szék megüresedésekor annak elnyerése volt minden vágya, hogy így megszabadulva a napi gondoktól, csak a tudománynak élhessen. Számunkra ismeretlen barátjához írt levelének fogalmazványa, annak keserű hangja is ezt bizonyítja: 53 „K. E. Ma olvastam a lapokban Petrovics egykori tanárunknak halálát, kivel Nagyváradon egy stallum litterarium ürült meg. Soká elmélkedtem ez alkalom fölött, de elhatározásra csak a te szíves utánjárásodnak eredménye vezetett engem. Te vagy az egyedüli, ki ismered nemcsak nagyvonásokban életem, hanem gondolataimat és érzelmeim minden rejtekét, s így te ítélheted meg legjobban e téren gondolataimat és aspiratiom jogosultságát. Ha koromat tekintem, s azt hogy a most befejezett munkámmal temérdek sok apró czikken és dolgozaton kívül, (beleszámítva a szépirodalmi dolgozataimat) a tizedik kötetet publicaltam, akkor talán nem lehet reménytelenség ha egy irodalmi 50 U. o. 12. rjí Styrum Károly gróf simontornyai földbirtokos 1798-ban kelt végrendeletében nagyobb összeget hagyott egy Simontornyán létesítendő és hat római katolikus, munkaképtelen Tolna megyei nemes állandó ellátását biztosító menedékház létesítésére, valamint szegénysorsú, de nemesi származású diákok taníttatására. Ez utóbbival kapcsolatban nem voltak felekezeti megkötések, Wosinsky azonban a végrendelet szellemére hivatkozva tiltakozott az ellen, hogy protestáns diákok is élvezzék e támogatást. 52 Fraknói Vilmos Rómából, 1905. I. 31-én, Szalay Imre Budapestről 1905. I. 26-án kelt levelében ad tanácsot Wosinskynak az állás ügyében. (BÁM múzeumtörténeti iratanyag.) 53 A levél címzettje valószínűleg azonos az 1906. I. 22-én kelt, Ernő névaláírással ellátott levél írójával, kinek vezetékneve és lakhelye ismeretlen. (BÁM múzeumtörténeti iratanyag.) 20
