Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

G. Vámos Mária: A szakcsi fazekasság az anyakönyvek tükrében

G. Vámos Mária A SZAKCSI FAZEKASSÁG AZ ANYAKÖNYVEK TÜKRÉBEN Múzeumunk szakcsi fehér edényeit vizsgálva, elemezve, szomorúan kellett megállapítanunk, hogy a magyar népi fazekasságról szóló számtalan résztanulmány és összefoglaló munka említést sem tesz a község fazekasiparáról. A pécsi és a soproni iparkamarai jelentések sem szólnak róla. Egyedül Knézy Judit, a hedrehelyi gölöncsérekről szóló tanulmányának előszava említi többek között Szakcs községet is, mint felderítetlen fazekasközpontot.

1 A kerámiakészítéssel kapcsolatos helyszíni gyűjtéseink nem hoztak számottevő eredményt. Még a legidősebb lakosok is csak arra a néhány mesterre emlékeztek, akiknek tevékenysége átnyúlik századunk elejére. A vizsgálódás számára — mint kiindulópont —• maradt az anyakönyv. Természetesen az anyakönyveknek még a legalaposabb áttanulmányozása, elemzése sem adott választ arra a kérdésre, hogy honnan és milyen úton került az ónmázas technika a szakcsi mesterek birtokába. Erre a kérdésre — úgy véljük — megnyugtatóbban válaszolhatunk a somogyi és baranyai fehér edényesség feltérképezése, a három megye fazekassága kapcsolatrendszerének felderítése után. Az aprólékos munka más jellegű eredményt hozott. Jelen tanulmányunkban erről szeretnénk beszámolni. A falu társadalmának vizsgálata szempontjából a plébánia anyakönyvei csak a XIX. századtól, pontosabban 1833-tól értékelhetők. Ahhoz, hogy a csak belőlük kiolvasható tanulságokat megfelelően érzékeltessük, röviden összegeznünk kell a község XVIII—

XIX. századi történetét. A faluról Horváth Árpád írt monográfiát „Szakcs mezőváros története" címmel.

2 Ebben a kötetben a szerző részletesen taglalja a település őskori, középkori és újabb kori történetét. Kutatásai révén tudjuk, hogy Szakcs, mint Eszterházy-birtok, már 1388-tól oppidum. A török idők alatt a település elnéptelenedik. Az 1720-as összeírás szerint a falu újratelepítése 1702. körül kezdődött. A XVIII. század eleji megyei és földesúri összeírások 22, illetve 30 telepes gazdát számláltak össze a faluban. A megye — vele Szakcs — újratelepülése gyors ütemben folyt. 1729-ben a községben már 60 telepes és 4 zsellér család élt. Ezzel a nagymérvű, tömeges bevándorlás be is fejeződött. Ekkortájt a simontornyai járásban Szakcs volt a legnépesebb hely.

3 A hódoltság megszűnése után Szakcs első telepesei katolikus horvátok, illetve sokácok voltak. Jelentős részük a Rákóczi-felkelés után visszatért hazájába, az itt maradtak pedig a XVIII. század végére elmagyarosodtak.

4 Az új lakók nem örökös jobbágyok, hanem taxások voltak, akik a föld használatáért cenzust fizettek a földesúrnak. Az újratelepítés időszakában szinte korlátlan mennyiségű 1 Knézy Judit, 1966. 3. - Horváth Árpád, 1969. — Dolgozatunk történeti részének adatait e monográfiából vettük. a Horváth Árpád, 1969. 189. 4 Horváth Árpád, 1969. 74, 199